Vágólapra másolva!
Úgy tartja az amerikai sajtó, ha Stephon Marbury nem tett volna csodát, akkor már a San Antonio is 3-0-s előnnyel állna az NBA rájátszásában, hasonlóan a Dallas Maverickshez. Ám miután a Phoenix Suns kosaras klasszisa az első mérkőzésen megtréfálta a Spurst, a pénteki győzelem csupán arra elegendő Duncanéknek, hogy 2-1-re vezessenek a négy győzelemig tartó párharcban. A Dallas viszont feltartóztathatatlanul száguld, ezúttal Dirk Nowitzki 42 pontja segítette a Blazers ellen.

Nem mindennapos eset a San Antonio Spurs kosárlabdacsapatánál, hogy a legnagyobb sztár, Tim Duncan megálljon 11 pontnál egy találkozón, sőt, ezzel a "hiánnyal" mégis simán nyerjen az együttes. Márpedig Phoenixben most ez történt, az NBA Nyugati főcsoportjának negyeddöntőjében a San Antonio (azok után, hogy az első mérkőzést meglepetésre elveszítette otthon a szenzációs Stephon Marburynek köszönhetően) péntek este 99-86-ra nyert Arizonában, ezzel összesítésben 2-1-es vezetésre tett szert.

New NBA Fan Fórumhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=29977

A mérkőzés hőse ezúttal Tony Parker volt, aki 29 pontot szórt a Spurs színeiben, Stephen Jackson 20 pontig jutott, a már említett Duncan pedig 11 pontja mellett 23 lepattanóval járult hozzá a sikerhez. A negyedik mérkőzésre vasárnap, ismét Phoenixben kerül sor.

Ami nem sikerült a San Antoniónak, összejött a Dallasnak: a Mavericks három mérkőzés után 3-0-ra vezet, s már csupán egyet kell nyernie az negyeddöntőhöz. A texasiak legjobbja ezúttal a német csillag, Dirk Nowitzki volt, aki 42 pontig jutott, s az utolsó negyedben három triplát is elhelyezett a hazaiak gyűrűjében, ezzel segítve 115-103-as győzelemhez csapatát a Portland Trailblazers ellen. A negyedik összecsapásra szintén vasárnap, Portlandben kerül sor.

A játéknap harmadik összecsapásán a Magic 89-80-ra verte a Detroitot, s az alapszakasz eredményeit figyelembe véve meglepetésre 2-1-re vezet.

Eredmények, Keleti főcsoport, negyeddöntő:
Orlando Magic - Detroit Pistons 89-80 (19-29, 29-17, 25-17, 16-17)
Ld.:
T. McGrady 29, D. Armstrong 20, D. Gooden 15, illetve R. Hamilton 22, C. Williamson 16, C. Robinson 12
az állás: 2-1 a Magic javára.

Nyugati főcsoport, negyeddöntők:
Phoenix Suns - San Antonio Spurs 86-99 (18-25, 18-28, 20-16, 30-30)
Ld.:
S. Marbury 25, S. Marion 18, A. Stuodemire 17, illetve T. Parker 29, S. Jackson 20, M. Rose 15, E. Ginobili 12, T. Duncan 11 (23 lep.)
az állás: 2-1 a Spurs javára.

Portland Trailblazers - Dallas Mavericks 103-115 (22-30, 39-34, 24-20, 18-31)
Ld.:
R. Patterson 19, A. Sabonis 16, B. Wells 15, D. Stoudamire 15, illetve D. Nowitzki 42 (10 lep.), R. LaFrentz 20, N. van Exel 14, S. Nash 12 (10 assz.)
az állás: 3-0 a Mavericks javára.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!