Jegyinformációk

Vágólapra másolva!
A labdarúgó-világbajnokság világszerte az egyik legnézettebb és legnépszerűbb esemény, így aztán nem árt időben lefoglalni a jegyeket, ha a helyszínen kívánjuk követni a legjobb csapatok seregszemléjét. Az internet segítségével nem megoldhatatlan feladat jegyet szerezni, de érdemes alapon körülnézni, és nem árt, ha a hitelkártyánkra bőségesen töltünk pénzt.
Vágólapra másolva!

Mivel a magyar válogatott az utóbbi időkben megszokott módon nem harcolta ki a részvételt a németországi világbajnokságra, így értelemszerűen a magyar szövetség nem kínál jegyeket, az utazási irodáknál azonban érdemes érdeklődni. A Pegazus folyamatosan hirdeti honlapján az utazásokat, ahol a belépő mellé szállás is jár. Aki tehát a kényelemre szavaz, és nem akar külön szállást keresni, valamint belépő után kutatni, annak ajánljuk ezt a megoldást, ami azért korántsem olcsó mulatság.

A vb hivatalos honlapján külön menüpont foglalkozik a tikettekkel, és az egyes helyszíneken sorra kerülő mérkőzésekre külön-külön válthatunk jegyet. Mivel sokszoros túljelentkezéssel szembesültek a szervezők, ezért azt a megoldást választották, hogy öt szakaszban értékesítik a belépőket.

Az első már lezajlott, a második (2005. május 1. - 2005. november 15.), a negyedik (2006. február 1. - április 15.), illetve az ötödik (2006. május 1. - július 9.) értékesítési szakaszban az érkezési sorrend szerinti kiszolgálás elve érvényesül, míg a harmadik etapban (2005. december 1-jétől 2006. január 15-ig) az eljárás az elsőével egyezik majd meg, vagyis "túljegyzés" esetén sorsolás következik.

Minden helyszínre négy különböző kategóriában lehet jegyet váltani, a kategóriákat az ülőhelyek alapján jelölték ki. A legolcsóbb jegy 35 euróba kerül - ezzel az első szakasz találkozóira lehet bejutni bizonyos helyszíneken, és általában a kapuk mögött foglalhatunk helyet -, a döntő legjobb székeiért azonban 600 eurót kell leszurkolni.

Nem árt tudni, hogy minden jelentkező az első három katagóriájú jegyekből maximum hét találkozóra foglalhat legfeljebb négy belépőt, míg a negyedik kategóriából maximum három meccsre rendelhet legfeljebb két belépőt. A szervezők az érvényes belépőket elektronikus chippel látják el, melynek segítségével mindenki azonosítható lesz a stadionba történő belépéskor.

Természetesen rengeteg további oldal foglalkozik jegyárusítással, ahol ugyanúgy lehet egyesével jegyeket rendelni, mint a hivatalos oldalon, de akár megtehetjük azt is, hogy kedvenc csapatunk meccseire váltunk csak belépőt, ilyenkor az a kitétel is szerepel a feltételek között, hogy ha a döntőbe vártuk az aranylábúakat, és csak a negyeddöntőig jutottak, akkor az elmaradt mérkőzések miatt visszakapunk egy bizonyos összeget.

Ezeken az oldalakon talán könnyebb jegyhez jutni, de meg is kérik az árát a bilétáknak, nem ritkán kétszer-háromszor annyiba kerülnek, mint a hivatalos oldalon. A nemzetközi utazási irodák is aktivizálják magukat a vb közeledtével, ők is segítségünkre lehetnek, ha már megvan a jegy, de még nincs hol aludni, illetve egyes helyeken a jeggyel együtt foglalhatjuk le a szállást.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!