Csonttá fagyott, húslevest evett, majd megnyerte a meccset

Joe Montana egy igazi legenda a tojáslabdás sportot kedvelők körében. Nevéhez számtalan rekord, óriási fordítások és egy komoly sérülés utáni nagy visszatérés is fűződik. Az észak-amerikai profi amerikaifoci-liga (NFL) hihetetlen zsenije, akinek acélsodronyból voltak az idegei, és a pályán nem ismert vesztett helyzetet. Korábbi edzői szerint irányítónak teremtette az ég, egyik régi mentora azt mondta a tehetségéről, hogy Isten keze lehet a dologban. A négyszeres Super Bowl-győztes ikon 25 éve mondott búcsút az aktív karriernek.

A kölyökzseni

1956. június 11-én született Joe Montana, egy észak-olasz gyökerekkel rendelkező család gyermekeként. Joe szülei egy pénzügyekkel foglalkozó vállalatnál dolgoztak, anyja titkárnő, édesapja menedzser volt.

Hősünk egészen kiskorától fogva rajongott a sportért, és a kis bányászvárosban található családi otthon udvarán hol a barátaival, hogy egyedül dobott a házi készítésű kosárpalánkra.

A kosárlabda mellett a baseball és az amerikaifoci is a kedvencei közé tartozott, ezeket esténként édesapjával közösen gyakorolta.

A tojáslabdával már kisiskolásként is annyira jól bánt, hogy az idősebb Montana a sima passzolgatás helyett egy idő után megnehezítette a közös játékot. Egy nagyobb fa egyik oldalágára kötelet rakott, melynek a végén a föld felett egy kocsikerékbelső lógott.

A feladat az volt, hogy a gyerekének ezen a mozgó „ingán" keresztül kellett a labdát passzolni. Ez sem okozott problémát a kis Montanának, akit tehetsége miatt elvittek egy helyi kölyökligába.

Igaz, ahhoz, hogy ez sikerüljön, egy kis csalás is kellett. A minimum korhatár kilenc év volt, míg a kisfiú csak a nyolcat töltötte be, de az édesapa egész egyszerűen egy esztendővel megtoldotta fia éveinek a számát, amikor felírta a nevét a hivatalos jelentkezési lapra.

Már gyerekként is kitűnt tehetségével a későbbi klasszis irányító Forrás: vault.si.com

A tojáslabda ugyan fontos szerepet játszott a fiatal fiú életében, de közben megmaradt a többi sport iránt is a szerelem. Idősebb Montana saját baseballcsapatot alapított, amelyben a fia is komoly szerepet kapott.

A kosarazást szintén nem adta fel, ebben annyira jó volt, hogy a középiskola végén az Észak-Karolinai Egyetem ösztöndíjat ajánlott neki.

Talán egy pillanatra el is gondolkozhatott a dolgon, de a végső lökést a Parade Magazin adta meg a választáshoz, amely 18 évesen egész Amerika legjobb középiskolai irányítójává választotta. Az elismerés nagyon sokat számított Montanának, akinek játékáról már az akkori edzője, Jeff Petrucci is csak szuperlatívuszokban beszélt.

Joe irányítónak született. Amikor ott volt a pályán már a kisebb korosztályokban, vagy a középiskolában, akkor láthattad körülötte a vibrálást a levegőben. Mennyi ember is él a földön, hárommilliárd? És hány olyan srác van odakint, aki azt tudja, amit ő? Esetleg Dan Marino (kiváló irányító volt – a szerk.) a jobb napjain. Talán Isten keze van a dologban vele kapcsolatban."

A legendás „húsleves" döntő

Az egyetem kiválasztásánál végül az amerikaifocis ösztöndíj és vele együtt a Notre Dame győzött. Az ifjú Montana első két éve azonban nem volt éppen mesekönyvbe illő az új csapatában.

Az első szemeszterében csak epizódszerepeket kapott a pályán, de már ekkor megmutatta, hogy mire képes. Az Észak-Karolina elleni meccsen 14-6-ra vezetett az ellenfél, mikor a vezetőedző úgy döntött, a fiatal tehetséget bedobja a mélyvízbe.

A 19 éves irányító mindössze egy perc két másodpercet volt játékban, de ennyi idő alatt 129 yardot passzolt, és ezzel jelentősen hozzájárult csapata 21-14-es győzelméhez.

A következő mérkőzésen Dan Devine edző ismét Montanara bízta a kemény munkát. Az Air Force elleni összecsapás utolsó negyedében, 30-10-es hátránynál kellett a fiatal játékosnak csodát tenni, és ő nem okozott csalódást. A Notre Dame 31-30-ra győzött, Devine pedig azt mondta, hogy

„ez volt a legnagyobb fordítás, amit valaha láttam".

Ezek után az irányító beceneve „Comeback Kid", azaz ebben a kontextusban „Meccsfordító Kölyök" lett.

A több játékidőben reménykedő Montanának a lehető legrosszabbkor jött az 1976-os vállsérülése, ami miatt számára az egész idény kimaradt. Az ekkor 20 éves tehetség azonban nem adta fel az álmait, hogy a példaképeihez, Terry Bradshaw-hoz és a magyar származású Joe Namath-hez hasonlóan belőle is klasszis NFL-játékos legyen.

1977-ben már újra csatasorba állhatott, bár a kihagyása miatt a vezetőedző mindössze csak a harmadik számú irányítóként számított rá.

Nem voltak túl jó kilátásai, hogy egyáltalán pályára lépjen, de az élet, és egy súlyos sérülés közbeszólt.

A szezon harmadik összecsapásán a Notre Dame kezdőirányítóját, Rusty Lischt lecserélte mérkőzés közben Dan Devine, a helyére Gary Forystek érkezett.

A második számú irányítónak finoman fogalmazva sem volt szerencséje, egy támadáshívás során olyan súlyos sérüléseket szenvedett (csonttörés és agyrázkódás), hogy azonnal le kellett cserélni, sőt, mint kiderült, a pályafutása is odalett. Montanán volt a sor, aki ezt a találkozót, majd az azt követő kilencet is megnyerte a csapattal.

A szezon végén fölényes, 38-10-es győzelmet arattak a Texas Longhorns ellen, rekordot jelentő 76 000 néző előtt a Cotton Bowlon (egyetemi csapatok közti rangos torna végállomása).

Az utolsó egyetemi évében, az 1978/1979 szezonban már senki számára nem volt kérdés, hogy ki a kezdőirányító a Notre Dame együttesénél. Az idény kiválóan sikerült, a klub megint pályára léphetett a döntőben.

A mérkőzéssel kapcsolatban a körülményekről mindent el lehetett mondani, csak azt nem, hogy ideálisak lettek volna.

A meccset megelőző nap 30 éve nem látott intenzitású hóvihar tombolt Dallasban. Röpködtek a mínuszok, ráadásul a 22 éves irányító influenzás volt.

A Houston Cougars elleni találkozót ennek ellenére a Notre Dame kezdte jobban, az első negyed végén 12-7-et mutatott az eredményjelző. Azonban az egyre jobban kihűlő és már a hipotermia jeleit mutató Montana nem tudta hozni a formáját, így a Houston az utolsó 15 percre 34-12-re elhúzott.

Az edzői stáb egy mentőötlettel rukkolt elő, és a végjáték előtt forró húslevessel etette meg az irányítót.

A meleg étel megtette hatását, és Montana az utolsó felvonás második felére, alig 7 perc 37 másodperccel a lefújás előtt ismét pályára lépett.

Fantasztikusan higgadt és zseniális játékkal, valamint egy szó szerinti utolsó másodpercekben dobott touchdown-passzal 34-34-re zárkózott a Notre Dame,

és jöhetett a rúgás az extrapontért. Joe Unisnak egy szabálytalanság miatt kétszer is neki kellett futni a labdának, de az 50 km/h-s szél ellenére is mindkétszer betalált, így 35-34-re nyert Montana csapata.

Érdekesség, hogy a későbbiekben minden idők egyik legfontosabb egyetemi amerikaifoci-mérkőzésének választott összecsapást a kezdeti több tízezer helyett alig 7000 ember látta végig. A cudar időjárás és a nagy pontkülönbség miatt a nézők nagy része hazament az utolsó negyed előtt.

Út a csúcsig

Az NFL 1979-es amatőr játékosbörzéje (draft) némiképp csalódás volt a marketing és üzletfejlesztés szakon diplomát szerzett Montanának. A fiatal irányító a harmadik kör végén, 82.-ként kelt el, a San Francisco 49ers választotta ki magának. Az együtteshez újonnan kinevezett vezetőedző, Bill Walsh úgy gondolta, hogy megtalálta a tökéletes embert az általa elképzelt támadójátékhoz. Nos, mint később kiderült, igaza lett.

Mindössze két év kellett, hogy a 49ers egy kíméletlen gépezetté váljon, és a még mindig csak 25 éves Montana vezetésével bejusson a Super Bowl előszobájába, az NFC döntőjébe az 1981/1982-es szezonban.

Az ellenfél az ősi rivális Dallas Cowboys volt. Az izgalmas találkozón „Amerika csapata" 27-21-re vezetett a 49ers ellen, amikor már csak 58 másodperc volt hátra a mérkőzésből.

Elindult a támadás, Montana megkapta a labdát, azonban a 49ers falemberei között három dallasi is utat talált az irányítóhoz.

Amikor már úgy tűnt, hogy vége a dalnak, a fiatal játékos átdobta a tornyok felett a játékszert, és Dwight Clark elkapásából touchdown született. Ez az ikonikus jelenetsor „Az Elkapás" néven vonult be az NFL történelemkönyvébe.

Az 1982-es Super Bowlon aztán a Cincinnati Bengals ellen 26-21-re nyert a San Francisco 49ers, így Joe Montana lett a második játékos, aki egyetemi és NFL-bajnokságot is nyert. Előtte ezt csak a magyar származású példakép, Joe Namath mondhatta el magáról.

Montana 25 évesen és 227 naposan minden idők második legfiatalabb bajnoka lett irányító poszton, mindössze egy nappal idősebben nyerte meg a Super Bowlt, mint az előbb említett Namath.

Dwight Clark kapta el Montana híres passzát a Dallas ellen Forrás: charitystars.com

Montana klasszis mérkőzéseivel egy egész könyvet meg lehetne tölteni, pályafutása alatt 31 alkalommal fordított és nyert meg meccset a negyedik negyedben.

Egyedülálló módon négyből négy alkalommal hódította el a Super Bowlt, ráadásul három alkalommal őt választották meg a döntő legértékesebb játékosának.

Felfelé ívelő pályafutásának 1986-ban egy komoly hátsérülés majdnem véget vetett. A 30 éves irányítót meg kellett operálni a szezon első hetében, orvosai pedig a műtét után azt tanácsolták, hogy abba kellene hagynia a profi sportot.

Montana hallani sem akart a dologról, hihetetlen akaraterővel már november elején visszatért a csapathoz, és rögtön 270 passzolt yardja mellett három touchdown-passzt is jegyzett.

Félelmetes hidegvére és acélidegei már aktív korában a legenda státuszba emelték. Ezzel kapcsolatban számtalan történetet lehetne elmesélni, de egy, az 1989-es Super Bowlon történt jelenet kiemelkedik a többi közül.

A szóban forgó nagydöntőn ismét a Cincinnati Bengals volt az ellenfél, és a 49ers a meccs vége előtt 3 perc 20 másodperccel hárompontos hátrányban volt. Montana ekkor a pályán az egyik falemberéhez fordult a támadásindítás előtt, és azt mondta:

Ott, a lelátón, közel a kijárathoz, az ott szerinted nem John Candy?"

Aztán fogta magát és egy 92 yardos akciósorozatot vezetve touchdown-passzt adott 34 másodperccel a lefújás előtt, megszerezve maga és a 49ers harmadik Super Bowl-győzelmét.

Joe Montana harmadik Super Bowl-győzelmét ünnepelhette a 49ers színeiben 1989-ben Forrás: 49ers.com

33 évesen játszotta élete negyedik nagydöntőjét, ahol a 49ers két rekordot is megdöntött a vezetésével.

Azelőtt még egy csapat sem szerzett 55 pontot a fináléban, és nem alakult ki 45 pontos különbség sem.

A szenvedő fél a Denver Broncos volt az 55-10-re végződött találkozón.

Montana azzal is történelmet írt, hogy a négy Super Bowl-döntője alatt egyetlenegy eladott labdája sem volt.

Egyes rekordjai a mai napig állnak, másokat már olyan klasszisok döntöttek meg, mint Tom Brady. A hatszoros bajnok irányító példaképe Montana volt, 2008-ban például pont az ő rekordját adta át a múltnak azzal, hogy hamarabb elérte a 100 nyertes meccset, mint a nagy előd.

Ezzel kapcsolatban a 42 éves, még mindig aktív sztárral készült interjú során felvetődött, hogy esetleg már jobb-e, mint a példaképe.

Brady ezt válaszolta: „Ezt nem mondhatom, és soha nem is mondanám. Nem így gondolok magamra. Egyedül az foglalkoztat, hogy a lehető legjobb legyek."

Montana és a riporterek kapcsán, amilyen könnyű volt írni az eredményeiről a sajtó munkatársainak, legalább olyan nehéz volt vele interjút készíteni. A pályán mindig elemében lévő játékos az alapvonal mellett két szót nem szeretett mondani, egyesek szerint:

„Olyan hideg, mint egy kispárna hátsó oldala".

Akik jól ismerték, azok pontosan tudták, hogy ez csak egyfajta védekező magatartás volt a családcentrikus, jószívű ember részéről. Az amerikai futballrajongók imádták a teljesítménye és a pályán kívüli tettei miatt. Nem szerette a hírverést maga körül, csendben tette a dolgát a jótékonykodás területén is.

Joe Montana NFL-pályafutása során 14 évet a San Francisco 49ers-nél, kettőt pedig a Kansas City Chiefsnél töltött Forrás: chiefs.com

Egyszer egy ágyhoz kötött, súlyosan beteg kisfiú édesanyja írt levelet az NFL-sztárnak, amiben elújságolta, hogy a gyermeke nagyon szereti a játékát, és felnéz rá.

Montana nem is válaszolt az üzenetre, hanem elment a kisfiúhoz a kórházba, beszélgetett vele, sőt, még egy labdát is ajándékozott új barátjának.

A liga egyik legnépszerűbb alakjának nem szállt fejébe a hírnév, négy gyermekét is úgy nevelte, hogy ne befolyásolja őket, ki az apjuk.

Sérülések és visszavonulás

A fantasztikus karrier a negyedik Super Bowl-siker után került lejtőre. Nem a riválisok vagy a szenvedélybetegségek veszélyeztették a folytatást, hanem egy makacs könyöksérülés. Montana a komplett 1991-es szezont kihagyta, és az 1992-es idény jó részét is.

Csapata egyre inkább a csereirányítójára bízta a játékot, és a 49-ers 14 év után anyagi megfontolás és az esetleges további sérülések miatt gyakorlatilag elengedte csillagát. A Kansas City Chiefs élt a lehetőséggel, és hároméves szerződést írt alá az akkor már 37. évében lévő ikonnal.

Montana már nem tudott nagyot alkotni új együttesében, könyökével továbbra is gondok voltak, ezen az sem segített, hogy a Chiefsnél az alapozási időszakot mindig kőkemény súlyzózással kezdték, így 1995 áprilisában úgy döntött, befejezi a játékot.

A hivatalos bejelentésen több tízezren vettek részt, a TV társaságok élőben adták azt a napot, amelyen az NFL egyik legnagyobb alakja szögre akasztotta a sisakját.

Hogy mit jelentett a ligának, azt jól példázza, hogy alig öt évvel a visszavonulása után tagja lett a Futball Halhatatlanjai Csarnokának.

Joe Montana 16-os mezszámát visszavonultatták a San Francisco 49ers csapatánál. Forrás: 49ers.com

Montana a körülötte lévő felhajtásban szokásához híven nem sokat beszélt, inkább csak mosolygott, integetett. A különbség a korábbi sajtóeseményekhez képest az volt, hogy ezúttal a riporterek sem jutottak szóhoz az óriás visszavonulása, és egy korszak lezárulása miatt. A furcsa helyzetet a legenda egyik egykori edzője, Paul Hackett zárta le egy rövid, de annál velősebb végszóval:

„Ez a fickó meccseket nyert."

Joe Montana (1956.06.11. - )

4× Super Bowl-győztes (XVI, XIX, XXIII, XXIV)
3× Super Bowl MVP (XVI, XIX, XXIV)
8× Pro Bowl (1981, 1983–1985, 1987, 1989, 1990, 1993)
3× First-team All-Pro (1987, 1989, 1990)
3× Second-team All-Pro (1981, 1983, 1984)
2× NFL Legértékesebb játékos (1989, 1990)
NFL Az év támadójátékosa (1989)
Bert Bell Award (1989)
Sports Illustrated Az év sportolója (1990)
2× AP Az év sportolója (1989, 1990)
NFL Az év visszatérő sportolója (1986)
2× NFL passer rating leader (1987, 1989)
2× NFL passing touchdowns leader (1982, 1987)
NFL 1980s All-Decade Team
NFL 75th Anniversary All-Time Team
NFL 100th Anniversary All-Time Team
Nemzeti bajnok (1977)

A cikket az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével írtuk meg.