A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
2
Ezüstérem
2
Bronzérem
2

Harminchárom évet élt az ismert gamer magazin

újságos stand újságárus magazin hírlap
Fotó: Andrei-Alexandru Pătrașcu / Unsplash
Vágólapra másolva!
Pénteken teljes mértékben felszámolták a Game Informert.
Vágólapra másolva!

Gyászhírrel ért véget a játékosok számára a hét, pénteken bármiféle előzetes bejelentés nélkül és teljes mértékben felszámolták az egyesült államokbeli Game Informer magazint, a nyomtatott és az internetes kiadása is megszűnt. A tulajdonos GameStop áruházlánc semmiféle közleményt sem adott ki az ügyben, a magazin webhelyét betöltve egy búcsúüzenet fogadja a látogatókat.

Kyle Hilliard tartalmi igazgató szerint az 1991-ben alapított, azaz 33 éven át folyamatosan létezett Game Informer stábja sem kapott semmiféle előzetes információt a pénteki megszüntetés előtt, így a nyomtatott kiadvány következő száma is olyan 70%-os készültségi szinten volt.

A GameStop egyelőre annyit sem volt hajlandó közölni, hogy a nyomtatott magazin előfizetői visszakapják-e időarányosan az előre kifizetett díjat, bár ez rendkívül valószínű.

A nyomtatott Game Informer megszűnése alapvetően nem meglepő, az elmúlt bő évtizedben világszerte folyamatosan estek az efféle kiadványok eladásai, miközben az előállításuk költsége egyre csak nőtt, így mára nagyon kevés magazin maradt talpon a régi nagy nevek közül. Itthon a nyomtatott GameStar és PC Guru szinte párhuzamos megszűnése óta, azaz bő négy és fél éve egyáltalán nincs papír alapú gaming sajtó, csak internetes kiadványokból tájékozódhatnak magyar nyelven a játékosok. 

A Game Informer online kiadásának a leállítása viszont meglepetés, bár az internetes gaming sajtó számára is küzdelmes a túlélés.

Rövid időn belül ez a második csapás a gaming sajtóban, az IGN májusban számos rivális kiadványt felvásárolt, ezek közül sem mindegyik élte túl az akvizíciót.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!