Faragó Richard: Az NFL és a munka megszállottja vagyok

Tizenegy Super Bowlt közvetíthetett a helyszínről, miközben lassan másfél évtizede ő az NFL „magyar hangja". Faragó Richard, a SportTV kommentátora nagyon ritkán ad interjút, mert amit mondani szeretne, azt a tévénézőknek meséli el. Az egyik legfelkészültebb magyar sportriporter az Origo kedvéért tett kivételt, és beszélt az NFL, valamint a Super Bowlok kulisszatitkairól és egy kicsit magáról is.

Fel tudja idézni az első találkozását az amerikai futballal?
Bármennyire is hihetetlen, mindez nem a televízióhoz, hanem egy könyvhöz kapcsolódik. Hámori Tibor írta, abban olvastam azokról a magyar származású sportolókról, akik régen az NFL-ben játszottak.

Faragó Richard egy könyv lapjain találkozott először az amerikai futballal Fotó: Polyák Attila - Origo

Gogolák Péter vagy Joe Namath sztorija már akkor lenyűgözött. A következő még mindig nem a tévé, hanem egy videoklip, a Dire Straits együttes Walk of Life című száma, amelyben néhány felvillanás erejéig láttam ezt a sportot.

Bud Spencer és Terence Hill kultikus filmje, az És megint dühbe jövünk, Vitár Róbert feledhetetlen szinkronizálásával? Az megvan?
Naná! Kihagyhatatlan. Aztán 1991-ben az Magyar Televízióban egyszer csak felbukkant a Super Bowl. Mégpedig a New York Giants – Buffalo Bills mérkőzés összefoglalója, amelyet Héder Barna kommentált.

Az volt az az összecsapás, amelyen négy másodperccel a vége előtt a Buffalo 47 yardos mezőnygólt kísérelt meg, amivel megnyerték volna a mérkőzést.

Azonban a rúgójuk, Scott Norwood mellérúgta, így a Giants nyerte meg a mérkőzést.

Ez volt az első alkalom, hogy hosszabban láthattam ezt a remek sportot.

Egyből egymásba szerettek?
Nem, az érzelmek csak négy évvel később, 1993 végén rohantak meg, amikor egy Kansasben élő barátomnál vendégeskedtem. A vizit gyakorlatilag abból állt, hogy reggeltől estig amerikaifutball-mérkőzéseket néztünk. Az NFL-től az egyetemi meccsekig mindent. Akkor ismerkedtem meg az alapszabályokkal, a legnagyobb játékosokkal. Nem mellesleg, a Kansas City Chiefs két évtized szünet után ekkor jutott be a rájátszásba. Vendéglátóm szerzett két jegyet, de mi ugye hárman voltunk. A barátom egyik kollégája odaadta a jegyét – nekem.

Kansas Cityben, az Arrowhead Stadiumban látott először élőben NFL-mérkőzést Faragó Richard Forrás: AFP/2013 Getty Images/Jamie Squire

Ez döbbenetes dolog volt, mert egy amerikai ember egy számára teljesen ismeretlen magyar srác kedvéért mondott le a féltve őrzött belépőjéről.

Hetvenezer ember között, 26 évesen, 1994. január 8-án végignézhettem egy olyan meccset, amelyet a Chiefs hosszabbításban 27-24-re nyert meg a Pittsburgh ellen. Sorsom és életem ekkor elrendeltetett.

Hazajött, berontott a sportosztály vezetőjéhez, Vitray Tamáshoz, hogy az MTV azonnal vegye meg az NFL-közvetítéseket?
Á, akkor nem így mentek a dolgok. Két évig semmi se történt, majd egyszer csak a Sportvarázs című műsorban bukkant fel az NFL a rájátszás összefoglaló filmjével és a Super Bowl szintén 60 perces összefoglalójával. Ezt még ingyen kapta meg a Magyar Televízió, de amikor fizetősre fordult volna a történet, rögtön nemet mondtak a Szabadság téren.

"Hűséges típus vagyok, 13 évet húztam le az MTV-ben, és ugyanennyi ideje dolgozom a Sport Televízióban" Fotó: Polyák Attila - Origo

Így maradtak az akkor induló műholdas csatornák, ahol folyamatosan figyelni kezdtem az eseményeket. Nemcsak a Super Bowlokat, hanem a bajnokság összes olyan meccsét, amelyet közvetített valamelyik műholdas tévé.

1994-ben már az járt a fejében, hogy egyszer majd ön lesz ennek a sportágnak az első számú kommentátora Magyarországon?
Akkor még nem mertem erre gondolni. Az álmom az volt, hogy egyszer magyar nyelven, magyar csatornán Super Bowlt közvetíthessek. A dolog ott vett érdekes fordulatot, amikor idehaza megjelentek a sportcsatornák. 2004-et mutatta a naptár, én még mindig az MTV-ben dolgoztam, amikor a Sport 1 Méhes Gábor és Baló György kiváló kommentálásával, Magyarországon először közvetítette a Super Bowlt.

Én meg otthon ültem, és kicsit mérges voltam, hogy nem én közvetítek.

A sporttévének ez a kísérleti Super Bowl-közvetítés akkora sikert hozott, hogy 2004 őszétől már az alapszakasz mérkőzései is képernyőre kerültek. Máté Pál főszerkesztő már korábban is hívott, de amikor kimondta, hogy itt NFL-t közvetíthetek, akkor 13 év hűséges szolgálat után váltottam. Ennek idén lesz 13 éve. Nem mondhatom, hogy nem vagyok hűséges típus.

Ekkor már tudta, hogy innentől kezdve minden év február elején az Egyesült Államokba megy Super Bowlt közvetíteni?
Dehogyis. Én már attól nagyon boldog voltam, hogy Budapestről közvetíthetek.

A főnökeim látták, hogy őrült vagyok, hogy éjjel-nappal ezzel foglalkozom,

ezért úgy döntöttek, hogy egyszeri és megismételhetetlen lehetőségként 2007 februárjában kiutazhatok a Super Bowlra.

Ez van, amikor a főnök tévedett. Hiszen azóta minden évben a helyszínről közvetíthet.
Nyilván ők sem mérték fel, milyen hatást vált ki az egyszerinek és megismételhetetlennek mondott közvetítés. Ez az Indianapolis Colts – Chicago Bears döntő volt 2007. február 4-én Miamiban.

Azt az érzést, amikor a helyszínről köszönthettem a Sport 1 nézőit, nem tudom elmondani.

Ez volt az a mérkőzés, amelyen Devin Hester a kezdőrúgást azonnal touchdownra váltotta, hatpontos előnyt szerezve a Chicagónak.

Devin Hester TD-je a 2007-es Super Bowl egyik legemlékezetesebb pillanata Forrás: Getty Images/AFP/2007 Getty Images/Jonathan Daniel

A Super Bowlok történetében először esett meg az, hogy rögtön a kezdőrúgást követően ünnepelhetett a fogadó csapat.

Kovács Sándorral ott visítottunk, mint a gyerekek.

Azóta pedig valamennyi Super Bowlon ott lehettem, amiért nem tudok eléggé hálás lenni a sorsnak és azoknak, akik ebben – és bennem – akkor és azóta is fantáziát látnak.

Az elmúlt közel egy évtizedben rengeteget tett azért, hogy ez a sportág népszerű legyen idehaza. Hogyan tudja azt feldolgozni, hogy ma mindenki úgy beszél önről, mint az NFL magyar hangjáról?
Örülök, ha így van, de a szerepemet semmiképpen nem szeretném túlmisztifikálni. A kommentátori tevékenység csak egy része a közvetítésnek, hiszen vannak a szakértők, a szerkesztők, csapatmunka ez, semmiképpen sem egyéni játék.

Tíz évvel ezelőtt nem hittem volna, hogy eljutunk majd oda, hogy emberek ezrei igazítják a napirendjüket egy-egy mérkőzéshez, hogy sportkocsmák nyílnak, ahol baráti társaságok közösen nézik a meccseket.

Mielőtt megkérdezi, hogy de mi van azokkal, akik nem szeretik vagy nem értik ezt a játékot, elmondom, hogy én ebből a szempontból teljesen elfogadó vagyok. Sokszor hallom azt a véleményt, hogy mit szeressek azon, hogy behemót hústornyok órákon át lökdösik egymást?

"Elfogadom, ha valakinek nem tetszik az amerikai futball" Fotó: Polyák Attila - Origo

Rendben van, elfogadom, mert a kívülálló tényleg ezt látja. Nyilasi Tibor szokta mondani, hogy három percnél tovább nem tudja nézni, mert nem érti az egészet. Egy amerikai újságíróval épp a minap beszélgettünk erről.

Egyetértettünk abban, hogy az egész egy hatalmas sakkjátszma, egy hihetetlenül megtervezett és minden részletében megkomponált stratégiai játék.

Ami nem elsősorban a pont-, sokkal inkább a területszerzésről szól.

Bevallom, én azok közé tartozom, akik nem értik ezt a játékot, le sem köt igazán. Ami viszont mindig feltűnt, hogy történjen bármi egy meccsen, az egész sztori az irányítóról szól. Mint például a mostani Super Bowl után Tom Bradyről. Miközben ott van a pályán egy csomó játékos, aki széttöri magát a siker érdekében.
Ez azért van, mert minden amerikai sportot figyelembe véve az amerikaifutball-irányító a legnehezebb poszt. Tom Bradynek az első félidőben volt egy eladott labdája, amelyet visszahordott az Atlanta.

Az idei Super Bowl második félidejében Tom Brady olyat produkált, amire ebben a sportágban még nem volt példa Forrás: AFP/Timothy A. Clary

Csakhogy Brady a második félidőben olyat produkált, amelyet még nem látott a világ. Kiről szóljon akkor a sztori, ha nem erről a zseniről?

Fura lesz a következő kérdés. Nem unja még ezt az egészet?
Nem. Azt nem mondom, hogy mindig könnyű felpörgetnem magam, de magát a játékot nem lehet megunni.

Nekem fél évig az amerikai keleti parti időszámítás szerint zajlik az életem.

Nem lehet másképpen magas színvonalon kommentálni. Általában a szezon negyedik hónapjára telítődik az ember. Ráadásul én kedden és szerdán – amikor nincsenek meccsek – visszanézem a mögöttünk lévő hét legfontosabb eseményeit.

Ezt nem mondja komolyan. Miért nézi vissza?
Hogy felkészült legyek, hogy a sportág minden rezdüléséről tudjak, mert csak így lehet magas színvonalon közvetíteni.

Tisztában vagyok azzal, hogy olykor elmebetegség, amit csinálok, de nem tudok kibújni a bőrömből.

És nem is akarok.

"A munka és az NFL megszállottja vagyok" Fotó: Polyák Attila - Origo

Ebből a szempontból megszállott vagyok. Én nem azért megyek el ezekre az eseményekre, hogy várost nézzek, hanem azért, hogy a lehető legmagasabb színvonalon közvetítsek. Ha vége a meccsnek, és van időm, akkor persze szívesen megnézem a várost, ahonnan kommentáltam, de nálam mindig is a munka lesz az első.

Munkája a nyilvánosság előtt zajlik, amely az életének a háromnegyedét kitölti. Tudatosan ügyel arra, hogy a maradék egynegyedről semmilyen információt ne osszon meg senkivel?
Igen.

Én nem vagyok fent a közösségi oldalakon, nem csetelek, blogolok, okostelefonom sincs.

Sőt, nyilatkozni sem szeretek.

Viszont láttam, hogy az Atlanta–New England Super Bowl előtt az amerikai ESPN-nek nyilatkozott. Akkor fogadtam meg, hogy addig nem nyugszom, amíg az Origónak nem ad egy interjút.
Az tényleg óriási dolog volt, mert az ESPN újságírója is meglepődött azon, hogy Magyarországon ekkora az érdeklődés az NFL iránt, hogy magyar nyelven közvetít a helyszínről két riporter. Ezzel együtt sem szeretek nyilatkozni – én dolgozni szeretek. Ami mondandóm van, azt elmondom a tévében, a többi meg a magamé.

Visítottunk, mint a kismalac: az ESPN felfedezte az NFL magyar pátriárkáját

Idén ősszel 50 éves lesz, ami minden férfiember életében mérföldkőnek számít. Ha visszatekint az elmúlt 25 évre, van valamilyen hiányérzete?
Munka szempontjából egyáltalán nincs.

Egy magyar olimpiai aranyérem közvetítése sem hiányzik?
Furcsa lesz a válaszom, nem.

Pedig én „majdnem-aranyérmes” vagyok, hiszen 2004-ben Athénban én közvetíthettem a kalapácsvetést, ahol Annus Adrián nyert.

Legalábbis pár óráig valóban győztesnek érezhette magát, majd jött az emlékezetes doppingügy. Talán ez, valóban, de nincs tökéletes ember, pályafutás, úgyhogy nem fogok ezen rágódni.

"Az elmúlt 25 évet semmire nem cserélném el" Fotó: Polyák Attila - Origo

Kommentálhattam nyári és téli olimpiáról, labdarúgó-Európa-bajnokságról és világbajnokságról, a helyszínről közvetíthettem tizenegy Super Bowlt. Nem hiszem, hogy az olimpiai aranyérem hiánya miatt kellene, hogy sajnálkozzak.

Nem lehet arról beszélni, hogy mi az, ami nem volt, sokkal inkább azt kellene megbecsülni, ami van, ami megadatott.

A mögöttem lévő 25 évet egyáltalán nem cserélném el semmivel.