Macskaorgona: a 17. századi hangszert a macskanyivákolás lejátszására tervezték

Illusztráció a macskaorgonáról a La nature 11.számából (1883)

A különös találmányoktól hemzsegő világban kevés olyan nyugtalanítót találhatunk, mint a macskaorgona. Ezt a hangszert először a 17. században álmodták meg és nem véletlenül nevezték macskaorgona néven. Úgy írták le, mint egy éles körmökkel ellátott billentyűzetet, amely élő macskák farkát húzogatva szolgáltatott zenét.

Bár nincs konkrét bizonyíték arra, hogy ezt a hangszert valaha is megépítették volna, már maga a groteszk koncepció is kérdéseket vet fel a művészet, a kegyetlenség és a terápia határairól. A macskaorgona használatáról szóló, legkorábbi említések Athanasius Kircher írásaiból származnak: a jezsuita tudós 1650-ben megjelent Musurgia Universalis című könyvében írt a használatáról. 

Illusztráció a macskaorgonáról a La nature 11.számából (1883) 
Fotó: Public Domain

Kircher szerint a macskaorgonát egy „melankolikus herceg lelkének felvidítására találták ki”, amelyhez a különböző korú és nemű macskákat a nyávogásuk hangmagassága alapján választották ki. A farkukat a billentyűzet billentyűi alá feszítették, ahol éles hegyű kalapácsok ütötték őket, hogy megszólaltassák őket. Az eredmény a macskanyivákolás diszharmonikus szimfóniája, amelynek célja kettős:

• a szórakoztatás és
• a figyelemelterelés.

 

A macskaorgona zene, terápia vagy kínzás?

Kircher beszámolója nem egyedi. Később más forrásokból is megjelentek hasonló történetek. Jean-Baptiste Weckerlin francia zeneszerző például Musiciana című művében részletesen beszámol egy felvonulásról, amelynek II. Fülöp spanyol király, korának leghatalmasabb uralkodója volt a szemtanúja 1549-ben. Állítólag egy olyan szekeret látott, amelyen egy orgonán játszó medvét szállítottak, ahol a sípok helyett macskákat használt. 

Amikor egy billentyűt megnyomtak, azzal a macska farkát meghúzták, ami a zenei hang helyett egy „siralmas nyávogást” eredményezett, amitől „még az egerek is táncra perdültek”.

A macskaorgona ötlete azonban nem csupán egy hátborzongató tréfát, hanem a mentális betegségek javasolt gyógymódját is jelentette. A „pszichiátria” kifejezést Johann Christian Reil német orvos alkotta meg, aki úgy vélte, hogy „a macskaorgona sokkoló hangjai visszazökkenthetik a betegek figyelmét a valóságba”. Meggyőződése abban az elméletben gyökerezett, hogy a szélsőséges ingerek felébreszthetik az érzékeket. Reil azonban soha nem használt ilyen szerkezetet, és ötletét is csak hipotetikus megoldásként mutatta be.

A macskaorgona vagy „Katzenklavier”, ahogyan azt Gaspar Schott Magia universalis naturae et artist című művében ábrázolja
Fotó: Public Domain

A macskaorgona a művészet, az orvostudomány és az állatkínzás különös metszéspontját jelenti. Bár az egész dolog megdöbbentően hangzik, ez a furcsa hangszer érdekes bepillantást enged az állatokkal és a mentális egészséggel kapcsolatos múltbeli hozzáállásba. A kutyaviadalok, a kakasviadalok és a medvecsalogatás a középkor végén és azon túl is elterjedt gyakorlat volt Európa-szerte. Ebben a kontextusban a házimacskák ilyen módon történő bántalmazását a korabeli emberek többsége valószínűleg nem tartotta különösebben kegyetlennek

 – mutattak rá a szakemberek a ZME Science online tudományos portálnak.

Furcsa módon az állatok hangszerként való felhasználása nem korlátozódott a macskaorgonára. A történelmi szövegek írnak az úgynevezett „Piganinó”-ról is, egy olyan hangszerről, amely a 15. századi Franciaországból származik és ahol a disznók adtak ki visító hangokat.

Ezek az eszközök – akár valóságosak, akár kitalálták őket (nincs kézzelfogható bizonyíték arra, hogy valaha is megépítették volna őket) – a groteszk és a kísérletezés iránti vonzalmat tükrözik, és egy olyan korszakról árulkodnak, amikor a művészet, a tudomány és a kegyetlenség közötti határok gyakran elmosódtak.