Egy amatőr vízisíző vallomása: finnyásoknak nem!

Dunai lány lévén mindene a víz, a vízisport.
Fotó: Arany-Média

Miközben a parton oxigénigényünket állítottuk helyre, oktatónk bemutatta, hogyan kell a vízisít űzni. Siklik, ugrik, egylábazik, kimegy a motorcsónak mellé - szemtelenkedik, hogy megelőzi.

Egyszóval élvezi a sportot. Pedig, mint kiderül: hivatalosan senki sem tanította. Dunai lány lévén mindene a víz, a vízisport. "Tízéves koromban próbáltam először, de mivel nagyon féltem a motortól, és rettegtem, hogy a csiga maga alá forgat, ezért egy évig úgy vízisíeltem, hogy három derék legény térdig érő vízben futott és úgy húztak egy tízméteres szakaszon" - emlékezik.

- Miért pont a vízisí tetszett meg?
- Mert a nővérem már 4-5 éve csinálta, s egyszerűen tetszett. Igaz, némi apai kényszer is kellett, de pozitív értelemben. A sakkal is komolyan próbálkoztam, de az nem kötött le annyira, túl hosszú egy menetidő, a végére mindig meguntam. Mindig is imádtam a vizet és mivel már volt egy kishajónk, törvényszerűvé vált hogy kipróbáljuk. Arról meg már nem is beszélve, hogy a nyaralónk a Duna mellett van, s a környéken rengetegen űzték ezt a sportot, úgyhogy volt kitől ellesni a technikát.

- Tanult oktatóhoz nem is jártál?
- Nem.

- Igaz, mi is "csak" hozzád jöttünk, és sikerült. Ezek szerint ügyesek vagyunk? Tényleg, miben kell ügyesnek lenni, hogy talpon tudjunk maradni?
- Egyszerűen rá kell érezni, meg persze a tanácsokat megfogadni. Nálatok mindkettő bejött. De a lazaság sem árt, nem kell görcsösen akarni. Aki túl merev, az nehezebben tud korrigálni.

- Te mennyi idő elteltével tudtál megállni a lábadon?
- Nem emlékszem pontosan. Talán másodikra, harmadikra.

- A vízisízők között megoszlanak a vélemények arról, hogy jó-e, ha valaki tud már síelni, vagy sem. Szerinted előny a sítudás?
- Személyes véleményem, hogy független a kettő egymástól. Már volt olyan tanítványom, aki soha nem síelt és mégis megtanult vízisíelni, s van mind a mai napig olyan, aki profi síelő, de a vízisíben öt méternél többet nem tud megtenni, képtelen talpon maradni.

- Ha már az ellentéteknél vagyunk: sokan a kötélpályás vízisíre esküsznek, míg mások a motorcsónakosra. Úgy látom, te az utóbbihoz tartozol.
- A kiépített sípályák szerintem nem olyan élvezetesek. Ott az ember egy fix kört tud csak leírni. Egy motorcsónakkal vagy egy jobb teljesítményű jet-skivel több kanyart, 360 fokos kört is le lehet leírni. Egyébként a Dunán hivatalosan is lehet síelni. A bányatavakon is síelnek, igaz, ott nem mindenhol megengedett, csak a kijelölt helyeken.

- Aki nem próbálta, el sem tudja képzelni, hogy mi a jó abban, hogy "oda vagy kötve" egy motorcsónakhoz, ami ide-oda rángat, száguld veled. Téged mi fogott meg?
- Minden. Azt hiszem, a felállás, a siklás, a kanyar, ahogyan süt rád a nap és közben csapódik rád a víz, ahogyan ugratsz a hullámokon, ahogyan kergetőztök egy másik hajóval.

- Kinek ajánlanád a vízisít, kiknek áll jól a sportág?
- Azt hiszem mindenkinek, aki tud úszni és szereti a vizet. Finnyásoknak viszont nem!

- Azok a fiatalok, akik kedvet kaptak, de hezitálnak a kipróbálásával, mivel biztatnád?
- Talán azzal, hogy nem az erőnlét a fontos, nem az számít, hogy ki hány kiló, vagy hogy hány kilót bír el az ember. Meg hát az életben mindent ki kell próbálni. Ja, és azt hiszem, hogy nemcsak a fiataloknak merném ajánlani. Szerintem nincs korhoz kötve, nálunk már volt olyan család, ahol az anyuka 55 évesen jobban vízisíelt, mint a lánya, aki mellesleg 25 volt. Sőt jobban is élvezte.

- Velünk meg voltál elégedve?
- Teljes mértékben! Ha jól emlékszem, mindketten másodikra, harmadikra ki tudtatok állni a vízből, ez jó. A példátok is mutatja: elszántsággal, akaraterővel meg lehet tanulni. Én az ismeretségi körömben, akit csak lehet, rábeszélek, és megtanítom. Sokan azt hiszik, hogy nehéz, ezért meg sem merik próbálni.

Korábban:

• Mezítláb hasítják a vizet