Olaszországban az egyeneses kieséses szakaszban nyolc találkozó nem dőlt el a rendes játékidőben, hosszabbításra került sor, de egyik mérkőzésen sem játszottak annyit, mint az olasz-argentin elődöntőben. A ráadás első félidejében rengeteget állt a játék, sok volt a szabálytalanság, ezért a játékvezető, a francia Michel Vautrot négy percet hosszabbított. Már éppen le akarta fújni a hosszabbítás első félidejét, amikor látta, hogy az olasz csatár, Roberto Baggio a földön fekszik, az olaszok pedig hevesen reklamálnak.
A kamerák nem látták, mi történt, mint ahogyan Vautrot sem, de partjelzője megkérdezése után piros lapot adott Ricardo Giustinak. Erre persze az argentinok kezdtek reklamálni, tumultuózus jelenetek következtek, és a kedélyek csak nagy nehezen csillapodtak le - az óra pedig közben futott.
Ennek az lett a következménye, hogy a hosszabbítás első félideje 15 perc helyett 23 percig tartott, így az olasz-argentin elődöntő lett a vébék történetének leghosszabb mérkőzése - 128 percen keresztül tartott. Érdekesség, hogy a FIFA szerinti hivatalos jegyzőkönyvben Giusti kiállítását a 103. percre teszik, noha mindez a 108.-ban történt. Ami még mindig a hosszabbítás első félideje volt.
A fenti történet egyébként az egész sorozatra jellemző, amely a köztudatba mint minden idők egyik legunalmasabb, legdurvább vébéje maradt meg. Ennél alacsonyabb gólátlag egyik tornán sem volt, akadt viszont rengeteg tizenegyespárbaj, és az egyenes kieséses szakaszban a csapatok többsége nem azért játszott, hogy nyerjen, hanem azért, hogy ne kapjon ki.
Mindkét elődöntő büntetőkkel dőlt el, az NSZK-Argentína fináléban pedig egy erősen vitatott tizenegyesből született az egyetlen gól, ugyanakkor két argentin is piros lapot kapott. A németek aranyérme ezzel együtt megérdemeltnek mondható, ők játszották a torna egyik legjobb meccsét Hollandiával, más kérdés, hogy az a mérkőzés is inkább a Rudi Völler-Frank Rijkard affér miatt maradt emlékezetes. Anglia története során másodszor jutott be a legjobb négy közé, a negyeddöntőben a torna meglepetéscsapatát, Kamerunt búcsúztatva, természetesen hosszabbítás után, két vitatható tizenegyessel.
Cipő a kézben
A világbajnokságon 16 piros lapot osztottak ki, ami rekord, és bár a kiállítások nagy része jogosnak volt mondható, akadt közöttük néhány furcsa ítélet is. Az NSZK-Cseh és Szlovák Köztársaság negyeddöntőben Lubomír Moravcíkot a 69. percben küldték le a pályáról. A középpályás a német 16-oson belül elesett, és szentül meg volt győződve arról, hogy szabálytalankodtak ellene. Amikor a bíró továbbot intett, mérgesen rúgott egyet a lábával, mire lerepült a cipője, balszerencséjére éppen a játékvezető felé, aki ezért kiállította. Moravcík úgy ballagott le a gyepről, hogy cipője a kezében volt! A szlovákok később félig komolyan, félig tréfásan kijelentették: nem véletlen, hogy a bíró a németekhez húzott, elvégre a mérkőzésen egy osztrák játékvezető tevékenykedett, akit Helmut Kohlnak hívtak - akárcsak a német kancellárt.
Pályázók: Ausztria, Anglia, Franciaország, Jugoszlávia, Görögország, NSZK, Olaszország, Szovjetunió.
|