Tovai Reni gyászol

Vágólapra másolva!
52 évesen halt meg édesapja, egészen váratlanul, drámai módon. Tolvai Reni nagyon maga alatt volt a tragédia után.
Vágólapra másolva!

A Megasztár egykori győztesének édesapja mindössze 52 éves volt, amikor minden előjel nélkül életét vesztette egy családi nyaraláson 2017. augusztus 29-én. A tragédia sokkolta a családot. Tolvai Reninek azóta minden nap eszébe jut szeretett édesapja, akikről a minap egy fekete-fehér képpel emlékezett meg 24 óráig elérhető Instargam-sztorijában - vette észre a Tények. A fotó az énekesnő Megasztárba való bejutása után készült, amelyen boldogan veti magát édesapja karjaiba. "Hiányzol" – írta (angolul) a képhez. 

Tolvai Reni gyászol
Tolvai Reni gyászol 
Fotó: Instagram 

Tolvai Reni édesapja 52 évesen hunyt el, minden előzmény nélkül. Kiváló kondícióban volt, sosem volt beteg, nem csoda, hogy halála megdöbbentette és sokkolta a szeretteit. Senki sem volt felkészülve a családban arra, hogy el kell tőle búcsúznia. 

Az énekesnő tavaly őszintén elmondta, hogy nagyon megviselte őt édesapja hirtelen elvesztése, sokáig fel sem fogta, mennyire maga alatt van emiatt.

Nem is tudtam, hogy mélyen vagyok. Édesapám halála után nem is sírtam. Megszűntem, üveges tekintetem volt, csak léteztem.

Ez nagyon sokáig tartott... Amikor apu elment, teljesen más kapcsolatom lett a zenével. Először elkezdett abszolút nem tetszeni, aztán már kevésbé érdekelt a zene, minden más meg nagyon" - mesélte a Megasztár-győztes Tolvai Reni, aki utólag értette meg, hogy mi zajlott benne akkoriban.

Tolvai Reni boldogtalan volt

"Rettenetesen boldogtalanná tett, hogy a nemzetközi karrier nem sikerült, nem jön össze. Nem tudtam örülni a magyar sikereimnek. Lehet, hogy valami baj van velem, hogy én ezt nem tudom jól megélni. Ezért mondtam, hogy oké, stop, én boldog ember akarok lenni. Nem lehet, hogy szomorkodom emiatt, miközben elmegy mellettem az élet" - fejtette ki.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!