Vágólapra másolva!

Sífarsang Óbudán

A Fogarasi síiskola (Budapest III. ker., Farkastorki út 23.) pályáit speciális műanyag borítás fedi, így a hétvégén várható ragyogó napsütésben és tavaszias melegben is felcsatolhatnak a kis növendékek. Ezúttal azonban nem kizárólag az iskola tanulói élvezhetik a pályát, hiszen a 16-i, szombati sífarsangra bárkit szívesen látnak a szervezők. A részvétel ingyenes, csak jelmezről és sílécekről kell gondoskodniuk a kilátogató apróságoknak.

A családi mulatság délelőtt 10 órakor kezdődik a jelmezes lesiklással, de lesz még akadály- és jelmezverseny, zene és tánc is. S természetesen szombaton is lesz gulyásparti, az iskola specialitása; ám kanálról és tányérról mindenkinek magának kell gondoskodnia.

Akik kedvet kaptak a síeléshez, vasárnap is bizonyíthatnak a síiskola pályáin. Február 17-én rendezik ugyanis a Viktória síkupát. A műlesikló-viadalon hét korosztályt indítanak. Az 1990 és 1997 között születettek délelőtt 10 órától folyamatosan rajtolnak. A nevező fiúk és lányok természetesen külön díjazásban részesülnek. Nevezni a helyszínen lehet 200 forint ellenében, de előzetesen már telefonon is lehet egyeztetni Fogarasi Orsolyával a (06-30) 931-0615-ös telefonszámon.

Ajánlat:

Síiskolák

Korábban:

Kezdődik a síszezon

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!