Még nagyobb lendülettel a májusi ünnepek után

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

(Szabad Nép)

Híradás két egymással versenyző Fehérvári úti üzemből

A Fogaskerékgyár és a Kismotor- és Gépgyár dolgozói közt több éve tart a párosverseny. Az immár hagyományos vetélkedés során a két gyárüzem ünnepségén - csakúgy, mint máskor - szívesen látott vendégek voltak a versenytárs-üzem dolgozói, akik persze szeretnék mielőbb viszonozni a vendéglátást... De nemcsak ilyen szép külsőségekben nyilvánul meg a két gyár kapcsolata. Tartottak közös szakmai bemutatót, tapasztalatcserét is. A versenyt rendszeresen, minden hónapban értékelik. Márciusig - kilenc hónap egyfolytában - a fogaskerékgyáriak vezettek, de ekkor "megtört a jég". A felszabadulási műszakban a Kismotor- és Gépgyár kollektívája a jobbnál jobb eredményekkel elragadta a vezetést. Hogy meddig? Majd elválik. Az áprilisi eredményeket most értékelik, most még mindkét üzem hiszi saját győzelmét. A május elseje tiszteletére kibontakozott verseny,mindkét üzemben nagyszerű eredményeket hozott. A Fogaskerékgyár készárutermelési tervét 108,8 befejezett termelési tervét 107 százalékra teljesítette 98,5 százalékos tervszerűséggel. Ipari hajtóműtervét 4,3 százalékkal, kombájn-hajtóműtervét 7,4 százalékkal teljesítette túl, s messze túlszárnyalta exporttervét is. Jók a versenytárs adatai is.

Az ünnepi hajrá, s a háromnapos ünnepi pihenő után a szokásosnál jobban kezdődött a hónap eleje. Volt egy szusszanásnyi szünet - ugyan hol nem volt? - de utána erőteljesen megindult a munka. S az első dekád tervét is teljesíteni fogják mind a két üzemben!

Kismotor és Gépgyár, XI. Fehérvári út 50.

Újra elsőnek lenni, s nem engedni át a vezetést - ez a törekvés jellemzi a munkát. Az első negyedben az egy évvel előbbi 1,8 százalékról, 1,3 százalékra csökkentették a selejtet, de itt nem állnak meg. Most is dolgozik a műszakiakból alakult selejtcsökkentő brigád, amely kikutatja a selejt okát, jellemzi a munkát s megkeresi a legjobb módszereket.

A Kismotor- és Gépgyár "Kismotor" szerelőbrigádja májusban 180, a május 1-i ünnepi műszakban 195 százalékos teljesítményt ért el. A brigádtagok versenyző kedve, s a munka lendülete az ünnep után sem csökent.

Képünkön: a "Kismotor" brigád - Szojka Ferenc, Udvardi Béla brigádvezető, Gonda Imre és Komáromi Ferenc - munka közben



Több hasznos módszert ismertethetnénk még, de hadd figyelmeztessünk egy kisebb, mégis szembeötlő hibára. A DISZ-brigádok "versenyhíradója" Csipkerózsika álmát alussza. A szép nagy táblán már a márciusi rubrikák is hiába várták, hogy valaki kitöltse "őket". S most május 7-et írunk. Pedig Kecskeméti Pálnak, Maurer Ferencnek, Bartha Józsefnek, Sípos Jánosnak talán nem mindegy, mit tud róluk a gyár munkássága. Sípos János brigádja januárban selejtmentesen dolgozott. 188 százalékot ért el, késés, hiányzás nem volt a brigádban. Februárban, ugyancsak minőségi munkával, 215 százalék volt az átlagteljesítményük, de az egyik brigádtag Gulyás késett. S azóta? - Azóta üres a tábla.

Fogaskerékgyár, XI. Fehérvári út 98.

Harmadszor is elnyerni a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzászlaját, visszaszerezni a párosversenyben a vezetést - ez most a célja a fogaskerékgyár kollektívának Még a legnehezebb munkát végző 1-es ciklusban is teljesítik az első harmad tervét - s a többi részleg sem marad el, ezt ígérik. Pedig sok akadályt kell még leküzdeniük. A Ganz Vagongyár és az Acélöntő és Csőgyár áprilisban nem szállította az e havi munkához szükséges kombájn-sebességváltók acélöntvényeit. Most megígérték, hogy a hét közepére szállítják a havi tervhez szükséges összes öntvényeket. A Fogaskerékgyárat már ez is rohammunkára kényszeríti, de felkészültek rá.

S mert igen sok baj van még általában a kooperációval, hadd mondjuk el a Fogaskerékgyár jó példáját. Az üzem vezetői most is, mint néhány hónapja már rendszeresen elmondják a dolgozóknak, mit kell gyártania a részlegnek. Azt is elmondják, mikor kell szállítaniuk a termékeket. S a dolgozók megígérik, elkészítik egy-két nappal a határidő előtt. A szerelőciklusok kivételével - ahol bizony még van némi hó eleji pangás - minden műhelyben serényen dolgoznak. A II-es ciklusban Punka Ferenc esztergályos gyönyörű ólomkristály tésztáskészletet nyert a május 1-i versenyben, mert Kaminszki Tibort 95-ről 109 százalékra segítette, őmaga selejtmentes exportmunkával 180 százalékot ért el. Punka elvtárs az ünnep után sem adja alább, nem a minőségből, sem a mennyiségből nem enged. Polcza Gyula elvtárs, szerszámkovács is éppúgy dolgozik, mint a "nagy műszakok" idején. A büszkesége sose engedné ( négy ragyogó csillag fényére vigyáz a hatvan esztendős kiváló munkás), hogy másként legyen.

(Tudósítónktól)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!