Klinsmann felkötheti a gatyáját

Vágólapra másolva!
Igencsak gondterhelt arcok jellemezték a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) vezérkarának vasárnapi sajtótájékoztatóját, amelynek központi témája a nemzeti tizenegy pozsonyi (le)szereplése volt.
Vágólapra másolva!

Gerhard Meyer-Vorfelder elnök "közepes katasztrófának" minősítette a 2-0-s szlovák sikerrel végződött kirándulást. Az eredmény ugyan lehetett volna hízelgőbb is (főként, ha a játékvezető megadja Ballack szabályosnak tűnő gólját), ám a lényegen az sem változtatott volna.

"Hidegfejű" német elemzők - köztük Udo Lattek mesteredző és Theo Zwanziger, a DFB ügyvezető elnöke - siralmasnak találták a válogatott játékát. Leszögezték: utólag nézve jobb lett volna, ha a csapat augusztus végén kikap Rotterdamban a hatalmas fölényben játszó hollandoktól (a vége 2-2 lett), mert a megmentett döntetlen mintegy elaltatta a gárdát. Úgy vélték, hogy ha egy nagynevű ellenféltől pontot raboltak, akkor a jóval kisebb kaliberű szlovákok ellen sem lehet gond.

Jürgen Klinsmann szövetségi kapitány nincs könnyű helyzetben. Pozsonyban végrehajtott cseréi nemhogy javították volna a válogatott teljesítményét, még a meglévő összhangot is összekuszálták a pályán. A védelem abszolút csődöt mondott, a játékosok elemi helyezkedési hibákat követett el (ilyenből született a vendéglátók második gólja). A középpályán nem akadt karmester, aki fazont adott volna a csapat játékának (Ballack gyenge napot fogott ki), míg a csatárok csak cél nélkül futkároztak - jóformán helyzetet sem tudtak kidolgozni 90 perc alatt.

Klinsmann ennek dacára nem adja alább: változatlanul kitart célja, a világbajnoki cím elnyerése mellett. Ehhez azonban - német szakvélemények szerint - már-már csodára lenne szüksége. Tárgyilagos szemmel nézve: a jelenlegi német válogatott jó közepes ütőerőt képvisel. Igazán nagy ellenfelet sem tavaly, sem idén nem tudott legyőzni - márpedig a világbajnokságon, legkésőbb a nyolcaddöntőben már igen kemény ellenfelek várnak a házigazdákra - feltéve, ha a csapat túléli a csoportmérkőzéseket. A jelenlegi forma alapján azonban még ez sem mondható bizonyosnak.

Emlékeztető:
Szlovákia - Németország 2-0 (2-0)
Pozsony, 9276 néző
vezette: Braamhaar (holland).
Szlovákia: Contofalsky - Zabavnik, Skrtel, Kratochvil (Durica, 46.) - Karhan (Hlinka, 67.), Valachovic (Petras, 52.) - Holosko (Jakubko, 80.), Mintal (Kozak, 46.), Gresko - Vittek (Breska, 61.).
Németország: Lehmann - Owomoyela (Hinkel, 74.), Mertesacker, Wörns (Sinkiewicz, 46.), Hitzlsperger (Schweinsteiger, 46.) - Deisler, Ernst (Jansen, 46.), Ballack, Schneider (Kuranyi, 82.) - Klose, Asamoah (Podolski, 46.)
gól: Karhan (20., 38.- előbbit 11-esből)

[origo]/(MTI)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!