Az olimpiai bronzérmes, világbajnok és hatszoros Európa-bajnok magyar úszó, Kapás Boglárka ismét új bejegyzéssel lepte meg a rajongóit. A klasszis sportolóról az edzője, Virth Balázs készített igazán mosolygósra sikerült fotókat.
„Milyen jó, amikor az edződ még a fotózáshoz is ért"
– írta a fotók mellé Kapás Boglárka, a rajongók pedig úgy vélekedtek, ilyen modellel könnyű dolga volt Virth Balázsnak.
Az 1988-as Európa-bajnokságot Nyugat-Németországban rendezték, és az akkori nyolc város közül idén csak Hannover nem lesz házigazda, helyette Dortmund várja a csapatokat. Továbbá (hiszen idén 24 válogatott szerepel az Eb-n nem 8) az a Lipcse, mely 1988-ban még egy másik ország, az NDK része volt, illetve a fővárosi Hertha stadionja, mely ugyan a város nyugati részében található, de az újraegyesítés előtt sem az NDK-hoz, sem az NSZK-hoz nem tartozott.