Szabad Nép
Megtorolnak minden törvénysértést, tájékoztatást kap a lakosság a belügyi szervek munkájáról
Pőcze Tibor belügyminiszterhelyettes sajtóértekezlete
Szombaton a Belügyminisztérium tisztiházában Pőcze Tibor rendőrvezérőrnagy, belügyminiszterhelyettes tájékoztatta a sajtó és a rádió képviselőit a Belügyminisztérium sajtóirodájának megalakulásáról. A sajtóiroda hétfőn, szeptember 24-én kezdte meg ismét működését.
Hangsúlyozta a miniszterhelyettes, hogy a Belügyminisztérium vezetői a sajtóiroda felállításával is arra törekednek: a lakosság gyors hírszolgáltatást kapjon a belügyi szervek tevékenységéről. Hosszú ideig az éberség helytelen értelmezése miatt a belügyi szervek bezárkóztak. "A demokratizmus szélesedéséhez hozzátartozik - mondotta többek között -, hogy az állampolgárokat, az ország lakosságát az élet minden területéről az igazságnak megfelelően és időben tájékoztassunk. A lakosság joggal elvárja, hogy erről a területről is nyíltan, őszintén megmondjuk, mi a helyzet, beszéljünk munkánkról, hibáinkról és kérjük a lakosságot, hogy segítsen nekünk. A Belügyminisztérium sajtóirodája segíteni akar abban. Hogy a sajtó hitele teljesebb legyen."
A miniszterhelyettes rámutatott, hogyha közbiztonsági adatainkat összehasonlítjuk a Horthy-rendszer idejéből származó statisztikával, kiderült: a közbiztonságra súlyosabb bűncselekmények csaknem minden kategóriájában csökkenés tapasztalható. A belügyi dolgozók azon munkálkodnak, hogy kevesebb legyen a bűncselekmény. A belügyi szervek munkájáról meg lehet és meg kell írni az igazat, tájékoztatni kell a lakosságot, hiszen ma már nincs miért szégyenkezni, titkolózni. Lehetőséget nyújtanak arra, hogy a sajtó ne csak kis rendőri hírek formájában tájékoztassa a közvéleményt, hanem végig kísérjen egy-egy bűncselekményt a nyomozás szakaszában is, sőt a nyilvánosság elé tárhat egyes államvédelmi ügyeket is. A belügyminiszterhelyettes hangsúlyozta: fontos, hogy a sajtó ismertesse a lakossággal a rendőrség és az államvédelmi szervek munkáját is, mert a lakosság ily módon is láthatja, hogy e szervek ma már másként dolgoznak. A nyilvánosság is elősegíti, hogy megszűnjön a belügyi szervek munkájával kapcsolatban a lakosság jelentős részében még meglevő előítélet.
- Egyik legfőbb feladatunk - mondotta a továbbiakban -, minden erővel harcolni azoknak a hibáknak a kiküszöböléséért, amelyek a múltban - gyakran súlyos törvénysértések formájában előfordultak. A törvényesség megszilárdítása terén máris jelentős eredményeink vannak, egyre ritkábbak a törvénysértések és nincs olyan törvénysértés, amit ha felfedünk, megtorlatlanul marad.
Megkérte a belügyminiszterhelyettes a sajtó képviselőit arra is: segítsenek kialakítani olyan közszellemet, amelyben a lakosság biztonsága, nyugalma, a közrend érdekében fellépők megbecsülést és támogatást kapnak, hogy minél sikeresebben küzdjenek a rendbontók, a bűnözők, a csavargók, a huligánok, államunk törvényeinek mindenfajta megsértői ellen. Hangsúlyozta végül, hogy a lakosság segítsége rendkívül fontos tényező a rendőrség eredményes munkájában. A bűncselekmények megelőzése nemcsak a belügyi szervek, hanem egész társadalmunk ügye.
V. I.
Korábban a Szabad Neten:
Egyenletesen javul a főváros közbiztonsága