Deco megsérült és megsértődött

Vágólapra másolva!
Helyszíni beszámoló szerint társainál hamarabb, láthatóan dühösen és kisebb sérüléssel hagyta el a pályát a csütörtöki edzésen Deco, a világbajnokságra készülő portugál labdarúgó-válogatott középpályása.
Vágólapra másolva!

A brazil származású futballista izomhúzódást szenvedett Costinhával történt találkozása következtében. A 28 éves futballista mérgében belecsapott a pálya mellett álló székekbe, és nem volt hajlandó a csapatvezetőknek válaszolni a gondjait firtató kérdésekre. A válogatott keret többi tagja további húsz percig edzett, bármiféle összezördülés nélkül.

Deco az angolaiak elleni, vasárnapi mérkőzésre minden bizonnyal felépül, s a kezdőcsapatban kap helyet. Vele kapcsolatos az a lapinformáció is, mely szerint a Barcelonától a Chelsea-hez kerül, cserébe pedig Frank Lampard érkezik a katalán klubhoz. Az információt a Record című sportújság tette közzé, igaz, Txiki Begiristain, a Barcelona sportigazgatója később cáfolta azt.

"Nincs Deco-ügy. Egyrészt mert nem kérte, hogy távozhasson, másrészt pedig mert Lampard sem jelezte, hogy nálunk szeretne játszani" - mondta. A portugálok az angolaiak után az irániakkal és a mexikóiakkal játszanak a D csoportban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!