Vágólapra másolva!

Forrás: www.uveghegy.hu
A magyarok útvonala

Egy nap múlva Ács Zoltán 23 órakor, Erőss Zsolt éjjel egykor, Mécs László pedig 4:30-kor kezdte meg a mászást. A nyeregben a többiekre váró Mezey először Mécs Lászlót látta visszatérni, ő 8350 méterről fordult vissza. Erőss Zsolt 16:00 óra körül érkezett, ő 8700 méterig jutott, és sötétedés előtt megérkezett Ács Zoltán is, őt a visszafelé megtett utolsó néhány száz méteren már két sherpa segítette, mert súlyos légzési nehézségei voltak és így alig tudott menni. Mint később elmondta, és ez egybehangzott a többiek elbeszélésével is, amikor visszafordult 8600 méterről, még semmilyen jele nem volt a bajnak. Azért fordult vissza, csakúgy mint a többiek, mert az étel és ital hiánya miatt nem érezte magát elég erősnek ahhoz, hogy a csúcsra való felérkezés után vissza is tudjon térni.

A 17-i éjszakán a legyengült Mezey és a mászástól végletesen elcsigázott Erőss ápolták az életveszélyes állapotban lévő Ács Zoltánt. Hajnalban Erőss és Mezey elindultak segítségért és saját bevallásuk szerint "szerencsére" a Himalayan Guides csapatának egyik tagja; Mike Morris tudomásul vette, hogy Ácsnak két erős sherpára és oxigénre van szüksége ahhoz, hogy leereszkedjen alacsonyabb területre. Az alaptáborban rádiózó Várkonyi megállapította, hogy minden rendben, viszont kora délután kiderült, hogy a sherpák helyett Morris egyedül mentette Ácsot, viszont a beteg állapotának stabilizáslásához újabb oxigénre volt szükség. Egy sherpa elindult Ácsék irányába egy palackkal és ennek köszönhetően estére elérték a hármas tábort, ahol Ács újabb gyógyszer- és oxigénadaghoz jutott. Ettől állapota sokkal jobb lett, de rendkívül lassan haladt, viszont az alaptáborból elindul társa segítségére Várkonyi László is, aki később a kettes táborban átvette az expedíció vezetőjének az ápolását.

Május 18-án a kettes és a hármas tábor között újabb segítség érkezett Jeffry Stanford, brit mászó személyében (ő és Morris oxigénpalack használatával előző nap érték el a csúcsot). Ács délutánra szerencsésen megérkezett a kettes táborba és ettől kezdve már Várkonyi viselte a gondját. Az életveszélyes állapot elmúlt, de a folyadék és élelmiszerpótlás továbbra is komoly feladatot jelentett és másnap át kellett kelni a jégesésen is, hogy eljussanak az alaptáborba.

Tizenkilencedikén Erőss és Mécs a jégesés tetejéig kapaszkodott és egyesült erővel kísérték le társukat az alaptáborig. Mezey nem tudott részt venni a közvetlen mentésben, mert csúcstámadás közben a szeme erősen bevérzett, így ő az alaptáborból nem indulhatott vissza. A sikertelen kísérlet után, Mezey és Ács kiesésével megfogyatkozott csapat úgy döntött, hogy még egy csúcskísérletet tesz a rossz idő beállta előtt. A pihent és tapasztalt Várkonyi valamint az egyelőre fáradt, de motivált Mécs és Erőss nem adták fel a küzdelmet, ám végül csak Várkonyi és Erőss döntött úgy, hogy tesz még egy utolsó kísérletet a Föld legmagasabb csúcsának, a 8850 méteres Mount Everestnek a meghódítására.

A Himaláján a tél vége és a nyári monszun beállta előtt van egy rövid időszak, amelyet tavaszi időjárási ablaknak hívnak. Ez körülbelül egy-két hetet jelent, amelyben a körülmények lehetővé teszik azt, hogy a mászók feljussanak az Everest csúcsáig. Ahhoz ugyanis, hogy az alaptáborból megmásszák az Everestet, négy nap szükséges, majd még további két nap az alaptáborba történő visszatéréshez.

Május 25-én, a második csúcskísérlet már sikerrel járt: Erőss Zsolt és Várkonyi László egy népes nemzetközi csoport mászóival együtt elérte a csúcsot. Erőss Zsoltnak ez volt a harmadik kísérlete, Várkonyi László pedig ötödik alkalommal próbálkozott. A csapatok jelenleg lefelé haladnak a Déli-nyeregben álló negyedik tábor felé. Az első sikert az Alpine Ascents mászói és serpái könyvelhették el nepáli idő szerint fél 11-kor. Szintén a csúcson volt a National Geographic forgatócsoportja is, szombaton összesen 29 mászónak sikerült a csúcsmászás. Nem járt eredménnyel a legidősebb próbálkozó, az amerikai Al Hannah (71), akinek ez volt a negyedik próbálkozása.

A magyar csapattal kapcsolatot tartó McShannon kommunikációs ügynökség vezetője az [origo] érdeklődésére megerősíteni nem tudta a hírt, miszerint valóban sikerült a csúcsmászás. Zimmermann Ottó elmondta, a két magyar éjjel indult a déli nyeregből, s reggel 7 óra környékén érhetett fel.

Erőss Zsolt

Várkonyi László

Ajánlat:

Korábban:

Az utolsó esély a Mount Everesten

Fórum:

Mount Everest

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!