Olyan történt a pekingi téli olimpián, amire senki sem számított
![Oly Horizontal](https://cdn.origo.hu/2023/12/PheJ8XdwsToeoyyxIn9eKR2XaNlayUXulFUhb0LUrn4/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NhNDcyMjJkN2I1NzQ1OTk5YzgwNmZlN2U5NDQ1N2Iw.webp)
A játékok első hetében a fővárosban semmi sem akadályozta az ötkarikás járművek mozgását, nem volt hó, csak hideg.
Vasárnap reggelre viszont teljesen fehérbe borult Peking, a helyiek pedig igyekeznek megtisztítani az utakat, járdákat. Mivel reggel és délelőtt folyamatosan havazik, így nincs könnyű dolguk. Az olimpiai központba közlekedő buszok közel félórás késéssel járnak, minden lelassult. A takarító járművek megállás nélkül járják az olimpiai helyszínek közötti utakat, de így is a megszokott időhöz képest - főleg ha át kell szállni - előfordulhatnak egyórás csúszások is, jelezték már helyi idő szerint kora reggel a szervezők.
És így is lett: a férfi alpesi síelők óriás-műlesiklásának második futamatervezettnél egy és negyed órával később, magyar idő szerint nyolc órakor kezdődik, míg síakrobatikában a női slope style selejtezőjét egyáltalán nem tudták megrendezni, hanem hétfőre halasztották. A program a módosítás nyomán magyar idő szerint 3 órakor kezdődik a hét első napján, a döntő pedig hétfőről átkerült keddre, akárcsak a férfiak slopestyle selejtezője. Utóbbi szám fináléját keddről szerdára halasztották.