Hogyan lehetne olcsóbb a könyv

 

Népszava

Ahány lakásba csak benyitok - pedig a riporter sok küszöböt koptat -, a legegyszerűbben is, ha nem több: tíz-tizenöt kötetes kis könyvtár díszíti az éjjeliszekrényt, a polcokat. Hetenként száz- és százezer ember várja az Olcsó könyvtár új köteteit. De nemcsak a könyv iránti érdeklődés szökött fel ugrásszerűen. Nagyot alkotott könyvkiadásunk példányszám-emelkedésben és nyomdatechnikában egyaránt.

1938-hoz viszonyítva a könyvek példányszáma kétszeresére nőtt. A sok és szép könyv: eredmény, de mégsem elég. Mert a könyvek ára még mindig magas. Hiszen Kovai Lőrinc: Fáklyatánc-a 62 forintos, Manzoni: Jegyesek 44 forintos, vagy a Thomas Mann-novellák 56 forintos kiadása bizony aligha juthat el a széles néprétegek kezébe.

"A gyökeres változásokra elmondok egy legendát. Az Írószövetséget 1949 táján gleichschaltolták. Elkezdték kizárni a reakciós polgári írókat. Herczeg Ferenc is kapott egy tegeződő levelet az Írószövetségből: kedves barátunk, sajnálattal közöljük, hogy kizártunk az Írószövetség tagjainak sorából, egyébként ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem írhatsz, üdvözöl - a főtitkár. Herczeg írásban válaszolt: tisztelt uram, levelét megkaptam, az Írószövetségből önök nem zárhatnak ki, mert nem voltam soha a tagja. Hogy írok-e vagy nem, azt eddig sem és ezután sem tettem függővé mások engedélyétől, így az önökétől sem. Üdvözlettel Herczeg Ferenc. Utóirat: Egyébként nem tegeződünk. Írja 80 évesen a hűvösvölgyi villájából.(Mennyi babér kell egy ananászhoz? Réz Pállal a XX. századi magyar irodalom megélhetési problémáiról Zádori Zsolt beszélget, Beszélő, 2003)

Mit mondanak a szakértők?

Egyes kötetek százezer példányban kelnek el

Számos szakértővel beszélgettem a könyvek áráról. Soproni Béla elvtárs, az Athenaeum vállalatvezetője arról tájékoztatott, hogy a nyomdai előállítás mintegy 20-25 százaléka a könyvek árának. Jászberényi József elvtárs, a Szépirodalomi Könyvkiadó vezetője szerint a "könyvgyártás" csak éppen hogy nem veszteséges.

A Kiadói Főigazgatóságnál Köpeczi Béla és Haan Andor elvtársak vezetnek be könyvkiadásunk "rejtelmeibe". Ismerkedem az egész számvitellel, amelyben a kiadói rezsi, az írói honorárium, a papír, a nyomdaköltség és a terjesztés egyaránt szerepel. Így az ívenkénti egységár-rendszernek nevezett "bűvészmutatvánnyal" is.

Mit jelent ez? Semmi egyebet, mint árkiegyenlítést. Akármilyen költségek terhelnek egy-egy könyvet - értsd: honoráriumos vagy klasszikus - 70 fillértől 1,90 forintig, vagyis rotációstól a béke-papírig egyforma árat szabnak meg ívenként. Miért érdekes ez? Mert ezzel az árpolitikával sikerült valamennyire kiküszöbölni a ráfizetéses kiadványokat. Az új írók nagyobb költséggel előállított könyveit így a klasszikus kiadványokkal finanszírozzák. De ezzel még nem kerül olcsóbb könyv az olvasók kezébe.

... Hallgató írók szerintem nem nagyon voltak Magyarországon, csak elhallgatottak. Olyan nem nagyon volt, aki azt mondta volna, hogy "ezeknek" nem ír. Aki így gondolkodott, az elment, mint például Márai. Mándy, Mészöly, Szabó Lorinc, Szabó Magda, Vas, Nemes Nagy Ágnes, Jékely, Weöres vagy Kodolányi otthon írták a könyveiket, verseiket, néha még be is küldték a kiadónak. Arra azonban nem voltak hajlandók, hogy vonalas dolgokat írjanak, bár nemcsak arról van szó, hogy nem voltak hajlandók, hanem nem is voltak alkalmasak rá, egy részük legalábbis. ... Vas István azt mondta egyszer: Révai Józsefnek az a nagy vágya, becsvágya, hogy Babits Mihály írjon neki rossz, vonalas verseket... Révai meg is próbált nyerni mindenkit, vagy majdnem mindenkit. Többnyire nem valami ügyesen, túlontúl erőszakosan - nem is járt sok sikerrel. Azokat, akik a legjobban imponáltak nekik, Déryt, Nagy Lajost, Illyést, Németh Lászlót hol dicsérték, hol élesen támadták: a legnagyobb botrányok velük voltak, körülöttük. Hol Kossuth-díjat adtak nekik (Németh Lászlónak, Tamási Áronnak csak '56 után), hol ledorongolták őket, nem egyszer fenyegető hangnemben. [u.o.]

Több jó könyvet rotációs papíron

Kiművelt emberfőkre van szükség - ez bármit megér

Mi a lefaragható a könyv árából, hogy olcsóbbá váljék? Az Olcsó, a Vidám Könyvtár és társaik sorozatában megjelent könyveket száz- és százezer példányban kapkodják el a "könyvéhes" olvasók. Nem is ráfizetésesek, hiszen minél több példányban jelenik meg egy-egy könyv, annál olcsóbbá válik! Ugyanis a nyomdaköltség, a honorárium több könyvpéldány között oszlik meg.

Tehát az árcsökkentés egyik módja: több jó könyvet rotációs papíron! Sok olcsó és jó sorozatra van szükség. Hiszen az olcsó könyvek jobban és gyorsabban kelnek el.

Kultúrpolitikánk egyik legfőbb feladata: eljutni az eddig még nem olvasó rétegekhez. Ez pedig csak olcsó könyvekkel lehetséges. A leggyakoribb ellenvetés: nincs papír! Tudjuk, hogy a cellulóze - deviza. Mégis, ez a cél megéri az áldozatot. Nem is beszélve arról, hogy sok-sok felesleges dologra pazarolunk papírt. S ha már a papírkérdésről van szó, az "elfekvő készletek" is sok fölösleges papírt emésztenek. Az ÁKV raktáraiban hegyén-hátán tornyosuló könyvek könyvkiadásunk régi hibáit idézik. Ma már jobban felmérik, mire van szükség. De ez az eladhatatlan, zúzdára váró sok milliós készlet nyomasztó teher. Hiszen végül is a haszonból írják le. Tehát : ne adjunk ki érdektelen könyveket!

Árcsökkentést eredményezne a papír borítólap is. Külföldön - például Franciaországban is - hagyományos a színes kartonfedél; csak kevés könyv kerül forgalomban keménykötéssel. A magyar olvasó is szívesen látná a tarka, tetszetős kartonfedelet, különösen, ha tudná, hogy egy-egy könyv így 6-8 forinttal olcsóbb lenne.

Lehet-e elengedni a könyvek hasznából

Köpeczi elvtárs elmondja azt is, hogy a részleteiben veszteséges könyvkiadás egészében mintegy 20-22 millió hasznot hoz évente. Véleménye szerint engedhetne államunk ebből a haszonból. Zala elvtársnak, az ÁKV vezetőjének más a véleménye. Szerinte nincs még eladva az a könyv, ami a kiadótól és a nyomdából kikerül. Hasznot számba venni nem a kinyomtatott, csak az eladott könyvek után lehet. Ebben igaza van. Berei Andor elvtárs, az Országos Tervhivatal elnöke szerint haszonelengedésről beszélni sem lehet. "Ha minden haszonból elengednénk, nem lehetne nyaraltatni és kultúrotthont építtetni." Bármennyire helytálló is ez az érvelés: a könyveknél talán mégis lehetne valami megoldást találni. A közelmúltban tervbe is vették a tízszázalékos árcsökkentést. Ám azért nem hajtották végre, mert az a vélemény alakult ki: "Az olvasók nem is vették volna észre." Valóban nem sokat jelent 2,50 forint, de "sok kicsi sokra megy." Persze lehetne itt mást is tenni. A kulturális vagy politikai okokból fontos műveket kiemelni az árrendszerből és áron alul adni.

Még két "rejtett tartalékról" beszélhetünk. Az egyik: több újítást, ésszerűsítést a könyvek műszaki előállításánál. A másik: az elégtelen propaganda-apparátus. Több és jobb szervezőre van szükség: akik megkedveltetik a könyvvásárlást a tömegekkel. Hiszen minél több könyvet adunk el, annál olcsóbb az előállítás.

Az olcsó könyvárak pedig szerte az országban több olvasót, több "kiművelt emberfőt" jelentenek. Kövessünk el a lehetőségek szerint mindent, hogy így legyen.

Török Júlia

... Az írók egy része az irodalmon kívül élt. Az Újholdasok mind, például. Elmentek tanárnak, mint Nemes Nagy Ágnes, Szabó Magda, Rába György. Pilinszkynek volt valami kis állása az Új Embernél, és külsős korrektorként - mint Remenyik Zsigmond - nekünk is dolgozott, de hát borzasztóan szegényen élt. De így voltak ezzel más ismert írók is: Németh László, Szabó Lőrinc, Szentkuthy, Határ Győző. Kálnoky elképesztően sokat fordított. .... Aztán voltak "beépített emberek" a kiadóknál, akik vers- és regényfordításokat rendeltek a nyomorgó költőktől. Vas, Illés Endre, Réz Ádám, a bátyám, Csatlós János, Kormos, Lator László, mások. Az egész klasszikus világirodalmat kiadtuk fordítani. A szocialista könyvkiadás maradandó teljesítménye, hogy ezek el is készültek. Egy idő után kivált a Szépirodalmiból az Új Magyar, illetve az Európa, ennek a kiadásnak feladata lett a világirodalom remekeinek publikálása. Megjelent Dosztojevszkij-, Tolsztoj-, Dickens-, Goethe-, Balzac-, Maupassant-, Stendhal-, Thackeray-összes vagy legalábbis sorozat. Fordításból élt Ottlik Géza is: Shaw-t fordított, Hemingwayt és főként Dickenst, akiért rajongott. Egy Dickens-regényt, hogy jobban megfizethessék, át is dolgoztatott vele a Móra Kiadó. Így dedikálta A Jarndyce-örökösöket a feleségemnek: "Ezt csak Klárinak küldöm (mert jobb, mint a Pali kétkötetes verziója - ami csak a világ legjobb regénye), nagy szeretettel Cipi." A fekete listás szerzők - mert ilyenek is voltak, és a lista folyton változott - csak álnéven dolgozhattak, de rendesen megfizették oket. Groteszk helyzet, de egyszer, valami bűnömért én is felkerültem egy ilyen listára, pedig lektor voltam: fordítottam is egy Balzacot álnéven. Ez a trükk egyébként 1944 körül is ismert volt, akkor zsidó írók publikáltak keresztény írók neve alatt. Kolozsvári Grandpierre Emil neve alatt vagy tízen is dolgoztak, Déry meg Vas, mások. Az ötvenes években Weöres rengeteg rossz szovjet, koreai és egyéb költőt fordított - évekig ebből, meg a gyerekverseiből élt. Aztán a rádióban is voltak kitűnő szerkesztők, akik úgynevezett munkanélküli írókat kértek fel dramatizálásra, átdolgozásra, így dolgozott nekik például Mándy Iván. (Ezt Iván meg is írta később, nagyszerű novellákban.) A legtöbb kulturális intézménynél, vállalatnál voltak olyan emberek, akiket a párt tett oda, részben párttagok is voltak, de nem szerették a fennálló rendszert, viszont szerették ezeket az írókat, a jó irodalmat. (Mennyi babér kell egy ananászhoz? Réz Pállal a XX. századi magyar irodalom megélhetési problémáiról Zádori Zsolt beszélget, Beszélő, 2003.)