Megszállott maratonisták a Szaharában

A sivatagi homok még alig melegedett át a vasárnap reggeli napsütésben, amikor Marokkóban hatszázharmincan kikecmeregtek berber sátraikból, és rajthoz álltak. Lövés dördült, és harminc ország maratonistái elindultak a világ egyik legnehezebb sivatagi versenyén. A Homok maratonja elnevezésű verseny azonban nem klasszikus megmérettetés, a megszállott futóknak ugyanis 230 kilométert kell megtenniük hol forróságban, hol meg nulla fok alatt.

A verseny előreláthatólag hét napig tart. Nappal a sivatagban ötvenfokos a hőség, és vakít a homok. Életveszélyes a dűnéken futni: az indulóknak a szervezetükben fellépő vízhiánnyal, a teljes kimerültséggel és a leégéssel kell számolniuk. És akkor még nem is említettük a homokviharokat és az útjukban tekergőző mérges kígyókat. A versenyelőírásban külön szerepel, hogy a futóknak kígyómarás elleni gyógyszert és jelzőfényt kell magukkal vinniük, hogy rájuk találjanak, ha eltévednek a Szaharában.

Naponta általában 30-40 kilométert kell a versenyzőknek megtenniük, kivéve a negyedik napot, amikor a táv 71 kilométer, és még éjszaka is futniuk kell. A maratonistákat a nap végén nem várják hűsítőkkel és energiagazdag ételekkel; egy nap futás után a magukkal hozott élelmiszerkészletükből ehetnek, a vizet is ők osztják be. Nyitott berber sátraikat is végig cipelniük kell a maratoni alatt. Csak a végén van "oázis", a kimerült, leégett futókat végül a marokkói Ourzazatéban négycsillagos hotelben helyezik el.

A visszatérő

A Casablancában készülő Karim Djebli nem először indul ilyen sivatagi futáson. Mint mondja, egy hét elteltével nagyon nehéz visszatérni a normális életbe. Hét nap futás alatt az ember megtanulja barátként tisztelni a szeszélyes sivatagot, és szomorú, hogy ismét hónapokat kell várnia egy újabb magányos találkozóig.

Bilkei-Gorzó Borbála