Vágólapra másolva!

Szűkül a kör a Kékes-expedícióban

A június 22-i 5. Prosport kékes csúcsfutáson résztvevő futók Mátrafüredről indulnak, és a 11,6 kilométeres táv illetve a 671 méteres szintkülönbség leküzdése után érinthetik meg az ország legmagasabb pontját jelző követ a Kékestetőn. A pálya egy 150 méteres szakasz kivételével végig emelkedik, s az utolsó 3 kilométer kifejezetten nehéz terepnek számít. Ennek ellenére az elmúlt években a rajthoz állók 99%-a célba ért, igaz a győztesek 45-50 percével szemben volt, akinek 120 percre volt szüksége a táv teljesítéséhez.

Érdemes igyekezni a nevezéssel, egyrészt, mert csak az első 1500 nevezést fogadják el, s ebből közel 1000 helyet már el is foglaltak az élelmesebb futók. Másrészt, mert 21-ig a nevezési díj 2400 forint, a helyszínen azonban már 2900 forintot hagynak a versenyzők a kasszánál.

A csúcsfutás rajtszámát és pólóját csütörtöktől lehet átvenni a Budapest Sportirodában a Dózsa György út 1-3 szám alatti irodában. Bővebb információ a (06-1) 273-0939-es telefonszámon kérhető.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!