Felesleges luxus - vagy ésszerű gazdálkodás?

 

Szabad Nép

Műemlékeink védelméről és hasznosításáról

Igaz, hogy vannak az országnak nagyobb gondjai is, mint a műemlékek védelme, a régi várak, paloták, kastélyok helyreállítása. Az elemi életszükségletek minél teljesebb kielégítése, például a lakásépítés nyilván fontosabb, mint az, hogy aprólékos gonddal, eredeti hűséggel újjáépített műemlék-épületekben gyönyörködjünk. E két dolgot mégsem helyes egyszerűen szembeállítani egymással. Amennyire helyénvaló alapvető építési feladataink teljesítése végett szót emelni mindenféle pazarlás és túlzó fényűzés ellen, éppen annyira helytelen lenne a műemlék-védelmet és a műemlék-helyreállítást "felesleges luxusnak" tekinteni.

Esztergomban elkezdték a felújítást - 1936-ban

A műemlék-védelem - elemi fokán - sokszor csak egyszerű adminisztratív intézkedéseket kíván: védelmet a felelőtlen rongálók és a tolvajok ellen. Az épületek megőrzése az időjárás viszontagságaitól már pénzbe is kerül, de gyakran felbecsülhetetlen értékek megmentéséről van szó. A legigazibb védelem: a műemléképületek teljes helyreállítása, újjáépítése már rendszerint nagyobb beruházást követel. Ha azonban a műemlékek helyreállításának tervét összehangolják az ország egész beruházási tervével, ezzel mindkét célt olcsóbban érhetjük el: vagyis a műemlékek védelmét lépen a lakások, a tantermek építésének és más fontos, alapvető szükségletek kielégítésének javára valósíthatja meg.

Kalmár László és Sváb László gyűjteményéből

Az országban több mint 200 régi kastélyt, kúriát és udvarházat tartanak nyílván mint műemléket és közülük alig néhányat használnak ki megfelelően. A péceli kastélyban MÁV-kórház, a csákvári kastélyban tüdőszanatórium, a hatvani kastélyban technikum, a tatai Eszterházy-kastélyban pedig idegszanatórium működik. Általában a nagyobb helységekben méltóképpen használják és gondozzák a műemlék-épületeket. De a kisebb helységekben, falvakban már aggasztó a helyzet. Gyömrőn, Bodajkon, Nagycenken, Lovasberényben és másutt a kastélyoknak nincs gondos gazdájuk, s az értékes épületek anyagát állandóan dézsmálják. Sok helyen ugyan egyszerre többféle szerv és intézmény is használja a kastélyt, de nincs közöttük egy sem, amelyik felelősséggel gondoskodnék az épület karbantartásáról. Így történhetett meg a tuzséri kastéllyal, hogy elhanyagoltsága folytán az épület födémje leszakadt, a benne dolgozó szervek kiköltöztek, s az épület magára maradt - szabad prédául. Van olyan kastély, amelyet a helyi szervek, ha akarnák, akkor sem használhatnának ki. Mert mit kezdene például a község a fertőrákosi kastéllyal, amelynek 40 nagyméretű szobája van? Világos, hogy az ilyen épületeket országos szerveknek kell gondjaikba venniök.

A következő öt évre számos olyan beruházást tervezünk, amelyet a kastélyszerű műemlék-épületek felhasználásával jól és gazdaságosan lehetne megvalósítani. Üdülők, kórházak, szanatóriumok, alkotóházak, kutatóállomások számra, keresve sem lehetne alkalmasabb helyett találni a régi kastélyoknál, környezetüknél. Igaz, nem minden kastély van jó állapotban. Szakemberek megállapítása szerint azonban a teljes újjáépítéshez, rendbe hozáshoz szükséges összeg még mindig jóval kevesebb lenne, mint amennyibe egy hasonló nagyságú új épület építése kerülne. Ráadásul ezekhez az épületekhez rendszerint gyönyörű park tartozik, jó út vezet, a közművek is helyben vagy a közelben vannak, ami megint csak nagy előny.

Badacsonyban a Vörös Csillag turistaház várja a dolgozókat

Minél több minisztériumnak és más országos szervnek kellene követnie az Egészségügyi Minisztérium és a MÁV példáját, amely tervezett beruházásait sorra a vidéki műemlék-épületek felhasználásával végzi el. Nem úgy kell azonban gondoskodni a kastélyok kihasználásáról, mint ahogy a Nógrád megyei Szécsényben történt. Az itteni Forgách-kastélynak (ahol Rákóczi-szabadságharc idején országgyűlést is tartottak) - hosszú ideig senki sem viselte gondját - beomlott a teteje. A kastély gyönyörű környezetben áll, közel az ipolyparthoz és egy kis tóhoz - egyszóval ideális üdülőt vagy turistaotthont lehetne csinálni belőle. Mégsem üdülőnek vagy turistaszállásnak rendezték be. Pincéjébe egy sajtüzem költözött, s illetékes vezetőinek eszük ágában sincs a tető rendbe hozása.

Tubesre egyszer még nagyon kell majd vigyáznunk

Azt, hogy a műemlékek gyakorlati célokra való helyes felhasználása sokszor mennyire gazdaságos lenne, szemlélteti a következő - sajnos "negatív" példa. A hatalmas várpalotai Mátyás-vár helyreállítására évekkel ezelőtt elkészült egy terv, amely szerint alig több mint 10 millió forintos költséggel az új bányászváros valamennyi kulturális intézményének kitűnő helyet biztosíthatának az épületben. Ez a terv azonban nem valósult meg, hanem a város különböző pontjain hozzáláttak művelődési házak építéséhez. A négy művelődési ház építése majdnem 20 millió forintba kerül - s mégsem lesz megfelelő nagyságú kulturális központ Várpalotán.

Az idegenforgalom és a vendéglátóipar fejlesztésére is jelentős összegeket szán a második ötéves terv. Ilyen célra is alkalmas néhány műemlékünk, Sopronnak, amelyet egyre több bel- és külföldi kiránduló keres fel, nincs egyetlen valamirevaló reprezentatív jellegű étterme. Jó lenne, ha a vendéglátóipar céljaira előirányzott beruházási összegből rendbehoznák az ősi Fabicius-ház gótikus boltozatú, étteremnek kitűnően alkalmas földszinti helyiséget. A budapest-balatoni országút mentén kevés a cukrászda és az eszpresszó. Miért ne lehetne erre felhasználni a szabadbattyáni török eredetű, úgynevezett Kula-épületet, amelyben vendéglőn kívül kis folklór-múzeum és népművészeti bolt is elférne? Ma - a sárospataki Rákóczi-várban levő múzeumon kívül - nincs az országnak egyetlen olyan történelmi múzeuma sem, amelyet valami középkori eredetű épületben rendeztek volna be, noha ilyen épületeink vannak. Gyakran hiányolják ezt nálunk járó külföldiek is. Mégis, pénz hiányában - csak lassan, huzavonával létesít múzeumot a nagyvázsonyi Kinizsi-várban a Veszprém megyei Tanács. A visegrádi lakótoronyban tetőterasz vendéglőt, a dunaföldvári öregtoronyban - a Sztálinvárosba kirándulók számára - halászcsárdát, a diósgyőri várban szállodát, mellette a melegvízforrásnál fürdőt, mögötte a kőbányánál gyönyörű környezetű szabadtéri színpadot lehetne létesíteni.

A műemlékek védelme és a lakáskérdés is sok tekintetben szorosan összefügg. Igen sok műemlék-épületben - például Sopronban és Budapesten tömegesen - lakások és épületek szorulnak leginkább - már csak koruk miatt is - karbantartásra. Nyilvánvaló, hogy a karbantartásnál és a tatarozásnál előnyben kell részesíteni ezeket az épületeket. Ha a tatarozás némelykor többe is kerülne, mégiscsak - mint általában a műemlékek gyakorlati felhasználásakor - kettős lenne a haszon.

A helyi tanácsok, amelyek pedig igen sokat tehetnének ebben az egyben - nem rendelkeznek hozzá sem hatáskörrel, sem megfelelő anyagi eszközökkel.

Biztató kilátás?

Szakemberrel ugyancsak gyéren állnak. A műemlékek helyreállítására nincsen költségvetésükben "hely", így aztán még azok a megyei tanácsok sem dolgozhatnak elég eredményesen, amelyek különösen szívükön viselik ezt a dolgot; például a Veszprém, a Heves, a Borsod és a Baranya megyei tanács. Az például, hogy a nagyvázsonyi Kinizsi-várból mikor lesz hazánkban jóformán egyedülálló jellegű múzeum, attól függő, hogy jut-e a tanács helyiipari vállalatainak nyereségéből az építési költségekre. Tanulhatnánk a műemlékek védelmének szervezésében a népi demokratikus országok közül például Lengyelországtól, ahol vidéken is vannak ezzel a munkával foglalkozó szervek, mégpedig kitűnő szakemberekkel.

Nálunk nincsen a műemlék-épületek tervszerű megóvásának és felhasználásának kellő hatáskörű, a terveket összehangoló országos hatósága sem. Az Építésügyi Minisztérium műemlék-csoportja nem töltheti be jól ezt a hívást, hisz a minisztériumon belül is az egyik igazgatóság egyik kicsi vállalatának felügyelete alá tartozik, s évről évre - egyik szerv alól a másik alá rendelve - mindegyik főhatóság ezen a csoporton igyekezett végrehajtani a maga létszámcsökkentési terveit. Emiatt lassan halad az országos műemlék-helyreállítási és beruházási tervek egybevetésére irányuló munka is. A Szovjetunióban és más baráti országokban a Minisztertanács alá rendelt, a tárca-érdekektől független szerv foglalkozik a műemlékek ügyével. Nem ártana nálunk is megvalósítani ezt, Csehszlovákiában két építővállalatot szakosítottak a műemlék-épületek helyreállítására. Nálunk ilyen vállalat nincs, s ezért a műemlékekkel kapcsolatos építészeti munka nemegyszer szakszerűtlen és túlságosan sokba kerül.

Látnivaló, hogy a csonkuló építőművészeti alkotások, a pusztuló nemzeti értékek védelme nem volt, s nem lesz fényűzés vagy valamiféle arisztokratikus kedvtelés. Sőt: ha az építészet, a nép történetének e tanúit tervszerűen, gyakorlati célokra használjuk fel, ez az ésszerűbb, olcsóbb munkát, a takarékosabb beruházást éppúgy segíti, mint amennyire szépíti életünket, gazdagítja kultúránkat.

Sebestyén Tibor