A kisvárosi Casanova tündöklése és remélhető alkonya

 

Népszava

www.schnitt.de

Kényes történetről írok az alábbiakban. Egyesek szemében talán magánügynek tűnik, én azonban egy elharapózó - társadalmunkhoz nem méltó - jelenségre szeretném felhívni a figyelmet.

A napokban interurbán kerestek egyik észak-magyarországi történelmi városunkból. Izgatott, a vonalzavar miatt alig hallható női hang jelentkezett.

- Itt G. Tiborné beszél... Itt dolgozom a Park Szállóban, a bárban... Két hete érkeztem ide állásba... Az igazgató első este feljött a szobámba, erőszakoskodott... Kiutasítottam... Még kétszer kísérletezett... Harmadszorra goromba voltam... Másnap közölte velem, nincs megelégedve a munkámmal... Ki akart tenni szolgálati lakásomból az utcára... Szörnyű helyzetben vagyok, segítsenek!...

A telefonáló G. Tibornét ismerem. Mintegy két hónapja fenn járt a szerkesztőségben egy cikkemmel kapcsolatban. Csinos szőke asszony, okos, láthatóan energikus természet. Ahogy most megtudtam, válófélben van, ráadásul nyolcéves kisfiát valamilyen hirtelen támadt betegség miatt szanatóriumba kellett szállítania. Így vált létkérdéssé számára a viszonylag jól fizető vidéki állás.

A gyengébb nem barátja

Különös véletlen, de az igazgatót, F. Gy.-t is ismerem - még Budapestről. Harminc-negyven közötti, jó vágású férfi, szakmájában elismert szakember... Persze hallottam róla azt is rebesgetni... hogy a gyengébb nem nagy barátja...

Amikor a szállóban felkerestem, meglepetten üdvözölt. Hangja nyugodt, csak az egymás után szívott cigarettát tartó keze remeg egy kissé. Megértem. Sajtó, kiszerkesztés veszélye: senkinek sem közömbös az ilyesmi.

- Hát olyan férfi vagyok - mondja -, akinek ily módon kell szerelmet zsarolnia?... Tíz éve dolgozom a népi demokráciáért, felteszem a kérdést: nekem hisztek-e, vagy a nőnek?... Értsétek meg, az az asszony rosszul dolgozott... Ezért küldtem el... Igaz, a felmondás szabálytalan volt, de... (Közbevetően megjegyezve: a felvételnél nem értesítette a hétköznapi próbaidőről, viszont szerződést sem kötött vele, ha csak az alábbi bevezető néhány szavát nem tekintette a szerződés egyik pontjának: "Drágám, nálunk egy nőnek 'dögösen' kell kinéznie, hogy érvényesüljön." A kilencedik napon - G. Tiborné szerint: amikor már kissé durvábban adta ki az útját - gyenge munkája miatt felmondásra akarta kötelezni az asszonyt, noha ez ideig senki sem figyelmeztette hibájára.)

Az a bizonyos narancshéj...

Szóval belátja, hogy a felmondás törvénytelen volt, de ezenkívül persze érthetően - minden "vádat" a leghatározottabban visszautasít. Más, némileg hasonló eseteket említek neki, amelyekről a szállodában, a városban vele kapcsolatban suttognak.

- Badarság - mondja -, épp olyan kitalálás, mint a többi. Csak nem képzeled, hogy kockára teszem az egész egzisztenciámat?

Tovább nem is kísérleteztem. Világos, hogy nincs sem isten, sem ember, aki a két fél között lezajlott, általuk homlokegyenest ellenkezően elbeszélt, ilyen természetű ügyről tiszta lelkiismerettel világos képet teremthet. De a véletlen, az a bizonyos narancshéj segítségemre siet.

- Ide figyelj - mondja F. Gy. hirtelen -, Pesten jártamkor találkoztam H.-néval. Annak idején azzal is kapcsolatba hoztak. (Valóban, erről is beszélnek a városban.) Együttesen nevettük ki ezeket a képtelenségeket. Beszélj vele!

Felkerestem az illetőt Pesten. Eleinte szabódott, azt mondta, nem akar senkinek bajt csinálni, de egyszer csak - talán hirtelen támadt női szolidaritásból - meggondolta magát, s bevallotta, igaz, amit rebesgetnek, F. Gy. vele is kísérletezett, mikor a szállodában dolgozott.

Justitia mérlege F. Gy. rovására billen. Ha ebben az esetben így megtéveszt, mennyire adhatok a szavára másban?

Az igazságot néha még az aranynál is nehezebb lehet kibányászni. Ám egy ember jelleme sok mindent megmagyaráz.

Milyen ember?

Nézze - mondja a KPDSZ területi bizottságának elnöke -, vagy nagyon jók a kapcsolatai, mert hát azt hajtogatja mindig, hogy Pestről jött, és ezt meg ezt ismeri, vagy nem tudom mi ütött belé, de tisztára felfuvalkodott... Képtelenség vele bírni. Fél éve könyörgünk, csináljon valamit a személyzet jobb ellátásáért. Amíg maga meg nem érkezett, szóba se állt velem... most az SZMT elnökével lehívatott, felelősségre vont, hogy merészelek G. Tiborné ügyében áskálódni ellene... Mikor a városi pártbizottság is közbelépett az ügyben, ő a megyeihez szaladt "majd én megmutatom!" felkiáltással. Az üzeménél egyik zsebében a párt, másikban a szakszervezet... Így hát hogyan tűrné az ellentmondást holmi idetévedt, kiszolgáltatott nők részéről?... Állítom, ez csak egy ügy a sok közül...

Nőügyek. Zsombék, ingovány, elkerített, védett terület. Ki akarná valakinek a magánéletét hánytorgatni? Hogy a vendéglátóipar híres Casanovájaként emlegetik? Talán irigylésre méltó, talán sajnálatra méltó. Az ő dolga. "Szeretem a szépnemet, ez csak nem bűn" - mondja. Nehogy valaki félreértse, tényleg nem bűn. De az már igen, ha valaki eme kedvtelését zsarolással párosítja.

A városban, a Vörös Hadsereg útján egy asszonykával beszélgettem. A fiatal, csinos nő elmondta, hogy F. Gy. hajlandó lett volna őt alkalmazni, ha előzőleg meglátogatja a lakásán. Ő azonban nem ment. S a Park szállóbeli karrierje, mielőtt megkezdődött volna, hamvába holt.

Nők megbecsülése, egyenjogúsága - felemelő, szép szavak. Milyen elkeserítő, hogy a tiszta elképzeléseket, nemes törekvéseket a gyakorlatban így megcsúfolják. Hogy még vannak olyanok, akik a nőben egyszerűen csak kiszolgáltatott rabszolgát látnak, s emberi méltóságában aláznák meg.

Férfiúi szolidaritás

De térjünk vissza G. Tiborné ügyére. A területi egyeztető bizottság is tárgyalta, majd megállapítva a törvénysértést, az asszonyt visszahelyezte állásába. A tárgyalás után azonban felsőbb helyről "leszóltak", az asszonyt nem szabad visszahelyezni, az ügyet el kell simítani.
Később kiderült, hogy az a bizonyos "felsőbb hely" a Szakszervezetek Megyei Tanácsa, jobban mondva akkori elnöke. (Zárójelben megjegyezve a TEB a városi pártbizottság közbelépésére mégis visszahelyezte G. Tibornét. Az igazgató azonban még most sem hajlandó régi beosztásba helyezni, s nem tudni, honnan merítve a bátorságot, ott tör borsot orra alá, ahol lehetősége nyílik.)

- Igen, mi szóltunk közbe - mondja az SZMT elnöke. - Csak nem fogunk ebből ügyet csinálni? Micsoda nő az, aki ilyen esetben fűhöz-fához, újsághoz megy, hát nincs abban szégyenérzet?
- Kihez forduljon ilyen esetben, ha nem a szakszervezethez vagy annak lapjához?
- Nézd, én nem hiszem egy szavát sem. Az igazgató itt járt és védelmet kért. Mi ismerjük őt és meg vagyunk elégedve munkájával. Én neki hiszek.

Rendkívül furcsa elképzelés ez egy szakszervezeti tisztségviselőtől. "Neki hiszek." Mintha nem is 1956-ot írnánk, a XX. kongresszus után, mintha hirtelen két évszázad peregne vissza.

Rosszul felfogott férfi-"együttérzésben" súlyosan hibázott az SZMT elnöke is. Neki éppen minden tőle telhetőt meg kellett volna tennie az asszony érdekében, nem pedig segédkezni az ügy eltussolásában - szerencsére sikertelenül. Itt nem lehetséges más intézkedés, mint G. Tibornét a törvény erejével visszahelyezni régi munkahelyére és az igazgatót szigorúan felelősségre vonni.

Nemcsak róla szól a mese

Végezetül: Nem csupán G. Tiborné esete adta kezembe a tollat. Nemrég egy fiatal lány panaszolta, hogy művezetője kikezdett vele, üldözte, ostromolta, s mivel nem állt kötélnek, nem volt tovább maradása a műhelyben. A napokban egész küldöttség járt a szerkesztőségben. Elmondták, hogy egy bizonyos művészeti ágban fiatal nők csak egy feltétellel boldogulhatnak. Áruházi igazgatóról hallottam, akit azért váltottak le, mert erőszakoskodott női beosztottjaival. Tűzzel-vassal irtani kell ezt a megalázó rabszolga-szemléletet. Ezért írtam meg mindezt.

Mészáros András