Kozák a mezőnyt alázva nyerte negyedik olimpiai aranyát
2016. augusztus 18. 08:47
A szerb válogatott a négy közé jutott a riói olimpia férfi kosárlabdatornáján. A szerdai negyeddöntő harmadik negyedének végén a szerbek már 14 ponttal vezettek a horvátok ellen, s végül nagy csatában, három ponttal, 86-83-ra nyertek. Az elődöntőben az ausztrálokkal mérkőznek a fináléba kerülésért, míg a másik ágon a címvédő amerikai csapat a négy éve Londonban ezüstérmes spanyol együttessel játszik.
A Laura Ludwig, Kira Walkenhorst női strandröplabda-páros győzött a riói olimpián. Az Európa-bajnok német kettős a világbajnok Bárbara Seixas de Freitas, Ágatha Bednarczuk brazil duót győzte le két játszmában a szerdai döntőben. A bronzérmet a londoni olimpián győztes amerikai Kerri Walsh és új párja, April Ross alkotta kettős szerezte meg szetthátrányból fordítva.
Csapattársával, Djurdjina Jaukoviccsal együtt faképnél hagyta a montenegrói női kézilabda-válogatottat, és saját pénzén vásárolt jegyen hazautazott Katarina Bulatovic, a Buducnost átlövője.
Nem infúziót kapott, hanem gyógyszeres kezeléssel gyógyították meg Kozák Danutát a női kajak kettes 500 méteres futamai előtt az olimpián.
„Életem legnehezebb időszaka előtt állok" – nyilatkozta a világ- és Európa-bajnok kalapácsvető, Pawel Fajdek, aki London után Rióban sem tudott bekerülni a kalapácsvetés döntőjébe.
Charlie Webster, a Sky Sports riporternője Nagy-Britanniából bringázott el Rio de Janeiróba, ott azonban az olimpia megnyitója alatt rosszul lett, most kómában fekszik egy riói kórházban. A részletekről itt olvashat.
A belépőjegyeknek eddig csupán a 12 százalékát értékesítették a szeptember 7-én kezdődő paralimpiára. A szervezők nyilatkozata szerint részben a bevételkiesés miatt jelent komoly gondot számukra a mérsékelt érdeklődés, mert át kellene utalniuk az utazási hozzájárulásokat a nemzeti paralimpiai bizottságoknak.
Ismerje meg Agócs Mihály kajakedzőt, akinek a Kozák, Szabó párost köszönhetjük.
A brit olimpiai csapat egyik meg nem nevezett tagját fegyverrel fenyegették meg kedden hajnalban Rio de Janeiróban. A küldöttség nem közölte, hogy kivel, pontosan hol és hogyan történt az eset.
Michelle Jenneke jött, örült, bemelegített, kiesett. De vizuális örömet azért szerzett.
Stefan Henze, a német szlalom kajak-kenu válogatott edzője egy pénteki autóbaleset következtében halt meg, de szervdonorként négy ember életét is megmentette.
Tavaly még amerikai színekben versenyzett David Torrence, aki első peruiként jutott olimpiai döntőbe egy futószámban a riói játékokon. A 30 éves atléta 13:23,20 perccel lépett tovább szerdán az előfutamból a férfi 5000 méter fináléjába, s egyben megdöntötte az országos rekordot is - 31 másodperccel.
"Amerikaiként is megpróbálhattam volna döntőbe jutni, de Peruban nagyobb sikere és hatása van ennek egy olyan sportágban, amelynek nincs nagy múltja ott" - közölte a futó. A férfi 5000 méter döntőjére magyar idő szerint vasárnap hajnalban kerül sor.
Nagyon fájdalmasan ért véget Jacob Araptany számára a riói olimpia 3000 méteres akadályfutó száma. Itt megnézheti, mi történt az ugandai futóval.
Federica Pellegrini, az olaszok olimpiai és világbajnok úszója Rióban a dobogóra sem állhatott fel, ennek ellenére az olimpia után belecsapott a bulizásba:
Milliók ünneplik Simone Bilest, az amerikaiak négyszeres olimpiai tornászbajnokát, azonban ha hazatér az Egyesült Államokba, 43 ezer dolláros adótartozással kell szembenéznie a sikerei miatt. Az úgynevezett győztesek adója miatt ugyanis az Egyesült Államokban adóköteles az olimpiai szereplésért járó pénzjutalom, valamint maguk az érmek is, mert aranyból, ezüstből és bronzból készülnek.
Önmagához képest alaposan kifuthatta magát Fatma el-Sharnouby a nők 800 méteres előfutamában, az egyiptomi atléta ugyanis a célba érkezve elájult, és az egészségügyi személyzet hordágyon vitte le a pályáról.
Andrij Arsavin, az Arsenal korábbi orosz középpályása szerint bizonyos sportok elképzelhetetlenek dopping nélkül. Kerékpárban például nagyon sokáig kell ismétlődő mozgást végezni, ez szerinte lehetetlen valamilyen teljesítményfokozó nélkül.
Az 58 kilogrammban harmadik női birkózó, Sakshi Malik átszámítva mintegy 103 millió forintos jutalmat kap India első riói olimpiai érméért.
Meglepetésre már a negyeddöntőben búcsúzott a címvédő női röplabda-válogatott, miután kikapott Kínától. A szexi fotók posztolásában viszont ők az olimpiai bajnokok.
A férfi távolugrásban bronzérmes brit Greg Rutherfordot sem kímélték a tolvajok a riói olimpián. A 29 éves atlétának ellopták a mobiltelefonját, melyen többek között a kétéves kisfiáról voltak videók és fényképek.
"Ez aztán végképp elrontotta a kedvemet" - posztolta közösségi oldalán a négy éve Londonban aranyérmes Rutherford. A belga tízpróbázó, Thomas van der Plaetsen kommentjében csak annyit írt: "üdv a klubban"...
És már kezdődhet is a felkészülés Rióra.
Sakshi Malik szerezte birkózásban.
...ugyanis a kajak-kenura mintegy másfél órát kell buszozni a szállásról, így hajnalban elindulni egészen hasonló érzés, mintha Pestről mennénk Szegedre egy Világkupa-versenyre. Csak a tét itt picit nagyobb - jelentette tudósítónk a messzi Rióból.
Nemcsak Kozák Danuta száll majd harcba az éremért, hanem a Hufnágel, Ceiner és a Molnár, Tótka páros is odaférhet a dobogóra.
14.00-15.10 (09.00-10.10): A és B döntők:
14.08 (9.08): férfi K-2 1000 m A döntő (Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin)
14.16 (9.16): férfi C-1 200 m B döntő (Hajdu Jonatán)
14.47 (9.47): férfi K-2 200 m A döntő (Molnár Péter, Tótka Sándor)
15.11 (10.11): női K-1 500 m A döntő (Kozák Danuta)
A K2 1000 méter B döntőjével rajtolt a program, a francia hajó nyerte, megszerezve ezzel a kilencedik helyet.
A szám címvédője a Dombi, Kökény kettős, most a Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin párostól a dobogó is nagy eredmény lenne.
Vezetnek a németek.
A végén jól hajrázott a Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin páros, amely így a hetedik helyen zárta a férfi 1000 méteres kajak kettesek versenyét. A német hajó győzött.
Hajdu Jonatánnak szurkolhatunk kenu egyes 200 méteren. Villámgyors futam lesz.
Hajdu Jonatán centikkel ugyan, de lemaradt a kisdöntő első helyétől, másodikként zárt a cseh Fuksa mögött, így az összetettben a 10. helyen végzett a magyar kenus.
Póta Georgina nem sokat pihent az olimpia után, a magyar asztaliteniszező már a következő szezonra készül. Az ősz legfontosabb versenye számára a hazai rendezésű Európa-bajnokság lesz, amelyet október 18-23-a között rendeznek meg Budapesten.
A kenu 200 férfi egyest az ukrán Jurij Cseban nyerte, így megvédte olimpiai bajnoki címét.
A nők 58 kilogrammos súlycsoportjában győztes japán Icso Kaorit saját bevallása szerint tavaly elhunyt édesanyja segítette a döntőben. "Nagyon hiányzik. Tudom, hogy fentről, a mennyországból figyel. Érzem őt. A meccs utolsó két pontját ő adta nekem" – idézi a 32 éves birkózót a játékok honlapja.
Icso 2004, 2008 és 2012 után a negyedik olimpiáján is aranyérmet nyert, ami rekord, és világversenyen továbbra is veretlen. A riói döntőben közel állt hozzá, hogy ezúttal kikapjon, három másodperccel a meccs vége előtt fordított 3-2-re az orosz Valerija Zsolobova ellen.
"Az elsődleges célunk a döntőbe jutás volt, amit már tegnap teljesítettünk - nyilatkozta Rióban kollégánknak Ceiner Benjámin, miután Hufnágel Tiborral párban hetedik lett a K-2 1000 méter döntőjében.
A döntő után úgy szerettem volna kiszállni, hogy ne maradjon bennem több, ne legyen rossz a szám íze emiatt,
és ez is sikerült, legalábbis részemről."
"Részemről is - jegyezte meg a kordonra borulva Hufnágel. - Fájt a döntő. Az előfutamok, középfutamok alapján nagyjából ilyen helyre vártuk magunkat. Ebben most ennyi volt."
Maga a tény, hogy ez egy olimpiai döntő, nem tett plusz terhet rájuk. Ahogy Hufnágel fogalmazott: "Semennyit nem számított. Pár nemzetközi versenyen jártunk már, együtt is, külön is, egyesben, párosban - ugyanúgy hajtani kell.
Nem hegedülni jöttünk vagy gitározni, hanem kajakozni, és ezt begyakoroltuk az edzéseken."
A páros a tervek szerint folytatja tovább együtt, ha semmi nem jön közbe, és jó formában maradnak.
A 200 férfi kajak páros döntőjében a Molnár Péter, Tótka Sándor kettős következik. Egy éremmel már elégedettek lehetnénk, mert elképesztően erős a mezőny.
Egy biztos: a spanyolok nyertek.
Negyedik a Tótka, Molnár páros, így biztosan nem lesz ma egynél több magyar érem kajak-kenuban. Hogy ki szerzi azt az egyet? Kozák Danuta 15.11-kor döntőzik kajak egyes 500 méteren.
Az olimpiai bajnoki címvédő Kozák Danuta legnagyobb ellenfele az új-zélandi Lisa Carrington lesz, aki 200 egyesben már nyert egy aranyérmet Rióban.
Akkor ő lesz négy aranyérmével a legeredményesebb magyar kajakos az olimpiák történetében. A mezőnyben ott van a szerb színekben induló Ruzicic-Benedek Dalma is.
Elindultak. Nem rossz Kozák rajtja.
Kozák vezet centikkel.
Kozák Danuta több mint egy hajóval verte meg a teljes mezőnyt! Megvan a negyedik olimpiai bajnoki címe, ezzel ő lett minden idők legeredményesebb magyar kajakosa. Semmi nem látszódott abból, hogy a hét elején még vírusos bélfertőzéssel küzdött.
A nagy ellenfél Lisa Carrington csak a harmadik helyen zárt, a szerb színekben indult Ruzicic-Benedek Dalma pedig a hetedik helyen ért célba.
A birkózók 63 kg-os súlycsoportjában Sastin Marianna a selejtezőben kikapott, a 2013-ban 59 kilogrammban világbajnok, 2011-ben 63-ban vb-második magyar versenyző az orosz Inna Trazsukova ellen lépett szőnyegre, és 3-0-s vereséget szenvedett. Sastin akkor mehet a vigaszágra, ha legyőzője fináléba jut.
Kozák a futam után az M4-nek így nyilatkozott: "Nem gondol az ember olyanra, hogy ekkora fölénnyel nyer. Ma már tényleg túlvagyok a betegségen, köszönöm Toman József orvosnak és az egészségügyi csapatnak, valamint a szövetségnek, hogy tartotta bennem a lelket. Remek napjaim vannak, egymás után válnak valóra az álmaim."
Három századdal maradtak le a bronzéremtől, ennek ellenére nem csalódottak. "Tőlem lehetett volna három ezred vagy három tized is. Ennél nem tudtunk többet kajakozni, kihoztuk magunkból a maximumot" – mondta tudósítónknak Molnár.
A magyarok az olimpiákon - a Magyar Olimpiai Bizottság összesítése szerint - eddig 175 arany-, 151 ezüst- és 174 bronzérmet nyertek, Kozák Danutáé volt tehát az 500. magyar érem az olimpiákon.
A magyar magasugró a 180 centiméteres magasságot másodikra átugrotta, azonban a 186 centis magasság kifogott rajta, így búcsúzott. A selejtező szint 194 centiméter volt.
"Az döntött, hogy az orosz birkózó hosszú évek óta 63 kilogrammban versenyez, Marianna meg nyolc hónapja készül ebben a kategóriában" – kezdte értékelését Wöller Ákos, a 63 kilósok között kiesett Sastin Marianna birkózó férje és edzője.
"Amikor Marianna érmet nyert 63-ban, akkor két évig arra készült, mert csak az volt olimpiai súlycsoport. Az ereje megvan, az világszínvonalú, még 75 kilóban is jó lenne, de ahhoz kell a rutin, hogy ezt az erőt birkózásban is tudja használni ebben a súlyban."
"Az elmúlt időszakban többször arról beszélt, hogy érez magában még néhány jó évet, de nem tudom, mi lesz. Ő fog dönteni, ám az biztos, ha folytatja, akkor némileg át kell alakítani a felkészülését."
A 75 kilogrammosok között szereplő Németh Zsanett technikai tussal kikapott a nyolcaddöntőben, így már csak a vigaszágban bízhat birkózásban. Az idén U23-as Európa-bajnok Németh Zsanett az ötkarikás ezüst- és bronzérmes Guzel Manyurova ellen kezdte meg szereplését, s kevesebb mint két és fél perc alatt 12-2-es vereséget szenvedett. Németh akkor küzdhet tovább a vigaszágon, ha a kazah döntőbe jut.
"Sokkal erősebb volt nálam" - préselte ki magából a sírással küzdő Németh Zsanett a kazah Guzel Manyurova elleni veresége után. Németh azt mondta, az volt az előzetes taktika, hogy ellenfele ne jöjjön be lábra az első három percben, és megpróbálja őt lefárasztani, de ez nem jött be sajnos, mert Manyurova mégis lábra támadott. Némethnek ez az első olimpiája, de azon kesergett, hogy nem így akart debütálni. Most abban reménykedik, hogy a kazah bemegy a döntőbe, és akkor a vigaszágon folytathatja.
"Kötelességünk volt, hogy összeszedjük magunkat, az edzőnkért, a stábért és az otthoni szurkolók miatt is - mondta Erdélyi Balázs vizilabdázó a győztes Brazília elleni mérkőzés után.
"Nagyon nehéz volt felállni Montenegró után, nem arre vagyunk hivatottak, hogy az ötödik helyért játszunk, de ezt adta a sors" - fogalmazott.
A mérkőzés ugyanolyan nehéz volt mint az előző brazilok elleni meccs, a nehézséget inkább az adta, hogy a padlóról kellett felállnunk - értékelt Vámos Márton vizilabdázó, aki szerint jól játszott a csapat. A Montenegró ellen kihagyott büntetétőjéről az M4 kérdésére azt mondta, hogy biztosan előjön még a pályafutása során, de túl kell tennie magát rajta.
"Erre a pár napra túl kellett lépni a Montenegró elleni vereségen, hosszú távon viszont ez már egy másik kérdés" - mondta Benedek Tibor a vizilabda-válogatott szövetségi kapitánya, aki szerint várható volt, hogy a Montenegró elleni meccs után benne lesz a düh a csapatban. Az ötödik helyért zajló csatában Spanyolország vagy Görögország vár a magyarokra, az a meccs Benedek szerint jóval nehezebb lesz. "Most kell még egy lapáttal rátenni, mert az már másik meccs lesz és jobban kell koncentrálni" - mondta.
Arra a felvetésre, hogy személy szerint kiheverte-e már a vereséget, elmondta, hogy meccs után szokott jobban lenni és igazán másnap reggel érzi magát rosszul. Most is így történt - tette hozzá.
Dopping miatt megfosztották a bronzérmétől Izzat Artikov kirgiz súlyemelőt, aki a riói olimpia férfi 69 kilogrammos súlycsoportjában végzett harmadikként múlt hét kedden. A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) csütörtökön közölte, hogy a sportoló szervezetében a sztrichnin nevű tiltott szert találták. Artikov az első érmes versenyző a mostani játékokon, akiről kiderült, hogy doppingolt.
Az augusztus 9-i versenyen a kínai Si Cse-jung győzött, a török Daniyar Ismayilov második lett, s Artikov mögött a kolumbiai Luis Javier Mosquera Lozano végzett a negyedik helyen.
Minden idők legjobb magyar férfi olimpiai eredményét érte el triatlonban ifj. Faldum Gábor azzal, hogy 20. lett Rióban. A másik magyar induló, Tóth Tamás a 33. helyen végzett. Eddig a Sydneyben Kuttor Csaba által elért 30. hely volt a legjobb magyar szereplés.
A 1,5 kilométer úszásból, 40 kilométer kerékpározásból és 10 kilométer futásból álló viadalon a győzelmet címvédőként a brit Alistair Brownlee szerezte meg, testvérét, Jonathan Brownlee-t és a dél-afrikai Henri Schoemant megelőzve.
Nagy meglepetésre nem jutott be a döntőbe a címvédő amerikaiak 4x100 méteres női síkfutó stafétája a riói olimpián, miután csütörtöki előfutamában elváltotta magát.
A rossz váltás a második Allyson Felix és a harmadik English Gardner között történt. A négyszeres olimpiai bajnok Felix túl korán induló társa után dobta a váltóbotot, de az nem Gardner kezében landolt. A címvédő kiesésével a szám esélyesévé a jamaicai négyes lépett elő.
Németh Zsanett kazah legyőzője döntőbe jutott, így a 75 kilós magyar versenyző a vigaszágon folytathatja a küzdelmeket, a 63 kilogrammos Sastin Marianna ugyanakkor kiesett. Németh a magyar idő szerint 21 órakor kezdődő programban a kameruni Annabelle Laure Alival mérkőzik, ha nyer, a bronzéremért léphet majd szőnyegre.
Az már korábban eldőlt, hogy a 2013-as világbajnok, kétszeres vb-ezüstérmes Sastin Marianna kiesett, így harmadik olimpiájáról is érem nélkül távozik.
Kovács Sarolta több ellenfelével együtt a 15., Földházi Zsófia pedig a 33. helyen áll a vívás után az öttusázók versenyében. Az idén Moszkvában világbajnok Kovács a szám kétharmadához közeledve pozitív mérleggel állt, addig tizenkét ellenfelét győzte és kilenctől kapott ki. A bő két és fél órás verseny vége felé azonban "negatívba fordult" (14/15), végül "mínusz eggyel", 17 megnyert és 18 elvesztett asszóval zárt.
A 2013-ban Európa-bajnok Földházi - akinek nem ez az erős száma - sokáig jól tartotta magát, a 21. párharc után 9/13 volt a mérlege, de a folytatásban már csak két asszót nyert (11/24).
Mármint azokról, amelyekből kikászálódott. Érdekeseket mondott, olvassa el!
Az amerikai Kerron Clement nyerte a férfi 400 méteres gátfutást. A 2007-es és 2009-es világbajnok 47.73 másodperces idővel győzött. A 2012-ben bronzérmes, Puerto Ricó-i Javier Culsont rossz rajt miatt diszkvalifikálták.
Férfiak, 400 m gát
olimpiai bajnok: Kerron Clement (Egyesült Államok) 47.73
2. Boniface Mucheru Tumuti (Kenya) 47.78
3. Yasmani Copello (Törökország) 47.92
Egykori kajakkirálynőnket, Kovács Katalint is lenyűgözte Kozák Danuta fölényesen megnyert aranyérme:
Benedek Tibor és a játékosok egyetértenek abban, hogy most már ki kell hozni a helyzetből a maximumot. Bővebben itt.
Elsőként a címvédő horvát válogatott jutott döntőbe a riói olimpia férfi vízilabdatornáján, miután a csütörtöki elődöntőben négy góllal legyőzte Montenegrót. Utóbbi csapat verte ötméteresekkel a magyarokat a negyeddöntőben.
Elődöntő:
Horvátország-Montenegró 12-8 (4-3, 3-2, 1-1, 4-2)
később:
Olaszország-Szerbia 21.30
Japán győzelem született a tollaslabdázók női páros versenyében. Az első helyen kiemelt Miszaki Macutomo, Ajaka Takahasi kettős a csütörtöki fináléban szetthátrányból fordítva verte meg dán ellenfelét úgy, hogy a döntő játszmában 19-16-os hátrányban volt. Ez az első japán olimpiai aranyérem ebben a sportágban.
Tollaslabda, nők, páros
olimpiai bajnok: Miszaki Macutomo, Ajaka Takahasi (Japán)
2. Christinna Pedersen, Kamilla Rytter Juhl (Dánia)
3. Dzsung Kjung Eun, Sin Szeung Csan (Dél-Korea)
A férfiaknál a világbajnok Sime Fantela, Igor Marenic horvát duó, a nőknél a brit Hannah Mills, Saskia Clark kettős nyerte a 470-es hajóosztály versenyét. Eredetileg szerdán rendezték volna az éremfutamokat, de a szélcsend miatt csütörtökre halasztották a szervezők.
Férfiak, 470-es hajóosztály
olimpiai bajnok: Sime Fantela, Igor Marenic (Horvátország) 43 helyezési pont
2. Mathew Belcher, William Ryan (Ausztrália) 58
3. Panajotisz Mantisz, Pavlosz Kajalisz (Görögország) 58
Nők, 470-es hajóosztály
olimpiai bajnok: Hannah Mills, Saskia Clark (Nagy-Britannia) 44 helyezési pont
2. Jo Aleh, Polly Powrie (Új-Zéland) 54
3. Camille Lecointre, Helene Defrance (Franciaország) 62
Újra lefuthatja a távot a címvédő amerikai 4x100 méteres női váltó, mely az előfutamban elváltotta magát. Az amerikaiak óvtak ugyanis, mondván, Allyson Felixet kibillentette egyensúlyából brazil vetélytársa, Kauiza Venancio, ezért nem tudta Felix továbbadni a váltóbotot English Gardnernek.
A versenybírók döntése értelmében a címvédő váltó egymaga újrafuthatja a számot, és ha jobb időt ér el, mint a legrosszabb döntőbe jutott csapat, akkor helyettük részt vehet a péntek esti fináléban. Kína 42.70 másodperces idejét kell túlszárnyalniuk az amerikaiaknak.
Beválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) sportolói bizottságába Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszót. A NOB honlapján olvasható közlemény szerint az olimpián részt vevő versenyzők által beválasztott tagok megbízatása nyolc évre szól. Gyurtáékat a riói játékok vasárnapi záróünnepségén mutatják be hivatalosan. Bővebben itt.
Még sportolóként sem, mert esetleg a saját honfitársaid akarnak majd meglincselni.
A MOB beperelheti a Kenderesi Tamás aranyköpésére rárepülő cégeket. Bővebben itt.
Pat Hickeyt kiengedték a kórházból. De várnak még rá kellemetlen pillanatok, az biztos.
Pontosabban négy frissen megválasztott vidám NOB-tag. Ahogy azt már megírtuk, Gyurta Dánielt beválasztották a NOB sportolói bizottságába, aminek szemmel láthatóan örül. Ahogy az orosz Jelena Iszinbajeva, a dél-koreai Ryu Seug-min és a német Britta Heidemann is.
A birkózó Németh Zsanett a vigaszági mérkőzésén 5-2-re kikapott a kameruni Annabel Laure Alitól a nők 75 kg-os súlycsoportjában. Számára így véget ért az olimpia.
A háromszoros világbajnok kubai Julio Cesar La Cruz a papírformát igazolva simán nyerte a férfi ökölvívók 81 kilogrammos súlycsoportját a riói olimpia csütörtöki versenynapján. A 27 éves bokszoló a döntőben - melynek mérkőzésvezetője a magyar Juhász Roland volt - egyhangú pontozással múlta felül a kazah Adilbek Nijazimbetovot.
Ökölvívás, férfiak, 81 kg
olimpiai bajnok: Julio Cesar La Cruz (Kuba)
2. Adilbek Nijazimbetov (Kazahsztán)
3. Mathieu Albert Daniel Bauderlique (Franciaország) és Joshua Buatsi (Nagy-Britannia)
Összefoglaljuk birkózólányaink mai szereplését. Aki szeret szomorkodni, ide kattintson.
A görög vízilabda-válogatott 9-7-re verte a spanyol csapatot a riói olimpia férfi vízilabdatornájának csütörtöki helyosztóján, így a magyar együttessel játszik majd szombaton az 5. helyért. A gond csak az, hogy míg ez a görögöknek nagy siker, addig mi borzasztó csalódottak vagyunk. A csoportmeccsek során már találkoztunk velük, akkor úgy lett 8-8 a vége, hogy 5 másodperccel a lefújás előtt egyenlítettek ki.
Eredmény, férfi vízilabda:
az 5-8. helyért:
Görögország-Spanyolország 9-7 (1-0, 2-1, 4-3, 2-3)
A férfiaknál a négyszeres világbajnok új-zélandi Peter Burling, Blair Tuke kettős, míg a nőknél a 2014-es vb-győztes brazil Martine Grael, Kahena Kunze duó nyerte a 49-es hajóosztály küzdelmeit a riói olimpia vitorlásversenyén.
Eredmények, férfi 49-es, olimpiai bajnok:
Peter Burling, Blair Tuke (Új-Zéland) 35 helyezési pont
2. Nathan Outteridge, Iain Jensen (Ausztrália) 78
3. Erik Heil, Thomas Plössel (Németország) 83
női 49-es, olimpiai bajnok:
Martine Grael, Kahena Kunze (Brazília) 48 helyezési pont
2. Alex Maloney, Molly Meech (Új-Zéland) 51
3. Jena Hansen, Katja Salskov-Iversen (Dánia) 54
Az öttusaversenyek kétnapos vívóprogramjának első felvonásával kezdték meg küzdelmeiket a férfiak. A magyarok közül Demeter Bencének ment jobban, ő 19 győzelemmel és 16 vereséggel hetes holtversenyben a 16., míg a háromszoros világ- és ötszörös Európa-bajnok Marosi Ádám 16:19-es eredménnyel csak a 24. helyről várja a holnapi folytatást.
A szerbek a férfi vízilabdatorna második elődöntőjében a félidőben 6-2-re vezetnek az olaszok ellen. Az olaszok a 15. percben(!) 0-6-nál találtak először a szerb kapuba.
A spanyol női kosárlabda-válogatott döntőbe jutott. A spanyolok a tavaly Budapesten Európa-bajnok szerbeket győzték le a csütörtöki elődöntőben. A másik ágon a címvédő amerikai és a négy éve ezüstérmes francia együttes játszik a fináléba jutásért.
Eredmények, női elődöntő:
Spanyolország-Szerbia 68-54 (20-9, 13-19, 20-10, 15-16)
később:
Franciaország-Egyesült Államok 0.00 (19.00)
Az Egyesült Államok világbajnok női röplabda-válogatottja nem jutott be a döntőbe. Az olimpia honlapja szerint az amerikaiak nagy csatában kaptak ki Szerbia csapatától, az ötödik játszmában csak a minimális két pont különbség döntött.
Eredmény, női elődöntő:
Szerbia-Egyesült Államok 3-2 (-20, 17, 21, -16, 13)
később:
Kína-Hollandia péntek 3.15 (22.15)
A francia válogatott nagy csatában legyőzte a vb-ezüstérmes holland csapatot, így döntőbe jutott a riói olimpia női kézilabdatornáján. A franciák ellenfele a címvédő, világ- és Európa-bajnok norvég vagy az orosz együttes lehet a fináléban.
Eredmények, női elődöntő:
Franciaország-Hollandia 24-23 (17-13)
később:
Norvégia-Oroszország péntek 1.30 (20.30)
A végét ugyan már ellazsálták, de a 6-0-s kezdés után igazából egy percig sem volt kérdéses, hogy Szerbia bejut a férfi vízilabdatorna döntőjébe, miután 10-8-ra legyőzte Olaszországot. A harmadik negyed végén 7-2 volt a javukra, a negyedikben pedig már 9-3-ra is vezettek, ezt követően már csak a horvátok elleni döntőre tartalékoltak.
Eeredmény, férfi vízilabda, elődöntő:
Szerbia - Olaszország 10-8 (3-0, 3-2, 1-0, 3-6)
A másik elődöntőben:
Horvátország - Montenegro 12-8 (4-3, 3-2, 1-1, 4-2)
A helyosztókat augusztus 20-án rendezik. A bronzmérkőzést 18 órától, a döntőt pedig 22.50-kor. A kettő között pedig megnézhetjük az 5. helyért rendezett Magyarország–Görögország találkozót.
A 15 esztendős kínai Zsen Csien nyerte a női toronyugrók csütörtöki fináléját a riói olimpián.
Másodikként honfitársa, a két évvel idősebb Sze Ja-csie, míg harmadikként a kanadai Meaghan Benfeito zárt.
Eredmények:
női toronyugrás, olimpiai bajnok:
Zsen Csien (Kína) 439,25 pont
2. Sze Ja-csie (Kína) 419,40
3. Meaghan Benfeito (Kanada) 389,20
Az amerikaiak szinte már minden sportágban nyertek aranyérmet korábban, de női birkózásban még pont nem. Nos, immár ez is múlt idő, miután az 53 kg-osok döntőjében Helen Maroulis 4-1-re legyőzte a az előző három olimpián 55 kg-ban győztes japán Josida Saorit.
Története során először szerzett érmet az olimpiai gyeplabdatornán Argentína, és az mindjárt arany lett, miután a férfi döntőben 4-2-re legyőzték Belgiumot. Az európaiaknak ez volt a második érmük gyeplabdában, az elsőt a sportág debütálásakor, 1920-ban szerezték hazai pályán, Antwerpenben.
És be is tartotta. Jeff Henderson, amerikai távolugró megígérte az Alzheimer-kórral küzdő édesnyjának, hogy aranyérmet visz haza Rióból. 838 centis ugrása egyetlen centivel volt hosszabb, mint az ezüstérmes dél-afrikai Luvo Manyongáé.
Az atlantai olimpián lólengésben aranyérmes kínai születésű svájci Donghua Li Rióban megmutatta, hogy még elég jó formában van, 48 évesen, ingben, nyakkendőben, pantallóban is elég pengén vezette elő az egykor olimpiai bajnoki címet érő gyakorlatát.
A brazil rendőrség ugyanis vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rablási mese ügyében.
Az amerikai női kosárlabda-válogatott a szoros első két negyed után (félidőban 40-36) rálépett a gázpedálra, és végül 86-67-re legyőzte Franciaországot az elődöntő második mérkőzésén. Így ők játszhatják majd a döntőt Spanyolországgal.
Usain Bolt ma éjszaka nyolcszoros olimpiai bajnok lehet, és, ha megnyeri a 200 méteres síkfutás döntőjét, akkor majd biztosan láthatjuk az emblematikus győzelmi pózt. Amit az atlétikai pályán nem nehéz megcsinálni, de hogy sikerül, ha egy két fa között kifeszített hevederen egyensúlyozva kell bemutatni?
Az amerikai 4x100-as női váltó élt a lehetőséggel, és 41:77 mp-ces idővel, a világ idei második legjobbjával kvalifikálta magát a szám döntőjébe egy egészen rendhagyó futás végén. Egy rossz váltást követően óvással éltek, és lehetőséget kaptak, hogy egyedül futva teljesítsék a döntős szintet. Ők bejutottak, Kínától pedig búcsúzunk.
És félidőben 18-16-ra vezetnek Norvégia ellen a női kézilabdatorna második elődöntőjében. Ha győznek, az lesz aztán az igazi meglepetés.
Két okból fogja megnyerni a svéd női válogatott a focitornát: 1. Mert az őket irányító Pia Sundhage tudja, hogy kell olimpiát nyerni, hiszen 2008-ban és 2012-ben is megtette ezt az amerikai csapattal. 2. Mert ilyen jól énekel, és szemmel láthatóan nagyon jó arc!
A férfi súlylökés döntőjét az előzetesen nem a legesélyesebbek közé sorolt 23 éves amerikai Ryan Crouser nyerte, mégpedig 22.52 méteres új olimpiai rekorddal.
Eredmény, férfi súlylökés:
1. Ryan Crouser (amerikai) 22.52 méter
2. Joe Kovacs (amerikai) 21.78
3. Tomas Walsh (új-zélandi) 21.36
Másodjára már nem tudta megvédeni címét a cseh Barbora Spotakova a női gerelyhajítás döntőjében. Peking és London bajnoka 64.80 méteres dobással a harmadik lett a dél-afrikai Sunette Viljonen és a horvát Sara Kolak mögött.
Eredmény, női gerelyhajítás:
1. Sara Kolak (horvát) 66.18 méter
2. Sunette Viljonen (dél-afrikai) 64.92
3. Barbora Spotakova (cseh) 64.80
A címvédő norvég válogatott nem jutott fináléba a női kézilabdatornán, miután a csütörtöki elődöntőben hosszabbítás után kikapott az orosz csapattól.
Eredmények, női elődöntő:
Oroszország-Norvégia 38-37 (18-16, 31-31) - hosszabbítás után
korábban:
Franciaország-Hollandia 24-23 (17-13)
Ez zsinórban a harmadik a jamaicainak.
A brit Jade Jones megvédte címét a női tekvandósok 57 kilogrammos súlycsoportjában a Rio de Janeiró-i olimpián.
Eredmények:
férfi 68 kg, olimpiai bajnok:
Ahmad Abugaus (Jordánia)
2. Alekszej Gyenyiszenko (Oroszország)
3. Lee Daehoon (Koreai Köztársaság) és Joel González Bonilla (Spanyolország)
a döntőben:
Abughaush-Gyenyiszenko 10-6
női 57 kg, olimpiai bajnok:
Jade Jones (Nagy-Britannia)
2. Eva Calvo Gómez (Spanyolország)
3. Kimia Alizadeh Zenoorin (Irán) és Hedaja Vahba (Egyiptom)
a döntőben:
Jones-Calvo Gomez 16-7
Mára ennyi volt, de tartsanak velünk holnap is, mert izgalmas napunk lesz Pars Krisztiánnal, jó néhány kajakos éremeséllyel, öttusázókkal és rengeteg izgalmas versennyel. Jó éjszakát!