Reviczky Gábor: Olyan rosszul voltam, mint még soha

Vágólapra másolva!
A színész szerint a legfontosabb a hozzáállás. "A hatodik kemó után én olyan beteg voltam, mint soha. Nagyon durva, mindent megöl" - mondta Reviczky Gábor.
Vágólapra másolva!

Reviczky Gábor 2023-ban hozta nyilvánosságra, hogy rákbetegséggel küzd. A 74 éves Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt prosztatadaganattal diagnosztizálták, célzott sugárkezelést, kemoterápiát is kapott. Reviczky állapota azóta javulást mutat, újra dolgozik, és úgy véli, hogy a legfontosabb a pozitív hozzáállás.

Reviczky Gábor
Reviczky Gábor

"Tulajdonképpen nagyon jól érzem magam. Nekem az az érzésem, hogy meggyógyultam. 

De ez nagyon fontos, hogy az ember így gondolkozzon. 

Persze van hozzá segítség is. Például az, hogy kimegy a kemó az emberből… Akkor már kezdi jobban érezni magát. Mert a hatodik kemó után én olyan beteg voltam, mint soha. Nagyon durva, mindent megöl. És szedek olyan gyógyszereket, amiktől jobban érzem magam, de nem ez a lényeg, hanem a hozzáállás a dolgokhoz" - mondta a színész.

Reviczky Gábor az első baljós jelekről is mesélt 

Reviczky arról is beszélt, hogyan kezdődött az egész: "Mint egy villámcsapás, úgy jött az egész. Soha semmi bajom nem volt, majd elmentem egy ilyen jótékonysági vadászatra Vásárosnaményba. Hajtásos vadászat volt, mert minden jótékonysági hajtásos, tehát kisvadas, és gyakrabban kellett vizelnem, mert jött az inger. Másnap, amikor indultam haza, ott – Vásárosnamény, Hajdú-Bihar-Borsod megyében – rengeteg pihenő van és minden benzinkúton, minden pihenőhelyen meg kellett állnom, és csak egy egészen picit tudtam leengedni, mert nem jött... Az történt, hogy a prosztatám teljesen elzárta a húgyutat. Hat óra alatt értem haza a háromórás úton, annyiszor kellett megállnom" - emlékezett.

Nemrég újabb megpróbáltatások elé került a 75 éves Reviczky Gábor, aki az elmúlt hetekben ismét kórházba került, erről itt írtunk.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!