A nagyhatalmi beavatkozás okozta a lázadó kínai boxerek vesztét

Peking diplomatanegyedének lakossága csak közel két hónap után lélegezhetett fel, amikor a szövetségesek túlereje szétzúzta a lázadók csapatait
Fotó: Wikimedia Commons/Torajirō Kasai
Vágólapra másolva!
A XX. század fordulóján Kínában tevékenykedő Igazságot Teremtő Ököl Társasága legfőbb ellenségének az országba érkező európaiakat, valamint a modernizációt tartotta, ennek értelmében támadásaik elsősorban misszionáriusok, diplomaták és az infrastruktúra ellen irányultak. A császárné támogatását is élvező ellenállók döntő vereséget szenvedtek a nyugati országok erőitől.
Vágólapra másolva!

Kína az első ópiumháborúig az elzárkózás politikáját folytatta. Azonban a nyereségre éhező európai gyarmatosítók technikai fölénye végül egy egyenlőtlen szerződés, a nankingi béke megkötéséhez vezetett 1842-ben, amelynek köszönhetően az ázsiai ország félgyarmati sorba került.

Az ópium – melynek fogyasztása az 1830-as évek óta népbetegség volt a Csing-dinasztia uralta országban – továbbra is nagy mennyiségben áramlott be Kínába, ellenben a nemesfémek, a gazdasági haszon kifele vándorolt. 

Az európaiak nem tisztelték a helyi vallást, tradíciókat, valamint újabb és újabb egyezményeket kényszerítettek az uralkodókra. 

Általános felkelés

Eközben, bár az ország infrastruktúrája erősödött, sokan pont emiatt vesztették el az állásukat: a vasút- és távíróvonalak kiépülésével a teherszállításból és hírvitelből élők jelentős része munka nélkül maradt.

Ebben a helyzetben jelentek meg a bokszerek. 

Az európaiak és a modernizáció elleni lázadásuk áldozatai diplomaták, misszionáriusok voltak, de minden külföldi fejére vérdíjat tűztek ki. Mozgalmukat – eleinte csak a háttérből, később viszont nyíltan – az ország vezetése is támogatta.

Hszien-feng császár 1861-es halála után egykori ágyasa, majd (egyetlen életben maradt fiának anyjaként) első felesége, Ce-hszi került Kína élére.

Amikor 1900 májusában kitört a bokszerlázadás, az európaiak gazdagság és hatalom iránt vágyát szintén rossz szemmel néző özvegy császárné megragadta a lehetőséget, hogy segítsen a népen.

Talpig feketébe öltözött bokszerek 
Fotó: Wikimedia Commons

Mivel nem akart szembekerülni a nyugati hatalmakkal, eleinte a háttérből támogatta a főleg parasztokból szerveződött ellenállócsoportot, de végül júniusban általános felkelést hirdetett, és a császári csapatok a bokszerekkel együtt rongálták meg a vasút- és távíróvonalakat.

Szervezetlen sereg

Az angolok sikertelenül próbáltak úrrá lenni a helyzeten, azonban a követségi dolgozók, többek között Clemens von Ketteler báró, Németország kínai konzuljának meggyilkolása kedvező fordulatot hozott számukra. Az európai sajtóban folytatott propaganda miatt a közvélemény megtorlást követelt, így rövidesen megalakult az úgynevezett nyolcnemzeti szövetség: Nagy-Britannia, Olaszország, Oroszország, Franciaország, Németország, az Osztrák-Magyar Monarchia, Japán és az USA (valamint a britek indiai gyarmatai) is küldtek katonákat a súlyosbodó helyzet megoldására.

A csapatok júliusban bevették Tiencsint, ahonnan a császárnénak is menekülnie kellett, majd augusztus elején Pekinghez érkeztek. A Ce-hszi által még júniusban ide irányított bokszerek már 55 napja ostromolták a főváros diplomatanegyedét, azonban a nyugatiak túlereje 1900. augusztus 14-én felmorzsolta az ellenállók szervezetlen seregét. Ezt követően az európaiak napokig fosztogattak Pekingben.

A levert lázadást követően a bokszerek az ország belsejébe húzódtak vissza, a császári udvar pedig Hszian városába menekült. Végül Ce-hszi megtarthatta a trónját, de egy újabb egyenlőtlen szerződésben Kína gazdasági kötelékeit szorosabbra húzták Európával, valamint a  császárság jelentős összegű jóvátételt is fizetett a szövetségeseknek.

Amerikai katonák Peking ostrománál
Fotó: Wikimedia Commons/H. Charles McBarron, Jr.

A véres lázadás után az ország helyzete nem javult, azonban a történtek adtak alapot a lassan kialakuló kínai nacionalizmusnak, ami később elhozta Kína teljes függetlenségét.

További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!