Észak-Korea veszélyei: újra megnyitja kapuit az ország a turisták előtt

Vágólapra másolva!
A hírek szerint, Észak-Korea öt év után újra megnyitja az országát a turizmus előtt. Várhatóan már decemberben lehet utazni egy észak-koreai városba, amit még a COVID-járvány idején zártak le. Azonban Észak-Korea veszélyei sokat szerepelnek a hírekben, ezért érdemes megfelelően tájékozódni a diktatórikus ország szabályairól.
Vágólapra másolva!

A látogatók decembertől utazhatnak majd az északi hegyvidéki Szamdzsijon városába. Észak-Korea a járvány kezdetekor, 2020 elején zárta le határait és 2023 közepén kezdte csökkenteni a korlátozásokat. Ugyanis tavaly újraindultak a nemzetközi járatok Észak-Koreába, és februárban orosz turisták egy kis csoportja repült oda, ahol Észak-Korea veszélyei fenyegették őket. Magas rangú külföldi tisztviselők, köztük júniusban Vlagyimir Putyin orosz elnök is ellátogattak az országba. 

Észak-Korea veszélyei
Észak-Korea veszélyei: Kim Dzsongun minden várost az ellenőrzése alatt tart. 

A határnyitás előtt a városban az alapvető élelmiszerek behozatalát is leállították. Azonban a döntés nem bizonyult jónak, ugyanis hamar élelmiszerhiány alakult ki. Ráadásul az ország nukleáris programja miatti nemzetközi szankciók tovább rontottak a helyzeten.

Azóta a város jelentősen átalakult. Észak-Korea vezetője, Kim Dzsongun júliusban mutatta be az átépített repteret, és katonai bázist, amit üdülőhellyé alakítottak át. Valamint új vasutakat és szállodákat építettek, hogy az utazás még élménydúsabb legyen. 

Észak-Korea legmagasabb hegyének, a Paektunak a lábánál fekvő város, a phenjani propaganda szerint ez az hely, ahol Kim Ir Szen, Kim Dzsongun nagyapja, harcolt a japán megszálló erőkkel. 

Észak-Korea veszélyei 

Ha azt tervezzük, hogy Észak-Koreába fogunk utazni, akkor fel kell készülni az ország veszélyeire is. Ugyanis Észak-Korea veszélyes, mivel folyamatosan rendszer ellenességgel vádolja az országba utazó turistákat, akiket a koholt bűncselekményekért nyilvános vezeklésre kényszerítenek. Ráadásul mindezek a hamis vádak, olyan tettek, amelyek a fejlett demokratikus országokban jótékonykodásnak minősülnek. 

Az egyik leghíresebb eset, Otto Warmbier utazása. A férfi  kalandvágyból befizetett egy ötnapos útra, és Phenjanba utazott. Warmbier elmondása szerint, kíváncsi volt milyen Észak-Koreában az élet

Utazása akkor ért véget, mikor 2016. január 2-án letartóztatták, mert állítólag államellenes bűncselekményt követett el, mikor megpróbált ellopni egy propaganda plakátot egy külföldieknek fenntartott szállodából. 

Két hónappal később, Warmbiert 151 év kényszermunkára ítélték, és arra kényszerítették, hogy az észak-koreai sajtó előtt mélyen meghajolva kérjen bocsánatot a tettéért. 

Az ítélethirdetés után nem sokkal, az akkor 22 éves férfinek súlyos idegrendszeri agykárosodása lett. Végül 17 hónappal a letartóztatása után szabadon engedték. Hat nappal később, szülővárosában, a cincinnati kórházban meghalt. 

Warmbiert halála után, az amerikai szövetségi bíróság Észak-Koreát találta felelősnek a férfi megnyomorításáért és haláláért. Észak-Kórea később azt állította, hogy az amerikai „rágalomhadjárat” miatt ők a valódi áldozat.

 -írja az EuroNews.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!