A spanyolok hattal többet lőttek kapura, és négyszer el is találták, ebből három gólt eredményezett. Az ausztrálok viszont nem lehetnek büszkék a statisztikájukra, mert le tudták hozni ezt a meccset kaput eltaláló lövés nélkül. Mezőnyben viszont nem voltak rosszak, az első félidő elején kifejezetten sokat birtokolták a labdát, de a rövid passzos játék királyai így is megnyerték a labdabirtoklást (57-43%).
Az ausztrálok a brusztos brit stílust képviselik, ehhez képest a spanyolok ellen kisasszony üzemmódban mozogtak a pályán, így aztán nagyon kikaptak a párharcokat és a szerzett labdákat tekintve is.
A pazar labdákat osztogató Iniesta mellett a balhátvéd Jordi Alba volt a spanyolok egyik hőse a meccsen, aki hetvenötször passzolt, ennél többször csak Iniesta (91) avatkozott játékba. A Barca védője ráadásul 88 százalékos pontossággal passzolt, csak összehasonlításképpen, a vele szemben játszó ausztrál jobbhátvéd, Ryan McGowen 62 százalékkal tette tovább a labdákat.
Kettőjük párharcában Jordi Alba mindent vitt, sőt, az egész mezőnyt zsebre vágta azzal, hogy tizennégy alkalommal szerezte vissza a labdát.