A NASA bejelentette: fontos üzenetet küldtünk az űrbe

Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, jelentős áttörést sikerült elérni az űrkommunikációban, és ez hatással lehet a Naprendszer feltérképezésére is. A NASA-nak egy speciális módszer segítségével sikerült kommunikálnia egy több száz millió kilométerre járó űrszondával.
Vágólapra másolva!

A NASA 2023. október 13-án bocsátotta fel Psyche nevű űrszondáját, amely a hasonló nevű aszteroidát fogja feltérképezni. A 16 Psyche egy 279 kilométer széles, fémből álló kisbolygó. A Psyche űrszonda küldetésének másik célja, hogy bebizonyítsa, a világűr távoli részén is lehet lézeres kommunikációt folytatni; 2024 nyarán egy kísérlet során kipróbálták, vajon az elmélet a gyakorlatban is működik-e.

A NASA sikeres kommunikációt folytatott a több száz millió kilométerre járó űreszközzel
A NASA sikeres kommunikációt folytatott a több száz millió kilométerre járó űreszközzel
Fotó: Science Photo Library via AFP

A próba idején a Psyche űrszonda 460 millió kilométerre járt a Földtől. 

A hatalmas távolság ellenére sikerült lézeres módszerrel üzenetet továbbítani az űreszköznek.

Ez a kísérlet egyúttal az amerikai űrügynökség Deep Space Optical Communications néven ismert technikájának képességeit is demonstrálta, amelynek lényege, hogy lehetővé teszi a kommunikációt az űr távoli régióiban sodródó szondákkal.

A NASA reméli, hogy a mostani eredmény nagy segítséget jelent majd a jövőbeli Mars-missziók lebonyolításában is.

NASA: ez az eredmény mérföldkő az űrkommunikációban

„Fontos mérföldkövet értünk el. A lézeres kommunikáció bonyolult művelet, rendkívüli pontosságot igényel, és a Psyche indítása előtt nem tudtuk megjósolni, hogy az óriási távolságok miatt mekkora teljesítménycsökkenést tapasztalunk majd” – idézi Meera Srinivasant, a projekt vezetőjét a LAD Bible. A kutató szerint a technika kipróbálásával igazolták, hogy a Földtől nagyon messze járó űrszondákkal is hatékonyan lehet kommunikálni, ami jelentősen segíteni fogja a Naprendszer felfedezését.

A NASA igazgatója, Bill Nelson szerint a mostani kísérlettel a lézeres kommunikáció korábbi rekordját is sikerült megdönteni. 

Nelson szerint ez az újfajta kommunikációs forma hamarosan teljesen felválthatja a hagyományos rádiókommunikációt, amely rendkívül lassú, és nem teszi lehetővé, hogy eredményesen parancsokat továbbítsunk a mélyűrben sodródó eszközeinknek.

A Naprendszer egyik legnagyobb kisbolygója

A 16 Psyche-t először 1852-ben észlelték, felfedezője egy olasz csillagász, Annibale de Gasparis. A krumpli alakú égitest 279 km-es átmérőjével a Naprendszer egyik legnagyobb ismert kisbolygója. Az aszteroida azért is lehet érdekes sokaknak, mert hihetetlen mennyiségű értékes fémet rejt magában, amivel sokszorosan túlszárnyalja a világgazdaság teljes méretét.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!