Bozsik Yvette a Vagina monológokról

Vagina monológok címmel hétfőn mutatják be a Thália Stúdióban Eve Ensler darabját. Érdekesség, hogy a Pécsi Harmadik Színház is műsorára tűzte a darabot. A pesti előadást a közismert táncos, koreográfus, Bozsik Yvette rendezi, aki valaha szerette megbotránkoztatni az embereket. Ezúttal azonban nem ez a célja.

Régebben meg akarta botránkoztatni az embereket, föl akarta robbantani a világot, a dadaizmus is erről szólt, előadást is csinált róla a Kamrában. És ha ehhez hozzáveszem, hogy most Vagina monológok címmel rendez előadást, akkor ez is bizonyos szempontból a nézők meghökkentésére törekszik. De meg lehet-e még ma ilyesmivel botránkoztatni az embereket, a megbotránkozásból nem lesz-e - mint a Dadaisták előadásán is többször - szelíd mosoly?

A Vagina monológok ezen a címen fut világszerte, Amerikában már szinte klasszikus műnek számít. A legnagyobb sztárok adják elő. Hogy Magyarországon sikerdarab lesz-e belőle, azt még nem tudjuk.

Nálunk azért erre a címre még sokan fölkapják a fejüket.

Igen, ez nálunk így van, de érdekes, hogy még Kínában is bemutatták ezt a darabot. Pedig az politikailag zártabb rendszer. Ugyanakkor a keleti emberek jóval inkább ismerik a saját testüket, sokkal többet foglalkoznak vele. Engem valójában ez érdekel ebből a darabból.

A darab valódi interjúk alapján készült...

Igen, Eve Ensler körülbelül száz nővel csinált interjúkat. Idősebbekkel, fiatalabbakkal, üzletasszonyokkal, professzor asszonyokkal, boszniai megerőszakolttal, öreg zsidó nővel, afroamerikaiakkal. Az igen különböző sorsú nők a vaginájukon keresztül az életükről beszéltek. Tehát nemcsak ez a testrészünk van a darab középpontjában, távol áll az előadástól a feminista megközelítés.

Ezúttal is keveri a táncos és a színházi elemeket?

Ez inkább színház, még csak nem is mozgásszínház, de azért a rám jellemző módon mindent nagyon megkomponáltam. Kiemelt szerep jut a díszletnek, a jelmeznek, a világításnak, az előre meghatározott mozgásnak.

Igazából nem válaszolt az első kérdésemre, hogy lehet-e az embereket manapság művészi eszközökkel fölháborítani?

Nálunk lehet. Magyarországon most mindenki mindenen felháborodik. Valószínűleg lesz Vagina pro és kontra.

Gondolja, hogy ebből az előadásból vita kerekedik?

Nálunk általában minden ilyesmiből vita kerekedik. Vita volt arról, hogy lehet-e sátruk a homoszexuálisoknak a Diákszigeten és vita abból is, hogy szabad-e máshogy játszani A csodálatos mandarint. Andres Serrano kiállítási plakátjából is botrány lett.

Ön szerint mi a megbotránkoztató egy szépen fotózott, idős, meztelen női testen?

Gyönyörű a fotó. De úgy látszik, még ezen is vannak, akik fölháborodnak.

Pedig néhány éve még azt mondta, hogy már az avantgárd idejétmúlt, már a performance is poros, nincs ereje, hatása.

De most úgy érzem, hogy megint van jelentősége. Talán azért, mert olyan helyen élünk, ahol az emberek prűdek, táptalaja van az újkonzervativizmusnak, és ezt a művészet eszközeivel érdemes "megkaparni".

De mit lehet elérni? Ön a kortárs művészeten belül meglehetősen populáris műveket hoz létre. Mégis, általában a Kamrában, a Trafóban játszik, amikor pedig fölmegy a Katona József Színház nagyszínpadára, akkor viszont számomra esetleg már túlzottan is populáris. A János vitéz előadását például eléggé "hígnak", ötlethalmaznak tartom. Az a réteg viszont, amely mondjuk a Kamrába vagy a Trafóba jár, nem háborodik föl Serrano kiállításán. Ha az utcán, esetleg a Madách Színházban játszanák a Dadaistákat, akkor elég érdekes reakciókra lehetne számítani. De a Madáchba ön valószínűleg nem jut be.

Más színházak is szóba kerültek, de csak a Thália volt hajlandó fölvállalni a Vagina monológokat. Nem az a célom, hogy elriasszam az embereket, hanem hogy eljuttassam hozzájuk a kódolt üzeneteimet.

És a Katona József Színház nagyszínpadán azt érzi, hogy kevésbé kell "sűrűnek lennie" a produkciójának, mint a Kamrában?

Csináltam én a nagyszínpadon Sztravinszkij-estet is, de még a művészszínházakban is muszáj, hogy százszázalékos látogatottság legyen, különben leveszik a produkciót a műsorról. Igyekszem igényes lenni, de ezen belül törekszem arra, hogy a nézők jól is érezzék magukat. Persze, ez függ attól is, hogy én milyen állapotban vagyok. Van, amikor tragikusabb előadásokat hozok létre, és van, amikor humorosabbat.

Önnek azért mégis repertoárra kerülnek a koreográfiái, míg sokan akár fél évig készülnek és egyszer-kétszer adhatják csak elő a produkciójukat, a MU Színházban vagy a Trafóban. Nem utálják a kollégái a hozzájuk képest kiváltságos helyzetéért?

Biztos van ilyen, ha ennek elkezdenék utánajárni, akkor rosszul érezném magam.

Még a világ nagyvárosaiban is gyakori, hogy a kortárs táncprodukciók csak egyszer-kétszer játszhatók el egy kis stúdióban. Ön ezt a gátat valamennyire áttörte, a kortárs tánc hazai zászlóvivője. Ha ajánlóra van szükség, akkor a legtöbben önnel igyekeznek aláíratni a pályázatukat, mert a nem feltétlenül szakemberekből álló kuratóriumokban az ön nevét ismerik leginkább.

Én ezzel nem foglalkozom. Mindig a következő munkáim kötnek le. Egy hét múlva például a párizsi Operában Mozart Idomeneo című operájához csinálok koreográfiát, amelyet Fischer Iván fog rendezni és vezényelni is. Ilyenkor nem érek rá azzal foglalkozni, hogy milyen szerepet töltök be a magyar táncéletben.

De azért nyilván gondolt már rá.

Az egész színházi és táncélet tele van csatákkal, ezekből próbálok kimaradni, az energiáimat a munkámba fektetni. De persze már én is benne vagyok néhány kuratóriumban.

A kuratóriumokban sok olyan művész van, akinek nincs is ideje a kollégáit megnézni, így olyasmikről döntenek, amiket nem is látnak. Ön tudja, mikről dönt?

Biztos, hogy mondjuk egy kritikus, például Lőrincz Kati sokkal többet lát. Hál' istennek többen vagyunk a kuratóriumban, nem egy ember dönt. Az igaz, hogy gyakran az alkotónak arra sincs ideje, hogy önmaga föltöltődjön. Nekem is több időre lenne szükségem ahhoz, hogy elvonuljak egy zenei könyvtárba, vagy az életemet próbáljam a magam számára elemezni. Hiszen ebből tudok építkezni. De nekem folyamatosan kell a társulatom tagjaival foglalkoznom, és folyamatosan kell pénzeket szereznem. Nincs meg mögöttünk az az infrastruktúra, hogy csak az alkotással foglalkozhassam.

Úgy nyilatkozott, arra kell törekedni, hogy az ember elérje a mesterszintet. Mert kezdőként ugyan sok mindent megtehet, de aztán meg kell felelnie az addigi hírnevének, állandóan bizonyítania kell, hogy ő tulajdonképpen van olyan jó, mint ahogy azt hiszik róla. Ha valaki mesterré válik, akkor lehet újra önmaga, mert már elfogadják tőle, hogy nem felel meg a róla kialakult képnek. Ön hol tart a mesterré válásban?

Vágyam, hogy öreg mesternő legyek, de nem biztos, hogy ezt elérem. Amikor az embernek van már neve, az állandó bizonyítási kényszer görcsössé is teheti. Ha már valaki mester, akkor megengedheti magának, hogy ellazul. Bennem változatlanul megvan az a kényszer, hogy minden évben újabb és újabb eredményeket mutassak fel önmagamnak is.

Szóval hol tart a mesterré válásban?

Az elején. Ezt mutatja az is, hogy még nincs meg az a türelmem, hogy tanítsak. Átadjam azt, amit magamtól tanultam, és amit az élet hozott nekem, de remélem, hogy egyszer ez a pillanat is elérkezik.

Ajánlat:
Bozsik Yvette hivatalos oldala
A Vagina monológok központi oldala

Fórum:
Női egészségi problémák - szexuális élet

Nem hiányzik a könyvtárából?
Eve Ensler: A vagina monológok