"Nem igazán voltunk szerencsések, főleg, ha azt nézzük, hogy milyen döntésekkel sújtott bennünket a játékvezető. Persze ő is ember, ő is hibázhat, de most rengeteget hibázott, és ez sokba került nekünk" - mondta a Franciaország elleni nyolcaddöntő utáni sajtótájákoztatón Stephen Keshi, Nigéria szövetségi kapitánya.
A nyolcaddöntőben Franciaország 2-0-ra verte a nigériai válogatottat, amely azonban végig pariban volt Didier Deschamps csapatával, és csak a 79. percben kapta az első gólt.
"Nem tudom, hogy valóban les volt-e az a gól, amit rúgtunk, mert messze voltam, de szerintem érvényes volt. Aztán amikor Matuidi letalpalta Onazit, akkor csak sárgát kapott, pedig az pirosat ért, a játékosunk most hetekre, de lehet, hogy hónapokra kidőlt. Mindkét eset 0-0-nál történt, és minden máshogy alakult volna, ha a bíró nem úgy dönt, ahogy döntött” – mondta Keshi, majd hozzátette, hogy mióta edzőként dolgozik, most először nyilatkozik a játékvezetőről. Keshi szerint büszke lehet a csapatára, mert végig egyenrangú ellenfelei voltak a franciáknak.
A csoportkörben három afrikai csapat is búcsúzott, így már csak Algéria van versenyben, de Németország ellen nem sok esélye van, így előfordulhat, hogy egyetlen válogatott sem jut be a nyolc közé a földrészről. Az Origo ezt firtató kérdésére Keshi így válaszolt: "Nem tudom, hogy miért van ez így. El tudom képzelni, hogy az afrikai játékosok közül nem mindenki olyan koncentrált, amilyennek egy vébén lenni kellene. Ha én játszanék, biztos, hogy mindent megtennék azért, hogy minél tovább itt legyek."
Néhány média megszellőztette, hogy Nigéria sportminisztere a mérkőzés előtti éjszaka meglátogatta a csapatot, és hárommillió dollárt adott a játékosoknak prémium gyanánt. "Nigériában az a szokás, hogy a nagyobb események előtt a sportvezetőink vagy az országunk elöljárói felhívnak bennünket, esetleg eljönnek hozzánk, hogy buzdítsanak. Most is ez történt, de semmilyen plusz pénzt nem kapott senki" – mondta erről Keshi.
A szövetségi kapitány ezután köszönetet mondott a szurkolóknak, és nemcsak a nigériai, hanem a brazil drukkereknek is, akik a csapat mellé álltak, és minden meccsen buzdították őket. "Olyan volt, mintha két Brazília játszott volna ezen a vébén. Soha nem fogjuk elfelejteni ezt a világbajnokságot."