A már visszavonult és jelenleg televíziós közvetítőként, valamint szakkommentátorként dolgozó Pinsent szerint a NOB nem hallja meg a sportolók kérését, aggodalmát, és a rendezéssel kapcsolatos ragaszkodása pedig mindennel szembe megy.
Thomas Bach, a NOB elnöke szerdán még "igazán nagyszerűnek" és "nagyon konstruktívnak" nevezte azt a konferenciabeszélgetést, amelyen 220 olimpikon vett részt, és az az olimpia előkészületeiről és a koronavírus-járvány okozta válságról tanácskoztak. A sportvezető ezzel kapcsolatban akkor azt is kiemelte, hogy a sportolók tisztában vannak vele, hogy
még mindig négy hónap van hátra a játékokig,
és az előkészületek során megkülönböztetett figyelmet fordítanak az ő egészségük védelmére.
"Sajnálom, Bach úr, de ez egyfajta süketség"
- írta Pinsent, aki korábban a NOB sportolói bizottságának tagja is volt. Ezenkívül azt is hozzátette, hogy szerinte nincs összhangban az, hogy a sportolóknak változatlanul készülniük kellene az olimpiára és az, hogy az egészségügyi és biztonsági előírásokat hoztak, ezen kívül utazási tilalmakat léptettek életbe.
Ráadásul már több kvalifikációs viadalt is töröltek, így felborult a versenynaptár, ezért a legendás evezős szerint az olimpiát el kellene halasztani.
Katerina Stefanidi, aki görög színekben 2016-ban a riói olimpián rúdugrásban lett első, azt mondta ezzel kapcsolatban:
„Ez nem arról szól, hogy mi lesz majd négy hónap múlva. Ez arról szól, hogy mi van most. A NOB azt akarja, hogy kockáztassuk a saját és a családunk egészségét, valamint az emberekét azzal, hogy minden nap eddzünk? Ezzel most sodornak veszélybe minket, nem négy hónap múlva."
Az angolok hétpróbában 2019-ben világbajnoki címet szerzett sportolója, Katarina Johnson-Thompson szintén azt emelte ki, hogy a fennálló helyzetben nem tud megfelelően az olimpiára készülni:
„Nyomás alatt érzem magam, mert edzenem kellene és tartanom a programom, ami lehetetlen".
A négyszeres olimpiai bajnok kanadai jégkorongozó, az orvosnak tanuló Hayley Wickenheiser NOB-tag nyilvánosan is szembement a szervezet első emberével, de ő nem szólított fel a játékok törlésére. Wickenheiser szerint
a NOB rendezéssel kapcsolatos ragaszkodása érzéketlen és felelőtlen az egész emberiséggel szemben, és másként kellene hozzáállnia az idei játékokhoz.