Habár a magyar női röplabda-válogatott Nemzetek Ligája interkontinentális selejtezősorozata miatt kerültem Limába, meg kell ragadni ilyenkor az alkalmat, hogy testközelből tapasztaljak egy kis foci-vb-hangulatot. Körülbelül hasonlóra számítottam, mint ami 2016 júniusában Budapesten zajlott, de egészen más lett belőle.
Mivel Peru a déli féltekén fekszik, ezért itt most éppen tombol a tél. Persze nem tízcentis hótakaróra és méteres jégcsapokra kell gondolni, az időjárás inkább hasonlít a nálunk megszokott szeptember végi-október elejire: 15 fok, egybefüggő felhőréteg,
a helyiek ilyenkor saját bevallásuk szerint legszívesebben otthon maradnának, ha nem kellene menni iskolába vagy dolgozni.
Ráadásul ők ezt rosszabbul is élik meg, szinte mindenki télikabátban járkál az utcákon. A vb-láz azért fűti a helyieket, Limában minden sarkon lehet találkozni valamilyen Mundial-tartalommal.
Ha foci-világbajnokság van, akkor ki kell menni az utcára, nincs mese. Lehet munkanap és reggel 10 óra, ilyenkor csak ez a fontos.
A szállodában a recepciós elárulja, hova érdemes menni meccset nézni ebben a kilencmilliós városkában. Hív egy taxit, beültet, a sofőrnek is elmondja, mi a célállomás. Eduardo el is visz a Parque Central de Mirafloreshez, és mielőtt kitesz, eligazít a rossz irányba, persze nem direkt. Mondtam neki, hogy kivetítőn szeretném nézni a Peru-Franciaország rangadót, ő ezt félreértette, és beküldött egy sikátorba, ami tele volt éttermekkel, szabad tér viszont sehol.
Egymást taposva ugrálnak elém az emberek, hogy az ő kocsmájukba menjek be, majd teljesen hülyének néznek, amikor azt mondom, hogy egy parkot keresek.
Végül találok egy férfit, aki beszél angolul, és elmondja, merre kellene mennem, viszont figyelmeztet, hogy ugyan szombaton mindenki ott nézte a dánok elleni csatát, lehet, hogy azóta a kormány leszereltette az óriáskivetítőt, hiszen mégiscsak munkanap van. Nehezen akarom elhinni, így mégis elindulok megkeresni. Szerencsére van kiket követni, hömpölyög a nép, egyre hangosabb a dobszó.
Ezek után már tudtam, hogy jó helyen járok, majd megpillantok egy nagyobb csoportosulást, előttük pedig a kijelzőt. Mondjuk úgy, hogy nem a legoptimálisabb a megoldás és a térelosztás, a kivetítő is kicsi, a Szabadság téren jóval több ember nézte a magyarok Eb-meccseit.
Bemegyek a tömeg elejére, megérkeznek a már látott dobosok is, rajtuk kívül TV-stábok, rengeteg rendőr, drónok és mindenféle ember. Többségük valószínűleg szabadságot vett ki erre a napra, szinte mindenkin ott virít a fehér mez, akin meg nem, az munkából jött. Karbantartók, munkások, öltönyösök, egyre többen szivárognak a parkba.
Aztán felcsendül a himnusz. Az alkalomhoz illő ünnepi ruhám (egy frissen vásárolt szürke "Vamos Peru" feliratú világbajnoki pulóver) megteszi a hatást, azonnal átkarolnak ketten és üvöltik a szöveget, én pedig szabályosan rosszul érzem magam, mert nem tudom velük énekelni. El is engedik a vállamat. Kezdődik a meccs is, a játékosok bemutatásánál vastaps, José Paolo Guerrero nevénél pedig hangrobbanás.
Perunak az életben maradás a tét a vb egyik favoritja, a francia válogatott ellen, Guerrero ordító helyzeténél többen már ünnepeltek, de Lloris hatalmasat véd. A dobosok szünet nélkül püfölik a hangszereiket, szól a trombita, ugrál és táncol a sok szurkoló. Főleg akkor, amikor Matuidi megkapja a meccs első sárgáját. Az emberek szó szerint lógnak a fákról, hogy minél jobban lássák a kivetítőt. Néhány munkást a rendfenntartóknak kell lezavarniuk.
Aztán Mbappé megszerzi a vezetést a franciáknak, a hangulat pedig 180 fokos fordulatot vesz. Egy 15-20 fős francia társaság örül az embertenger közepén, a maradék több ezer pedig bámul maga elé. A félidő végéig marad is ez a helyzet.
Amikor a második játékrésznél ismét útjára indul a labda, a tömeg is újra erőre kap. Nem sokkal később Aquino bődületes kapufája önt egy kis olajat a tűzre. Az emberek, ha tehetnék, mind elrohannának Jekatyerinburgig, hogy bepasszírozzanak egy, de inkább két gólt. Ahogy telik az idő, úgy szorul a hurok a peruiak nyakán, miközben a park melletti utakon teljesen megáll az élet.
No nem azért, mert elöntik a szurkolók (ekkor még), hanem mert megállnak az autósok, buszok, hogy mindenki ránézzen legalább pár másodpercig a meccsre.
Az állás viszont már nem változik, Peru nem tud betalálni, így két meccs után 0 ponttal áll a C-csoportban és kiesik.
Elindul a tömeg, néhány percig úgy tűnik, mintha egy csapásra minden visszatérne a megszokott kerékvágásba.
Én is szólok Eduardónak, aki azt mondja, 20 perc múlva fel tud venni. Tökéletes, addig körbejárhatom a helyet. A szomszédos John F. Kennedy parkban megint belebotlok a dobos-fúvós srácokba, akik újra rákezdenek. Kicsit olyan a jelenet, mint amikor a Macska-jajban az öreg Zarije és bandája a fára kötözve húzza neki, csak azért is. Viszont itt jóval nagyobb a közönség, ugyanis a nézők többsége munkába- vagy hazamenetel helyett beáll ünnepelni.
Aki esetleg úgy téved arra, hogy nem ismeri az eredményt, azt hiszi, hogy Peru nyert. Akár vb-t is, olyan show kerekedik az egészből. Megindul a zenekar, a követő tömeg pedig méterről méterre duzzad. Irány az utca, mehet egy rögtönzött felvonulás. Az autósok dudálnak (igaz, itt mindig, gyakorlatilag Limában nem létezik dudaszómentes másodperc), de ütemre. Még a rendőrök is videóznak, de kizárólag maguknak, emlékbe. Peru 36 évet várt egy újabb vb-szereplésre, és ez az egész fieszta lényege. Ünnepelni, hogy ott lehettek. Hatalmas ünnepléssé csap át a menetelés, van olyan, aki az ebédszünetét úgy tölti, hogy beáll mulatni.
A menetelés eltér a két évvel ezelőtti budapestitől, elöl vonul a banda, adja az ütemet, majd jön a tömeg, amelyik ugrál, táncol, énekel, görögtűzzel ünnepel. Az út három sávjából pillanatok alatt csak egy marad, a rendfenntartók élő sorfalat állnak a forgalom és a nép között. A környező házakból mindenki kiszalad az erkélyre, vagy le az utcára, esetleg az ablakból kilógva tapsol. Néhány autós is beáll a tömegbe és együtt gurul vele.
A mulatság persze nem tart örökké, mégiscsak munkanap van, vagy micsoda, lejárt az ebédszünet is, nagyjából egy kilométer után a tömeg magától feloszlik. Egy közös himnuszéneklés (itt inkább arrébb léptem, nehogy megint csalódást okozzak valakinek), majd mindenki megy a dolgára. Eduardót sem várattam meg szerencsére, hiszen az instant kialakult dugó miatt jóval később ért oda, mint ahogy megbeszéltük, de ezt egyikünk sem bánta. A karnevál az karnevál, ami mindent felülír egy világbajnokság alatt.
Nincs semmi bajom az ausztrálokkal, sőt, a Kewell-Viduka fémjelezte válogatottat kifejezettem szerettem. De egy ilyen élmény után engedtessék meg, hogy azt kívánjam, Peru búcsúzzon győzelemmel a vébétől. Megérdemelnék.