Vágólapra másolva!
A 38 éves szexi holland gyepladázónő, Ellen Hoog nem csak a pályán nyűgözi le a rajongóit. A dögös játékos ugyanis rendre oszt meg magáról vadító fotókat a közösségi oldalán, nem is meglepő, hogy több mint 180 ezren követik.

A kétszeres olimpiai bajnok - 2008 Peking és 2012 London - gyeplabdázónő 2016-ban Rióban ezüstérmes lett a holland válogatottal az ötkarikás játékokon, de 2006-ban és 2014-ben a világbajnokságon is felért a csúcsra.

A gyeplabda holland királynője, Ellen Hoog
Fotó: Ellen Hoog/Instagram

Szuperszexi a holland gyeplabdázónő, Ellen Hoog

Európa-bajnokságot háromszor (2005, 2009, 2011) nyert. Ilyen eredménylista után nem meglepő, hogy a világ legjobbjai között tartották, tartják számon.

Azért a múlt idő, mert előbb 2016-ban a válogatottságot mondta el, majd 2017 visszavonult a gyepladázástól is Ellen Hoog.

Ami a magánéletét illeti, 2015 augusztusában jelent meg In perfecte conditie (Tökéletes állapotban) című könyve. 2017 júniusában házasodott össze a párjával, miután befejezte profi karrierjét, 2019 februárjában pedig megszületett a lánya.

Azóta több ideje marad a rajongóira, a közösségi oldalán rendre oszt meg szexi fotókat magáról, így nem is csoda, hogy 182 ezren követik.

Íme, Ellen Hoog legszexibb fotói:

Ellen Hoog, gyeplabda
Ellen Hoog, gyeplabda
Ellen Hoog, gyeplabda
Ellen Hoog, gyeplabda
Ellen Hoog, gyeplabda
Ellen Hoog, gyeplabda
Ellen Hoog, gyeplabda
Ellen Hoog, gyeplabda
Ellen Hoog, gyeplabda
Ellen Hoog, gyeplabda
Ellen Hoog, gyeplabda
Ellen Hoog, gyeplabda
Ellen Hoog, gyeplabda
Ellen Hoog, gyeplabda
Ellen Hoog, gyeplabda
Ellen Hoog, gyeplabda
Ellen Hoog, gyeplabda
Ellen Hoog, gyeplabda
Ellen Hoog, gyeplabda
Ellen Hoog, gyeplabda
Ellen Hoog, gyeplabda
Ellen Hoog, gyeplabda
Ellen Hoog, gyeplabda
Ellen Hoog, gyeplabda
Ellen Hoog, gyeplabda
Ellen Hoog, gyeplabda
Ellen Hoog, gyeplabda
Ellen Hoog, gyeplabda
Ellen Hoog, gyeplabda
Ellen Hoog, gyeplabda
Ellen Hoog, gyeplabda
Ellen Hoog, gyeplabda
Ellen Hoog, gyeplabda
Ellen Hoog, gyeplabda
Ellen Hoog, gyeplabda
Ellen Hoog, gyeplabda
Ellen Hoog, gyeplabda
Ellen Hoog, gyeplabda
Ellen Hoog, gyeplabda
Ellen Hoog, gyeplabda
Ellen Hoog, gyeplabda
Ellen Hoog, gyeplabda
Ellen Hoog, gyeplabda
Ellen Hoog, gyeplabda
Ellen Hoog, gyeplabda

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!