Vágólapra másolva!
Remekül megy a Celta Vigo együttesének a Primera Divisiónban, a galíciai gárda nyolc forduló után a második helyet foglalja el a pontvadászatban és a legutóbbi játéknapon az addig listavezető Real Betist győzte le. A mérkőzés egyik legjobbja az argentin Gustavo López volt, aki a vigóiak első találatát szerezte.

A legjobbkor érkezett tehát 1995 telén a Real Zaragoza hívó szava: a klub fantáziadús középpályást keresett, s López személyében vélte megtalálni. Nem is csalatkoztak, az argentin valósággal megtáltosodott a La Romaredában. Be is válogatták az 1996-os olimpiára utazó argentin csapatba, s hazája nagyválogatottjába is bekerült, amelynek mezét azóta már több mint harmincszor húzhatta magára. A Zaragozában több éven keresztül remekül játszott, nem véletlen, hogy a 1999 nyarán a nagy terveket szövögető Celta Vigo szerződtette.

A vigóiaknak nem lehet panaszuk Lópezre, aki a galíciai együttesben talán még jobban, és ami még lényegesebb, eredményesebben futballozik, hiszen első vigói idényében ötször, a legutóbbi szezonban pedig hatszor talált be az ellenfelek hálójába.

Korábban:

A nap játékosa: Jimmy Floyd Hasselbaink (Chelsea FC)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!