Mezítláb hasítják a vizet

Fotó: Arany-Média

De a barefoot hazája is Ausztrália, ahol az ötvenes évek közepén egy fiatalember rájött, hogy a vízen sikláshoz nem feltétlenül van szükség sítalpakra - elég a csupasz talp is. Később egy amerikai ismerőse átvette jó szokását és onnantól kezdve nem volt megállás, a mezítlábas vízisí maga mellé állította a világ extrém lakosságát. "Lényegében az amerikaiak tették ismertté, s arra, hogy valójában ausztrál találmányról van szó, manapság már senki sem emlékszik" - avat be minket a magyar profi, Török Zoltán.

A "mezítlábazás" nagyobb kihívás, mint a sítalpas vízisí, hiszen kisebb a vízfogófelület, nagyobb a száguldás, a veszélyek így aztán sokkal komolyabbak. "Sokak szerint a barefoot a legextrémebb vízisís tevékenység" - mondta Török Zoltán, aki még hozzáteszi: "Míg aki a hagyományos vízisí mellett dönt, azt ötvenkettő kilométer per órával húzza a motorcsónak, addig a mezítlábazókat hetvenkettővel. A nagyobb sebességre azért van szükség, mert a síelő nehezebben emelkedik ki a vízből. A másik különbség és egyben nehézség, hogy a két talp összfelülete jóval kisebb, mint a sítalpaké. A balesetek elkerülése érdekében be is vezették a fékezőernyőt, ami a motorcsónak oldalán nyílik ki."

A barefooton belül ugyanazok a szakágak megvannak, mint a sítalpas változatnál. Lehet trükközni (figurázni a saját tengely körül), van ugrás és a racing sem hiányozhat - csak épp itt már száz kilométer per órával is hasítják a vizet a motorcsónak után "kötött" síelők.

A magyarországi bemutatkozás persze váratott magára egészen a nyolcvanas évek közepéig. Török Zoltán becslése szerint az amúgy sem túl népes, párszáz fős hazai vízisí-társadalomból mindössze húszan-harmincan siklottak már sítalpak nélkül, s közülük is öt-hat olyan versenyző van, aki igazán komolyan csinálja.

(Arany-Média)