Bukovi Márton az őszi nemzetközi feladatokra való készülődésről

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Népsport

Forrás: MTI
A szövetségi kapitány kézbe vette a válogatottat

Nehéz feladatot vállalt Bukovi Márton, illetőleg az öttagú válogató- és előkészítő bizottság, amikor néhány héttel ezelőtt átvette a válogatott labdarúgó-csapatok összeállításának és a nemzetközi mérkőzésekre való előkészítésének munkáját.

Elhanyagolt örökséget vett át, sok nehézséggel, megoldatlan kérdéssel kell megküzdenie. Természetesen a bizottság tagjai valamennyien jó munkát igyekeznek végezni, szeretnék a hibákat úgy kijavítani, a hiányokat úgy pótolni, hogy a labdarúgásunkat képviselő válogatott csapatok jobb formába kerüljenek és jobb eredményeket érjenek el, mint az első félévben. Ez a legsürgősebb feladat, de természetesen vannak távolabbi feladatok is, amelyek megoldása az 1958. évi világbajnokságra való kellő felkészülést, az utánpótlás folyamatos biztosítását szolgálja.

Most a legsürgősebb feladatokra való előkészületről beszélgettünk Bukovi Márton szövetségi kapitánnyal. Hogyan látja az őszi nehéz feladatokra - a jugoszláv, a szovjet, a francia, az osztrák, a svéd válogatott elleni mérkőzésre - való felkészülés ügyét?

Nagyon nehéz helyzetben vagyunk

- kezdte Bukovi Márton, és éppen ezért jól meg kell fontolnunk mindent, amit tenni akarunk. Nagy várakozással tekintenek a válogató bizottság munkája elé nemcsak idehaza, hanem külföldön is, hiszen a magyar labdarúgás helyzete élénken érdekli a külföldi labdarúgószakembereket. Sok a kárörvendő külföldi hang, de még több külföldi szakember sajnálkozva beszél a magyar labdarúgás visszaeséséről, annak a labdarúgásnak a visszaeséséről, amely forradalmasította a támadójátékot. Ezek az utóbbiak tisztában vannak azzal: ha a magyar labdarúgás nem tud a nehézségeken úrrá lenni, ez káros hatású lehet az egész világ labdarúgására.

Bukovi Márton (1904 - 1985) labdarúgó, edző, ékszerész. 1920-tól 1925-ig az Ékszerészek, 1925-26-ban az Alba Roma, 1926-tól 1933-ig a Ferencváros, 1933-tól 1935-ig az FC Séte labdarúgója. 1926-27-ben, 1927-28-ban 1931-32-ben m., 1933-34-ben francia bajnok csapat tagja. Az FTC-vel 1928-ban a Közép-európai Kupában (KK) győztes csapat tagja; 1927-ben, 1928-ban, 1933-ban Magy. Kupa győztes, 1934-ben Francia Kupa győztes. 1926-tól 1930-ig 11-szeres m. válogatott, az FTC-ben 1926-tól 1933-ig 86 bajnoki mérkőzésen szerepelt. 1935-től 1945-ig megszakítással a Gradjanski Zagreb edzője, csapatával 1936-37-ben és 1939-40-ben jugoszláv bajnok. 1946-tól 1958-ig az MTK, a Bp. Bástya, ill. a Bp. Vörös Lobogó edzője; csapatával 1951-ben, 1953-ban és 1957-58-ban m. bajnok. 1956. jún.-tól 1957. jún.-ig a m. labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya. 1958-tól 1961-ig ismét Jugoszláviában edzősködött, majd 1962-től 1964-ig a Diósgyőri Vasgyári Torna Klub (DVTK) edzője. 1965-től 1967-ig az Olympiakos Pireus edzője, csapatával 1965-66-ban és 1961-67-ben görög bajnok. (MÉL)

Elmondta Bukovi:fontos feladat az utánpótlás alapjainak a kiszélesítése, a fejlesztés szervezettebbé tétele, a tehetséges fiatalokkal való tervszerű és rendszeres foglalkozás. Ez távolabbi, de nem elhanyagolható feladat. Most azonban elsősorban az előttünk álló nemzetközi feladatokra kell összpontosítani: a gondos előkészületekre. Ehhez azonban az öttagú bizottságnak vezetők és játékosok részéről a legteljesebb támogatásban kell részesülnie. Ha ez nincs meg, a bizottság nem végezhet megfelelő munkát. Bukovi célzott rá: vannak jelek arra, hogy egyesek gáncsoskodnak, szeretnék, ha a bizottság csődöt mondana. Ezek a jelek, rövidesen megszűnnek. Elképzelhetetlen, hogy valaki ne ismerje fel: most a legnagyobb összefogásra van szükség. A nehézségeket csak összefogással tudjuk legyűrni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!