Spanyolország
21:002024. július 09.
Franciaország
Hollandia
21:002024. július 10.
Anglia

A magyar színház ünnepe

Vágólapra másolva!
A magyar dráma napját 1984 óta ünneplik szeptember 21-én: Madách Imre drámai költeményét, Az ember tragédiáját 1883-ban ezen a napon mutatták be a Nemzeti Színházban. Az 1859-1860-ban írott művet Paulay Ede vitte színre, a főbb szerepeket Nagy Imre, Jászai Mari és Gyenes László alakította.
Vágólapra másolva!

Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Krisztina körúti épületében szeptember 21-én osztják ki a Szép Ernő-díjat, amelyet Garaczi László Csodálatos vadállatok című művéért és Zalán Tibor Halvérfesték című drámájáért vesz át Kőrösi Orsolyától, a kultuszminisztérium helyettes államtitkárától. Szintén ekkor adják át a Bálint Lajos emlékgyűrűt, amelyet Lőkös Ildikó, az Új Színház dramaturgja kap, míg a Színházi Dramaturgok Céhének díját Kárpáti Péter veszi át Pájinkás János című darabjáért.

A díjátadások után az intézményben rendhagyó divatbemutató lesz Az egyéniség örök forrása a divatban, avagy Két évszázad nevezetes jelmezei címmel. Látható lesz olyan öltözet, amelyet Bajor Gizi, Fedák Sári, Halassy Mariska, Honthy Hanna, Jászai Mari, Jókainé Laborfalvi Róza, Karády Katalin, Medgyaszay Vilma, Szeleczky Zita, Zala Karola viselt, illetve Korrach Mór táncjelmezei is megcsodálhatók. A bemutatón kortárs színházi tervezők - Dőry Virág és Szakács Györgyi - jelmezeit is láthatjuk, felvonultatják a készülő Hídember című produkció kosztümjeit is, amelyeket szintén Szakács Györgyi tervezett.

A Pesti Magyar Színház Pozsgai Zsolt színjátékát, a Boldog Asztrik küldetése című darabot tűzi műsorára. A darab a pécsváradi Szent István-napokon óriási sikert aratott, igaz, ehhez alaposan hozzájárult a mű körül kibontakozó, komoly médiavisszhangot kiváltó botrány. Mint arról korábban lapunkban beszámoltunk, Mayer Mihály pécsi püspök szerint a darab meghamisítja a történelmet, ezért arra kérte híveit, ne menjenek el az előadásra. A darabot eredetileg két előadásban szerették volna eljátszani a pécsváradi megerősített bencés monostorban, amely Géza fejedelem udvarháza volt, ám a botrányt követően pillanatok alatt elkapkodták a jegyeket, sőt egy harmadik előadást is kellett tartani. A drámát ma este fél nyolckor a Pesti Magyar Színház Házi Színpadán viszik színre újra, amely attól a naptól a Sinkovits Imre Színpad nevet viseli. Az előadás előtt este hét órakor Agárdy Gábor leplezi le a színpad bejárata melletti Sinkovits-bronztáblát, Kampfl József szobrászművész alkotását, és mond beszédet barátja és pályatársa emlékére.

A József Attila Színház a hagyományoktól eltérően az idén nem rendez drámaíróversenyt, mivel a teátrumnak nincs anyagi kerete a lebonyolításra, a díjazásra és támogatókat sem talált az ügy felkarolására.

A Magyar Televízió m2-es csatornáján péntek este fél tízkor Sütő András drámáját, az Egy lócsiszár virágvasárnapja című színjátékot mutatják be; a darabot a Kaposvári Csiky Gergely Színház 1974-es előadásában, Zsámbéki Gábor rendezésében tekinthetik meg a nézők.

A Duna Televízió is sugároz színházi bemutatót a magyar dráma napja alkalmából, Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde című ötfelvonásos, két részben előadott színjátékát tűzi műsorra. A Pesti Magyar Színház előadását, amelyet 2000. december 1-jén mutatott be a színház, Iglódi István állította színpadra.

A Magyar Rádióban vasárnap este lesz az ünnepi műsor; a Petőfi adón este fél tíztől a Kőműves Kelemen című dráma színházi felvétele hangzik el. A veszprémi Petőfi Színház 1974-es előadását Valló Péter rendezte.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről