A minimálpróza mestere

Az idei könyvfesztiválon a noran kiadó standjánál egy idős, feketébe öltözött norvég úr üldögélt, és készségesen dedikálta első, Magyarországon megjelent kötetét. Itthon néhány lelkes skandinavistán és tájékozottabb olvasón kívül aligha ismeri valaki Kjell Askildsen nevét - korábban csak néhány novelláját fordították le magyarra -, pedig a 70 fölött járó író neve egy ideje már nem csak az északi országokban cseng ismerősen.

"Megesik, hogy néhány óra után elégedetten feláll a kávézóban, és mi, akik itt vagyunk ma este, tudjuk, hogy Kjell Askildsen most megírt három mondatot. Három mondatot, amelyek megállják a helyüket. De olykor tévedünk, talán nem is emiatt ilyen elégedett. Ugyanilyen elégedett szokott lenni akkor is, ha kihúzott három mondatot. Három mondatot, amelyekről kiderült: nem felelnek meg a célnak" - írta Dag Solstad norvég író Kjell Askildsen 60. születésnapjára.

A norvég Kjell Askildsen (1929) első novelláskötetét 1953-ban publikálta, de kritikai elismerésben csak a nyolcvanas években részesült. Ekkor alakította ki azt a visszafogott, tömör nyelvezetet, amely meghatározó jelentőségű a következő két évtized norvég és skandináv kisprózájában. Írásaiban gyakran foglalkoztatja a magány, az elhagyatottság és a félelem, de humora, finom iróniája és a szó klasszikus értelmében vett humanizmusa révén mégsem válik pesszimistává.

"Ebben a hangos szavakkal teli világban Askildsen visszaadja a csendet az embereknek" - írták róla 1992-ben, amikor megkapta a legrangosabb skandináv irodalmi elismerést, az Északi Irodalmi-díjat (Nordisk Rads Litteraturpris). A "minimálpróza mesterének" elbeszéléseit már számos nyelvre lefordították; A thesszaloniki kutyák az első magyarul megjelent kötete.