Újabb szörnyű tragédia a Dakar-ralin
![Dakar-rali, Carles Falcón, motor](https://cdn.origo.hu/2024/02/lnqHPBlcvOFBYKxEnoxIb4OlQNp4FxBqu0f-fjQAQP0/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNmYzNjYTZhZGQ4NDRhZTU4MTliYmEzYWI4ODlkN2Ji.webp)
Carles Falcón a január 7-ei második szakasznak a végén bukott olyan nagyot, hogy a helyszínen újraélesztették, majd mentőhelikopterrel azonnal kórházba szállították. A 45 éves spanyol motorosnál súlyos sérüléseket diagnosztizáltak:
agyi ödéma alakult ki nála, továbbá a C2-es csigolyája, öt bordája, a bal csuklója és a kulcscsontja is eltört.
Hétfőn délután a csapata, a TwinTrail Racing Team bejelentette, hogy Falcón belehalt a sérüléseibe.
A spanyol versenyző idén indult másodszor a Dakar-ralin, két évvel ezelőtt a 68. helyen végzett.
Hétfőn reggel megjelent cikkünkben még arról számoltunk be, hogy a legendás verseny idei kiírása eddig haláleset nélkül zárult, de végül a mostani évben is történt tragédia.
A Dakar 2020-ban költözött át Szaúd-Arábiába, azóta minden egyes évben történt egy-egy haláleset:
2020-ban, 2021-ben, 2022-ben és idén egy versenyző, tavaly pedig egy néző vesztette életét. Falcón a Dakar-rali 46 éve tartó történetének 79. halálos áldozata, a résztvevők között pedig a 33., aki meghalt a versenyen.