A Nokia 7650-es modell GSM/GPRS rendszerű mobilhálózatokon használható, és a beépített digitális fényképezőgépen kívül kiemelt szerephez jut benne a multimédiás üzenetküldés, vagyis az MMS, melynek segítségével a felhasználók képeket és hangokat küldhetnek egymásnak arra alkalmas kézikészülékeikre.
Az új telefon másik jellegzetessége, hogy nagyméretű, nagy felbontású színes kijelzővel rendelkezik, a készülék menüje pedig teljesen grafikus. A 7650-es vezérlése a képernyő alatt elhelyezkedő botkormánnyal történhet. (E modell a később piacra kerülő Sony Ericsson P800-assal ellentétben nincs érintőkijelzővel felszerelve.) Néhány elődjéhez hasonlóan a Nokia 7650-es is képes Java-programok fogadására és futtatására. A telefonban összesen 3,6 megabájt - nem bővíthető - memória áll a felhasználó rendelkezésére, ebben tárolódnak többek között a képek, az üzenetek, a J2ME programok, valamint a telefonkönyv bejegyzései.
A Nokia szóvivőjének közlése szerint az új típus első példányai június 27. után jelennek meg a finn boltokban és néhány európai országban, azonban a 7650-es nagy volumenben csak a harmadik negyedév során lesz elérhető. A telefon ártámogatás nélkül körülbelül 800 eurós, azaz 180-190 ezer forintos áron lesz megvásárolható, és a piacvezető finn mobilgyártó reményei szerint fellendíti majd a vállalat forgalmát.
Korábban:
Újabb multimédiás mobilok debütáltak
Bemutatkoztak a Nokia új mobiltelefonjai