Bár a budapesti és balatonfüredi sorrendben a 17. FINA Világbajnokság, a női vízilabdázók csak 1986 óta küzdenek a vb-n, így most érkeznek el a tizenharmadik alkalomhoz. Az Egyesült Államok a címvédő, nehéz lesz az amerikai lányokat legyőzni.
Lőjetek blokkal, blokk nélkül, mindenki mindenhonnan, majd cseréljetek kaput, lőjétek be a pályát rendesen, hiszen az első vébémeccsig nem lesz már erre lehetőség"
- adta ki az ukázt a Bíró Attila szövetségi kapitány a magyarok edzésén. A lányok pedig szót fogadtak, a bemelegítés után bőséggel tesztelték Gangl Edinát és Kasó Orsolyát – számolt be a waterpolo.hu. A magyar kapusok nem egyszer szóltak ki a lövőknek, hogy „Ez nagyon jó volt!", de a társak is dicsérték a kapusokat, ergo mindenki elégedett szállhatott ki a vízből, majd indult a csapat a külvárosi szállodába, ahol a vb végéig lakik.
Kezdődhetne már!"
- érhető a tőlük érkező óhaj, miközben egyikük sem tagadja, nem is elsősorban a japánok elleni nyitómeccsre, sokkal inkább a keddi, hollandok elleni csoportrangadóra hangolnak.
A női vízilabda-világbajnokságok történetében Brazília (11) és Új-Zéland (10) szerepelt a legtöbbször a tornán azon csapatok közül, akik sosem szereztek érmet.
A budapesti vb mezőnyének erejét jól tükrözi, hogy mind a hét korábban vb-t nyert ország részt vesz a tornán.
A házigazda magyarok korábban kétszer, 1994-ben és 2005-ben nyertek vb-címet.
Ezzel az Egyesült Államok (4 arany) és Olaszország (2 arany) mellett a harmadik olyan válogatott, amely egynél többször nyert világbajnokságot – derül ki a fina-budapest2017.com beszámolójából.
A női vízilabda kiszámíthatatlanságát mutatja az elmúlt világbajnokságok eredménysora: az utolsó két vb-n (2013, 2015) nem találunk olyan országot, amelynek női pólócsapata mindkét seregszemlén a dobogóra tudott volna férkőzni. A 2011-es világbajnokság döntősei pedig érem nélkül zárták a 2009-es tornát, miközben Oroszország mindkétszer bronzérmes lett.