Vágólapra másolva!
93-93-as döntetlent hozott a Miami Heat-Milwaukee Bucks kosárlabda-mérkőzés rendes játékideje, s csak kétszeri hosszabbításban tudott nyerni a floridai együttes. A 112-110-es eredményből Shaq O'Neal dupladuplával vette ki részét. A játéknap egyetlen idegenbeli sikerét a Dallas érte el, amely Washingtonban győzött. Hazai pályán hozta meccsét a Philadelphia, a Seattle és a Sacramento.

Óriási csatát hozott a Miami Heat-Milwaukee Bucks összecsapás, amely a rendes játékidőben 93-93-as döntetlennel zárult. Következett a hosszabbítás, amelyet a Heat Eddie Jones révén triplával nyitott, négy másodperccel a vége előtt viszont Keyon Doolingnak köszönhette, hogy nem hibázta el a közeli duplát (105-105).

A második hosszabbításban azonban nem volt kegyelem: Udonis Haslem, majd Damon Jones dupláját Rasual Butler egy hárompontossal toldotta meg, s 112-105-ről az utolsó két és fél percet már el is lehetett szórakozni (112-110). A Miami ezzel zsinórban két vereség után nyerni tudott, Shaquille O'Neal harmadszor ért el dupladuplát, ezúttal 19 pontot szórt, s 18 lepattanót szedett.

A Dallas Mavericks 122-113-ra verte a Washington Wizardsot, Jerry Stackhouse 28 pontot dobott egykori kenyéradójának. Dirk Nowitzki 32 pontig és 13 lepattanóig jutott. A Phialdelphia 76ers 96-87-re verte az Orlando, Magicet, a hazaiaknál Allen Iverson 29, Marc Jackson 13 ponttal tolta a Sixers szekerét.

A Seattle SuperSonics klasszisa, Ray Allen szezonbeli legjobb teljesítményét produkálva 34 ponttal vezette diadalra együttesét a Memphis Grizzlies ellen (118-113), a Sacramento Kings otthon verte tizenkettővel a Denver Nuggetset (101-89).

eredmények
Washington Wizards - Dallas Mavericks 113-122 (30-28, 24-35, 35-26, 24-33)
legjobb dobók:
A. Jamison 23, L. Hughes 23, illetve D. Nowitzki 32 (13 lep.), J. Stackhuose 28, J. Terry 13 (11 assz)

Philadelphia 76ers - Orlando Magic 96-87 (23-19, 17-22, 28-19, 28-27)
ld.:
A. Iverson 29 (12 assz.), M. Jackson 13, illetve G. Hill 18, S. Francis 14, H. Türkoglu 14

Miami Heat - Milwaukee Bucks 112-110 (21-23, 30-25, 21-23, 21-22, 12-12, 7-5) - kétszeri hosszabbítás után
ld.:
S. O'Neal 19 (18 lep.), E. Jones 19, R. Butler 17, illetve K. van Horn 26 (15 lep.), M. Redd 21, M. Williams 18 (10 assz.), J. Smith 16 (11 lep.)

Seattle Supersonics - Memphis Grizzlies 118-113 (27-29, 34-42, 23-29, 34-13)
ld.:
R. Allen 34, A. Daniels 28, L. Ridnour 17, illetve P. Gasol 25, M. Miller 18

Sacramento Kings - Denver Nuggets 101-89 (22-15, 23-24, 32-24, 24-26)
ld.:
B. Miller 26, P. Stojakovic 22, , M. Bibby 20, illetve C. Anthony 28, R. White 14

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!