Vágólapra másolva!

A Lakers hovatovább sportot űz abból, hogy mekkora előnyt ad a Portlandnek, mielőtt torkára tenné a kést. Két évvel ezelőtt a nyugati döntő hetedik meccsének negyedik negyedében 15 ponttal vezetett a 'Blazers, mégis 89-84-re nyert a későbbi bajnok.

Most 39 másodperccel a befejezés előtt éppen 89-84-re vezetett a Portland a Rose Gardenben, sőt, még 17 másodperccel a vége előtt is 90-86 volt az állás a hazaiaknak. Kobe Bryant gyorsan - 12 másodperccel a befejezés előtt - dobott egy triplát (90-89), Scottie Pippent azonnal faultolták, és az öreg harcos csak egyet értékesített a két dobás közül (91-89). Jött a Lakers, 2,1 másodperccel a vége előtt Rick Fox bedobása után Kobe a sarokban ácsorgó Robert Horryhoz passzolt, és a négyszeres bajnok - kettő a Houstonnal (1994, 1995), kettő a Lakersszel (2000, 2001) - csont nélkül beverte.

Megszakítás nélkül a hetedik playoff-meccsét nyerte a Lakers a Portland ellen, összesítésben pedig az utolsó 20-ból 19-edszer győzött a rájátszásban.

Shaqet egész jól fogták a hazaiak, csak 21 pontot tudott dobni az óriás, igaz, időnként hárman csüngtek a nyakán. "Miután elolvastam a portlandi újságokat, tudtam, hogy mindenkit rám fognak küldeni, még Paul Allent is. Így is történt, én viszont igyekeztem kiszolgálni a társaimat" - kommentált Shaq, utalva a Portland klubtulajdonosára, a világ harmadik leggazdagabb emberére, a Microsoft egyik alapítójára.

O'Neal egyébként most is jól dobta a büntetőket, 16-ból 11-et értékesített, a három meccsen együttvéve 65,7 százalék a mérlege az alapszakaszban mutatott siralmas 55,5 százalékhoz képest.

A Dallas nagy hármasa 94 pontot dobott, s ebben az esetben nem lehet ellenállni a texasi gárdának. Különösen Dirk Nowitzki 39 pontja és 17 lepattanója szenzációs. A Dallas 22-7-es száguldással kezdte a negyedik negyedet, és ez torkára forrasztotta a szót a Target Center 18 795 nézőjének. A Timberwolves sorozatban hatodszor esett ki a playoff első körében. A Dallas 13 triplája 24 kísérletből rengeteget számított, miként az is, hogy a vendégek 35 büntetőjükből 32-t értékesítettek.

A Philly a hetedik olyan csapat akar lenni a liga történetében, amely 0-2-ről 3-2-re fordít egy három nyerésig tartó playoff-sorozatban. A harmadik meccsen a First Union centerben Allen Iverson 42 pontjával kerekedett felül a tavalyi döntős a Boston Celticsen, s zárkózott fel 1-2-re összesítésben. A Celtics is jól dobta a triplákat, 30-ból 15 bement, ennek ellenére a hazaiak győztek.

Eredmények:
Portland Trailblazers - Los Angeles Lakers 91-92
Legjobb dobók:
R. Wallace 20 (12 lepattanó), Wells 19, Pippen 18 (11 lepattanó), D. Anderson 12, illetve Bryant 25, S. O'Neal 21 (11 lepattanó), Fox 16, Fisher 11

Philadelphia 76ers - Boston Celtics 108-103
Ld.:
Iverson 42 (19/20 büntetőből), Snow 23, Coleman 18, ill. Pierce 29 (10 lepattanó), Walker 27, Rogers 13 (11 lepattanó), K. Anderson 11

Minnesota Timberwolves - Dallas Mavericks 102-115
Ld.:
Nowitzki 39 (17 lepattanó), Finley 30, Nash 25 (11 assziszt), ill. Garnett 22 (17 lepattanó), Szczerbiak és Peeler 20-20, Billups 16

Ch. Gáll András

Korábban:

Parker bohócot csinált Paytonból

Fórum:

New NBA fan fórum

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!