Az emigráció útvesztőjében

 

(Magyar Hírek)

Segítsünk rajtuk!

A közelmúltban ismét Hegyeshalomban jártam, a hazatérők egy csoportját vártuk. Csupa fiatalember, de talán helyesebb, ha azt mondjuk, csupa gyerekember érkezett. Visszatérő indokolás: "kalandvágy, fiatalos romatika vitt el bennünket a szülői háztól, a hazától." Ezeket a fiatalokat hallgatva akaratlanul is eszembe jut, mennyi fiatal élet kerül így zsákutcába, vergődik kiábrándultan messze idegenben, minden szeretetet és jó szót nélkülözve.

Az egyikük, Gadanecz János beszél tapasztalatairól, az élet pofonjairól. "Nemzetiségi területen születtem és éltem Barcs környékén, a déli határ mentén. Nem számított az, hogy ki milyen anyanyelvű, nem jelentett senki számára megkülönböztetést. És mégis az első pofont az élettől azzal kaptam, hogy odakint mint Auslander-t kezeltek mindenütt, a legnehezebb és legpiszosabb munkát adva számomra. De nem volt sok köszönet az úgynevezett honfitársaimban sem, akiknek csak addig voltam jó és "honfitárs", amíg eladható árucikknek hihettek, de mindjárt "piszkos proli" lettem, amint szembe fordultam velük."

Gadanecz János megtanulta a leckét: Nyugaton szép lehetsz, de okos nem

Elgondolkoztató tény, hogy még ma is meg van adva a lehetőség arra, hogy az ilyen kalandot hajszoló fiatalokból egyesek politikai menekülteket faraghassanak, csak azért, hogy a USEP-nél és az egyéb hasonló szerveknél dolgozó úriemberek gondtalan és dologtalan életet biztosíthassanak maguknak.

Éppen ezért, mert ez így van, nem könnyű a dolguk ezeknek a fiataloknak, hogy visszaforduljanak az őket rombolásba vivő útról. Mégis Gadanecz János megtalálta a helyes utat az emigráció útvesztőjében. Segített az otthon hívó szava és honfitársaink becsületes, jó útra térítő józan gondolkodása. "Soha el nem múló szeretettel gondolok arra a magyar családra - mondja Gadanecz -, akik végképp felnyitották a szememet, akik szüleim helyett a gyermekét féltő szülő szerető szívével irányítottak engemet a becsületes útra. Nekik köszönhetem jórészt, hogy újra itthon vagyok családom körében. Még néhány napig itthon maradok, meglátogatom a rokonságot is és aztán munkába állok a szakmámban."

Nagy a felelősségetek, honfitársaim Nektek, akik immár hosszú évtizedek óta éltek távol a szülőhazától, akik élettapasztalataitokkal át tudnátok segíteni ezeket a fiatalokat azokon a szakadékokon, ahova bizony sokszor óhatatlanul belezuhannak. Ki tudná jobban megmagyarázni nekik, hogy hába keresik az aranyhegyeket, a szerencse és a boldogság kék madarát, mivel azt mindenki csak becsületes munkája jutalmaként találhatja meg - és elsősorban otthon, a hazájában. Segítsünk rajtuk, Honfitársak!