Vágólapra másolva!
Papírforma eredmény született a nőikézilabda-NB I rájátszásának első fordulójában, Debrecenben. A vendég győriek - szinte végig vezetve - 31-27-re nyertek a DVSC-Valdor ellen.

Rájátszás az 1-6. helyért:
Debrecen - Győri ETO 27-31 (12-17)
Debrecen, 1200 néző
vezette: Kékes Cs., Kékes P.
DVSC-Valdor: Szamozvanova - Szabados 3, Jeddi 1, Nyilas 1, Szűcs 2, Kocsik 12/6, Buglyó 3. Csere: Galai 3/2, Madai, Gaál, Ovtus, Halcsik 2. Edző: Váczi Sándor
Győri Graboplast: Shirina - Lovász 4, Mehlmann 2, Görbicz 4/1, Kulcsár Gy. 4, Nitescu 5/4, Vérten 2. Csere: Köbli, Kindl 5/2, Jókai 5. Edző: Vura József
hétméteresek: 9/8, illetve: 9/8
kiállítások: 2, illetve 10 perc
Az eredmény alakulása: 3. perc: 0-3; 7. perc: 4-3; 13. perc: 5-8; 25. perc: 11-12; 38. perc: 15-22; 45. perc: 17-23; 56. perc: 24-29.

A találkozót a vendégek kezdték jobban, pár perc alatt elhúztak 3-0-ra, ám ekkor még talpra álltak a hazaiak, és hetedik percben fordítani tudtak. Később azonban kiderült, ekkor vezettek utoljára. Az esélyesebb győriek végig fölényben játszottak, a debreceniek pedig csak futottak az eredmény után. A piros-fehérek a legjobb helyzetek is elpuskázták, többször is előfordult, hogy Shirina egy támadáson belül két-három ziccert is megfogott.

Akartak, küzdöttek a DVSC-Valdor kézilabdázói, ám ezen a napon semmi sem sikerült nekik. Jellemző volt a mérkőzésre, hogy amikor Kocsikék nagy nehezen felzárkóztak, mindig következett egy rövidzárlat, amit a Győr kíméletlenül kihasznált. Az első félidő hajrájában például a Loki két perc alatt négy gólt kapott.

A találkozó összképe alapján teljesen megérdemelt vendéggyőzelem született, a jobb játékerőt képviselő ETO különösebb megerőltetés nélkül gyűjtötte be a két bajnoki pontot.

Váczi Sándor: "Ziccerből nem volt hiány, de abból sem, amit kihagytunk."

Vura József: "A dobogós hely szempontjából fontos mérkőzést nyertünk meg. Elsősorban a támadójátékunkkal, valamint a kapusteljesítménnyel vagyok elégedett."

Takács Tibor

Ajánlat:

Győri siker a nőikézi-rangadón

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!