Spanyolország
21:002024. július 09.
Franciaország
Hollandia
21:002024. július 10.
Anglia

A játékkonzolok menthették meg a csődtől az AMD-t

amd ryzen 9 5900x processzor cpu központi egység gamer pc
Asztali számítógépes AMD Ryzen 9 5900X processzor
Fotó: GAMERCOMP / Unsplash
Vágólapra másolva!
Borzasztó időket élt az új generációs termékeinek kiadása előtt a cég.
Vágólapra másolva!

A kétezertízes évek elejére az AMD súlyos lépéshátrányba került az Intellel szemben a számítógépes processzorok piacán, a termékei nem csak lassabbnak bizonyultak a rivális megoldásoknál, de a fogyasztásuk és a hőtermelésük is sokkal nagyobb volt. Az utóbbi két probléma elsősorban a laptopok piacán akadályozta az üzleti sikerek elérésében a vállalatot.

Az AMD végül teljesen váratlan helyről kapott mentőövet, a Sony és a Microsoft úgy döntöttek, hogy a PlayStation 4 és az Xbox One konzolokba is a céggel készíttetik el a lelküket adó egyedi rendszerlapkát, ebben található többek közt a processzor és a grafikus vezérlő.

Sosem volt titok, hogy ez óriási anyagi segítséget jelentett az első generációs Ryzen processzorok és az RDNA architektúrás Radeon videókártyák piacra dobásától még évekre lévő vállalatnak. Ettől függetlenül most meghökkenést keltett az AMD többek közt játékkonzolokba szánt egyedi rendszerlapkákat készítő részlegének a vezetője, Renato Fragale a LinkedIn-profiljának a frissítésében az alábbiakat írja:

Egy 15 fős termékfejlesztési csapatot vezettem a Sony PlayStation 4 számára, eddig 91 millió darab fogyott az elkészült hardverből. Az AMD berkein belül minden idők egyik legsikeresebb termékrajtjaként van számon tartva, segített az AMD számára a csőd elkerülésében

– írja Fragale.

Ennyire kendőzetlenül, főleg a nagy nyilvánosság előtt ritkán szoktak fogalmazni a nagyvállalatok felsővezetői. 

Az AMD azóta sokkal jobb helyzetben van, a jelenlegi generációs PlayStation 5 és Xbox Series konzolokba is a cég tervezte az egyedi rendszerlapkákat, a Ryzen processzorai már rutinszerűen nehéz helyzetbe hozzák az Intel termékeit, az Instinct gyorsítói pedig a szerveres piacon okoznak problémát az Intel és az NVIDIA számára. A Radeon videókártyák még több téren is lemaradásban vannak a GeForce-okkal szemben, de megfelelő árcédulákkal állják a sarat.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről