A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1

Teller Ede 95 éves

Vágólapra másolva!
Kilencvenöt éve, 1908. január 15-én született Budapesten a nagy magyar fizikusok legendás generációjának utolsó élő tagja, Teller Ede, akit - kissé leegyszerűsítve - a hidrogénbomba atyjának neveznek.  
Vágólapra másolva!

A Trefort-utcai Mintagimnáziumban érettségizett, de az erősödő antiszemitizmus miatt a karlshuhei vegyészmérnöki karon, a müncheni, majd a lipcsei egyetem fizikai karán tanult tovább.

Rendelje meg!

Ára a FókuszOnline-ban: 4731 forint.

Münchenben villamosbaleset következtében a jobb lábfejét elvesztette. 22 éves korában szerzett doktorátust Lipcsében Werner Heisenbergnél, aki tehetségét felismerve komoly feladatokkal bízta meg: a hidrogén-molekula energiaszintjével foglalkozó cikkek ellentmondásait kellett megvizsgálnia. Disszertációjának témája is a hidrogénion volt, ezzel segített lefektetni a molekuláris pályák elméletének alapjait.

Göttingenben kezdte pályáját, ahol Max Born vezetésével Heisenberg, Pauli, Neumann János, Wigner Jenő és Oppenheimer dolgoztak. 1933-ban Hitler zsidóellenes törvénye miatt elvesztette munkahelyét. Szilárd Leó ekkor már Angliában élt, és Teller az ő, valamint Franck és Born támogatásával a londoni egyetemen kapott állást, majd Niels Bohrhoz ment Koppenhágába. Itt barátkozott össze Gamow-val, a disszidens szovjet fizikussal. Továbbgondolták Fermi elméletét, amely az atommag elektronsugárzással járó, ún. béta-bomlását vizsgálta, ahol a töltés nélküli neutrinó is fellép, és megalapozták a szubatomi részecske-pályák osztályozásának új szabályait. 1934-ben Budapesten megnősült, majd Londonba költözött, itt Rockefeller-ösztöndíjat nyert.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!