Juha Pál helyszíni tudósítása Münchenből
Franciaország-Portugália. Nem hangzik rosszul, sőt parázs szereposztás ez, ám Münchent mégsem hozta igazán lázba a németországi labdarúgó-világbajnokság második elődöntője. Brazíliát, Angliát várták sokan a négy közé, a két nemzetnek - bárhogyan is játszik - óriási a rajongótábora. A selecao népszerűségét talán nem is kell magyarázni, az ötszörös világbajnokra mindig esélyesként tekintenek, pláne, ha címvédőként érkezik a tornára. A Ronaldinho, Kaká, Ronaldo, Adriano támadósortól mindenki joga bonitót, álomfocit várt, de a brazilok ezúttal elmaradtak a várakozásoktól, a több helyütt öreg csapatnak nevezett francia válogatott Zinédine Zidane vezérletével kiejtette a dél-amerikaiakat.
Angliában mindig is éltek-haltak a fociért, és nincs is túl messze a szigetország, a nevek alapján, papíron erős csapattal érkeztek Németországba az angolok, mégsem tudtak elődöntőbe jutni. Mi több, sokan úgy vélik, a svéd Sven-Göran Eriksson csapata már azzal is meglepetést okozott, hogy továbbjutott a csoportjából, majd bejutott a nyolc közé. Wayne Rooney, Frank Lampard, Steven Gerrard - remekül csengő nevek, nekik kellett volna a hátukon vinni az együttest, de a MU-csatár nem lőtt gólt, a világ legjobbjának tartott középpályás kettős pedig nemhogy meccseket nem tudott eldönteni, de a Chelsea és a Liverpool futballistája még a büntetőjét sem volt képes gólra váltani (na jó, "Stevie Wonder" legalább kétszer hálót rezgetett a vb során). Tizenegyesekkel így Portugália került be a négy közé, s a tömegek által várt angol-brazil helyett portugál-francia összecsapásra került sor a fináléba kerülésért.
A "programváltozás" meg is hozta a hatását: a két kiesett válogatott szimpatizánsai közül sokan már korábban jegyet váltottak az elődöntőre, de mivel kedvenceik nem lépnek pályára, így a belépő sem kell, a legtöbben meg is próbálták eladni a feleslegessé vált "zöld papírfecnit" a müncheni találkozó napján. Mindezt egy "profi" díler mondta el az [origo]-nak az állomás bejáratánál, aki arról kérdezett minket, mennyit fizetnénk egy tikettért, majd amikor kiderült, hogy egy újságcikk miatt csak kíváncsiskodunk az árfekvés iránt, egyből kertelés nélkül kezdett beszélni a focivébés feketepiac mikéntjeiről. "Most én öntől - ha kuncsaft lenne - 450 eurót kérnék egy darabért, tudni kell azonban, hogy ezúttal rengeteg eladó jegy van a városban, az angol és a brazil drukkerek nem kíváncsiak az elődöntőre, mivel csapatuk nem jutott el odáig. Sajnos ez az én üzletemet is rontja, nem kizárt, hogy akár 150 euróért is be lehet jutni a meccsre, ez pedig nem is több, mint az eredeti ár."
A jegyek amúgy névre szólóak, de a szervezők nem nagyon győzik vizsgálgatni, hogy az eredeti tulajdonos, netán egy új gazda próbál vele bejutni a stadionba, ezért csak szúrópróbaszerűen ellenőrzik a belépőket. Mindez viszont kedvez a feketepiacnak, hiszen így szinte gond nélkül átruházhatók a vb-jegyek, nem ritka látvány, hogy az állomásokon négy, körben álló figura számolja a száz eurósokat, majd az egyik zsebből átkerül a másikba a zöld biléta is.