A kolumbiaiak argentin kapitánya, Jose Pekerman rendkívül boldogan nyilatkozott a görögök elleni 3-0-s sikert követően: "16 évvel legutóbbi szereplésünk után csodálatosan debütáltunk ezen a vébén. Ugyan semmit sem értünk még el, de rendkívül boldog vagyok a mutatott formával. Bebizonyítottuk, milyen nagy a kolumbiai futball. Ma ünneplünk, holnaptól pedig már az elefántcsontpartiak elleni meccsre készülünk."
A görögök edzője, Fernando Santos elismerte, hogy az ellenfél sokkal jobban játszott, és megérdemelten nyert: "Amikor kikapsz 3-0-ra, akkor gratulálni kell az ellenfélnek" - mondta Santos a mérkőzést követően.
"Kolumbia nagyon jól játszott, de ez engem egyáltalán nem lepett meg. Csapatom néhány tagja úgy futballozott, mintha egy átlagos bajnokin lett volna. A vereség fájó, főleg úgy, hogy kaptunk egy harmadik gólt is. Meg kell beszélnünk sok mindent a következő, Japán elleni csata előtt."
"Köszönöm istennek, a családomnak és a csapattársaimnak, hogy gólt szerezhettem" - mondta boldogan az első gól szerzője, Pablo Armero. "Egy álmom valóra vált, de szeretnénk még nagyobb dogokat elérni ezen a vébén."