Vágólapra másolva!
A Magyar Birkózó Szövetség csütörtöki elnökségi ülésén kihirdették a szeptember 24-29. között New Yorkban megrendezésre kerülő kötött- és szabadfogású birkózó-világbajnokságon induló versenyzők névsorát. Immár végleges, hogy az idei isztambuli Európa-bajnokságon aranyérmet szerző Deák Bárdos Mihály kézsérülése miatt nem lép szőnyegre a vb-n, helyette a kötöttfogású 130 kg-ban Branda Gyula indul.

Deák Bárdos Mihály kezéről hétfőn veszik le a gipszet, s a versenyző bízott benne, hogy a vb-ig még rendelkezésre idő alatt a felkészülésben utolérheti a többieket. A szakvezetés azonban másképpen gondolta: "Egyrészt Misi egészsége érdekében, másrészt pedig azért, mert valószínűleg már nem tudna százszázalékos formába kerülni, nem kockáztatunk" - mondta Gáspár Tamás főtitkár. "A 130 kg-ban Branda Gyula kap lehetőséget. Misi kiesésével egyértelműen az egyik nagy éremesélyünket veszítettük, de szerencsére nem az egyetlent. A csapatban többen képesek lehetnek arra, hogy dobogón végezzenek, s ennek megfelelően érmekkel szeretnénk hazajönni New Yorkból."

A magyar csapat, kötöttfogás:
Oláh (54 kg), Majoros (58), Füredy (63), Hirbik (69), Berzicza (76), Bárdosi (85), Kaló (97), Branda (130)
szabadfogás:
Bánkuti (63), Dencsik (69), Ritter (76), Kiss T. (85), Farkas (97), Aubéli (130).

Fábik Tibor

Korábban:

Deák Bárdos helyett Branda indul a vb-n?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!